Nemrég írtam egyet egy átlagos reggelről, ami kvázi naponta ismétlődött. Ez most kicsit megváltozott, hisz mostanában nem a sörtől vagyok fáradt reggelenként, s nem csak reggel vagyok fáradt. Konkrétan kb. délig élőhalottként tevékenykedem, viszont ahhoz képest egész eredményesen. Némi kávé természetesen segítségemre van minden nap.

Eljön az ember életében egy olyan pillanat (kinek hamarabb, kinek később), amikor rádöbben: lassan nem ártana valamit letenni az asztalra. Nem csak lógni a levegőben, nem csak dolgozgatni, tanulgatni, meg ellenni, hanem valami kézzel foghatót létrehozni, teremteni, vagy megteremteni a rávalót.
Én a rávalóra mentem rá most, hisz' vajmi kevés kreativitással áldott meg az ég, valamint kézügyességem, vagy csak a'la natur a szellemi képességeim nem teszik lehetővé hogy valami maradandót alkothassak, vagy bármi olyasmit, amire büszke lehetnék.
Így aztán gondoltam teremtek egy kis pézt, egyrészt azért, hogy ne kelljen minden hónapban a bankszámlám hitelkeretére támaszkodni, másrészt hogy ne adj' Isten magamévá tehessek valamit. Hogy az mi a pék rákja lesz, azt még nem tudom, de valami lesz, hisz vágyom rá :D

Hol is kezdjem...

Az embernek alapvetően szüksége van nyugalomra. Hogy ezt ki hogyan éri el, egyénenként változó, de természetesen vannak dolgok amik sok embert meg tudnak nyugtatni, amitől jobban érezhetik magukat.

Én személyszerint a zenétől tudok kikapcsolni, mióta az eszemet tudom. Így volt ez már óvodás koromban is, mindenféle akkori zenék mentek a rádióban otthon és én emlékszem hogy mindig felvidított, még akkor is ha kellemetlen sebeket szereztem vagy nem kaptam meg a labdát az oviban. :) Felcseperedvén sem volt ez másképp, szépen végigkísértem pár érdekes és élvezhető stílust, nem mennék bele mélyebben, az írás lényege úgyis az utolsó állomás, vagyis a chillout (extrém esetben chillhouse :) ).

Arra sajnos már nem emlékszem hogy mikor hallottam az első ilyesmi zenét és mi volt az, de ha be kellene határolnom akkor olyan 2000-re tenném az időpontot, és Chicane jutna elsőnek az eszembe (videok)

Alszom, mélyen az előző esti söradagtól. Megszólal az első ébresztő a telón, felriadok, lenyomom, mormogva visszafekszek. Tudat alatt bízom benne hogy az elkövetkező 25 perc hosszabb lesz, mint szokott. De nem, ugyanolyan rövid és már csipog is. Mint minden reggel, megint beállítok 5 perc szundit, de mintha nem is történt volna semmi, ismét csipog az a szar. Tudom hogy nem húzhatom tovább, így fájó végtagokkal, ropogó csontokkal felülök az ágyon, megdörzsölöm a szemem és megpróbálom nyitva tartani. Visszafordulok, adok egy puszit a Kedvesem arcára, aki fel sem ébredve átfordul a másik oldalra. Ismét nyugtázom, hogy milyen jó neki, de aztán felállok mert indulnom kell.

Ez megteszi hatását, 10 hónap alatt még nem sikerült megszoknom hogy galérián alszunk, brutálisat koppan a fejem a plafonon. Elkerülhetetlen hogy csúnyát anyázzak, erre viszont már a Kedves is felébred, furcsán rám pislogva fordul ismét egyet, s csak annyit mond:
- Szívem...

Lekászálódok a lépcsőn, ismét konstatálván hogy ezeket a fokokat nem 46-os lábméretre találták ki, lábfejeimet 45 fokban elfordítva tudok csak lelépdelni azon a pár fadarabon. Műtött bokám nehezen tűri az ilyesmit, de mire leérek már el is felejtem. Ráfordulok a fürdőre, kieresztem a fáradt olajat, kezet- és fogat mosok, berakom a kontaktlencsémet. Leülök a lenti ágyra, ahol szembenézek a ruhásszekrénnyel és a ténnyel, hogy minden ruhám gyűrött, mert lusta vagyok őket rendesen a helyükre rakni...