Hirdetés

2019. április 25., csütörtök

Gyorskeresés

Blog

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]   [ ÚJ CIKK ]

  • Amit újságkihordás alatt megtanulhatsz...

    Szerettem volna egy autót. 13 éves korom óta rakosgattam félre a pénzemet, kötöttem le folyton, ahogy tudtam, majd össze is jött pár százezer, így már csak azt kellett kitalálnom, miből tartsam fent.

    Egyik alkalommal eléggé megszorult volt Ofőm mondta, hogy ő most reklámújságot hord ki mellékkeresetként. Hát, nem ez volt álmaim munkája, de gondoltam, veszteni nem veszthetek vele, egyszer élünk, próbáljuk ki. Felhívtam a kapott számot, és augusztus végén el is kezdtem csinálni nagymamámtól sokszor kölcsönvett remek Matizával, az alig egy hónapos jogsimmal.

    A IX. kerület egy részén hordom már lassan fél éve az újságot melegben izzadva, hidegben fagyoskodva, esőben szarráázva. Az utóbbi kifejezetten kellemetlen, mert ilyenkor az újság is ázik, és egy idő után elég undorító lesz.

    Amúgy eléggé megedződtem, az első alkalommal az újságok bepakolásával, az utcák megtalálásával, és az egyirányú utak realizálásával eltöltött 5 óra később 3-ra csökkent, érezhetően gyorsabban ment, és megy most is, de mindezeken kívül rengeteg dolgot meg lehet tudni az emberekről.

    Folytatás...

    nemma 10 éve 38

  • Anyának nincs munkája! Kérlek segíts, ha tudsz!

    No, hát ez egész más témájú lesz, mint az eddigi írásaim, mivel itt a ti segítségeteket szeretném kérni, mivel nagy bajban vagyunk.

    Anyukám egy főiskolán volt a Francia tanszék vezetője, mindaddig, míg meg nem szűnt a tanszék és ki nem rúgtak mindenkit. Talán a diák is kevés volt, de hogy valamit nagyon elba**tak a fejesek, az biztos.

    Tehát ez van július óta, azóta nem tud elhelyezkedni. Ez számomra felfoghatatlan. Ilyen végzettséggel, 10 éves felsővezetői tapasztalattal és PhD-val nem talál munkát? Hogy lehet ez? A legtöbben még válaszra sem méltatják :( Válság van? Lehet. De ő nem gyári munkás, tehát elvileg nagy mértékben nem érintheti egyelőre a recesszió.

    Tudom, hogy leginkább fiatalok járnak a fórumra, de hátha vannak öregebb rókák, akiknek esetleg van ötletük, netalán ajánlatuk, és maradt még bennük valami segítőkészség.

    nemma 10 éve 69

  • Öcsém káromkodik

    Négy és féléves öcsém lassan egy éve jár óvodába, aminek igen hamar meg is lett a hatása.
    Elkezdett olyan trágár szavakat használni, amitől már én is elhányom magamat.
    A kérdés, hogy mit lehet ilyenkor csinálni? A szájonvágós dolog nyilván nem megoldás, nem terrorizálni akarom, hanem leszoktatni róla.
    Mit tegyek? Várom a véleményeket!

    nemma

    nemma 11 éve 46

  • Te szereted a havat?

    Most, hogy pár napja elkezdett végre esni a hó, megjött a hangulatom a Karácsonyhoz és a kedvem is jobb lett. Én szeretem. Szeretem, nézni, ahogy esik a hó, minden fehér és világítanak a karácsonyi díszek a házakon, az utcán.

    Valaki pedig egészen máshogy gondolja. Ő nem szereti a havat. Ő bosszankodik, hogy nem indul az autója, azon eszi magát, hogy ér be a munkahelyére és úgy érzi, az egész napja el lett rontva.

    Ezeknek az embereknek szeretnék üzenni, illetve kikérni a véleményüket, miért utálják ha valami szép, de nem hasznos? Miért nem lehet kicsit lassítani a tempón és örülni olyan dolgoknak, amik egy évben kevésszer jutnak az embereknek?

    A tanulság, hogy szeressük kicsit jobban egymást, ne anyázzunk és mutogassunk ki az autóból és figyeljünk jobban oda egymásra, persze ne csak Karácsonykor...

    Én szeretem a havat.

    nemma 11 éve 42

  • Mobiltelefon memoár I.

    Ismét vissza kell, hogy utaljak előző írásomra, amely szerintem kissé megemészthetetlen volt bizonyos embereknek, mások szerint pedig egyszerűen erőltetett volt a stílusa és hülyeségről szólt. Bár a stílusom most sem fog hatalmas változást mutatni, megpróbálom kordában tartani iszonyatos vágyamat a totális képzavarok iránt.

    A dolgom itt némiképp könnyebb is lesz, mivel egy "szakmai" részen belüli írás lát most napvilágot.
    Régóta terveztem már, hogy megírom a mobiltelefonok iránti érdeklődésem kezdetét, egészen mostanáig bezárólag. Bár legiaap fórumtárs előbb "publikálta" írását és meg is ígértem neki, hogy nem nyúlom le előle a témát, végül pedig arra jutottam, hogy mivel várhatóan mégis más tartalma lesz a két cikknek, talán nem fog megsértődni. :)

    Az egész 2000. márciusában kezdődött, mikor édesapám megvette első készülékét, egy Nokia 5110-est. Rá pár hónapra édesanyám is beújított magának egy ugyan ilyen telefont a jó öreg Praktikum Classic csomagban 8100Ft lebeszélhetőséggel(fontos ez?)
    Rengeteget babráltam mindkét készüléket, tényleg nagyon érdekelt és elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, nekem is kell egy telefon.


    Féltégla, 170 gramm, de még mindig működik!

    Folytatás...

    nemma 11 éve 32

  • Fogrémesdi

    Bár az előző írásom rendkívül kritikus és persze egyben tökéletesen míves munka volt, túlságosam szakmaira sikeredett, ezért elhatároztam, hogy írok valami egyéb tényről, mely szignifikánsan hozzátartozik mindennapi életünk nyugalmához, illetve bosszúságaihoz.

    A probléma a fogkrémek tubusával és annak kidolgozásával van. Pontosabban nem a fogkrém a hibás, hanem az ember, aki rosszul használja.

    Mivel nem tartom valószínűnek, hogy a kedves olvasó eddig bármily halovány szikráját is felfedezte volna az értelemnek az imént elhangzott mondatokban, kifejteném világfájdalmam egyik gyöngyszemét, mely sosem hagyott nyugodni.

    Tehát: Mi a szarért nem lehet a végén megnyomni azt a rohadt fogkrémestubust és miért a közepét kell, amikor olyan nyamvadtul csoffadt lesz a formája utána???

    Hát nem ocsmány?

    Természetesen rájöttem a megoldásra, melyre drága barátosném fürdőszobájában döbbentem rá. Egészen egyszerű. Nem ilyen fogkrémet kell venni!



    Hanem ilyet!

    A fogkrém kinyomása után a levegőnek szabad útja és helye van, hogy visszaáramoljon a tubusba, megtartva annak formáját!

    Folytatás...

    nemma 11 éve 34

  • Samsung U600 - Na hÚzz a...

    A sztori tavaly télen kezdődött, mikor a D900 és a K790i között vaciláltam. Végül a japán-svéd gyártó zázlóshajóját választottam, talán azért, mert a K750i-vel is meg voltam elégedve. Azért titokban nagyon tetszett a D900, nagyon elegáns, nagyon szép, nagyon slide és Parlamentes háttér, ami még a bal felső sarokba is felúszik, ha tárcsázom a telefonszámot. Tyűha!

    Na, aztán használtam jó fél évig a SE-t, majd egy nyári, balatoni napon drága, egyetlen édesanyámra bíztam a telefonomat, míg én a vízbe megyek lubickolni.Rossz döntés volt. Bár a lelkére kötöttem, hogy csomagolja be három rétegű WC-papírba és rakja be valami széfbe is, mielőtt a táskája mélyére süllyesztené. Szegénykém biztos próbált rá vigyázni, de mikor visszakértem, egy hatalmas karc fogadott a képernyőn.
    Kiakadtam. Nem kicsit... Mindegyik telefonra úgy vigyázok, óvom mindentől(most már anyámtól is), hogy két napig másra sem tudtam gondolni, csak hogy mi lesz most az életemmel.

    Harmadik nap elmentem a balatonlellei könyvtárba netezni, hogy bánatomat csillapítsam. Ily módon ráakadtam egy eladó, jó állapotú Samsung U600-ra.Gondoltam, ha már D900-am nem volt, most bepótolom egy Ultra Edition-nel.

    Vékony, de legalább szar

    Folytatás...

    nemma 11 éve 65

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.