Üdv népek!
Jelentkezem a második irományommal, amely arról szól, hogy honnan jöttem, és hogyan jutottam el odáig, hogy szeptembertől, Egerben programtervező informatika szakon szállhatok ringbe a másoddiplomámért.
Vágjunk is bele!
Ha most visszatekintek az elmúlt 3+5 évemre (első egyetem, illetve gimnáziumi évek), akkor megannyi apró jelecskét vélek felfedezni, amelyek végül is a reáltudományok felé orientálták a tudatalattimat.
Bár a történelem és az irodalom határozta meg a gimnáziumi életemet, már az elején csatlakoztam egy számítógépekkel, programozással, elektronikai cuccokkal buheráló kezdeményezéshez, akikkel csütörtök délutánonként (gyakran éjszakába nyúlóan) hegesztettünk különféle programokat, világító ledeket, digitális órákat, adatbázisokat stb. a számtekk teremben.*
Az 5 évem egyébként az introvertáltak szokásos gimnáziumi foglalatosságaival telt: rengeteget olvastam, zenét hallgattam és kockultam 
Viszont volt egy tényező, amely beárnyékolta ezeket az éveket: nevezetesen egy osztálytárs. Ez az osztálytárs tényleg tipikus kocka volt, de nem az igényes fajtából, konkrétan alig adott magára. Büdös volt, nem használt, dezodort nem mosott fogat, és semmi másról nem tudott beszélni, mint számítógép, matematika, programozás, számítógép...
Leginkább az igénytelensége miatt természetesen hamar kiutáltuk, viszont volt egy olyan jellemzője, hogy ragadt, mint az Orbit: egyszerűen nem lehetett lerázni, állandóan az ember tarkójában lihegett, és önállóan semmit nem mert / tudott csinálni in real life. Csak akkor, ha más is ment vele. Egyszer például bajorországi utazásra lehetett jelentkezni, és azt mondta a srác, hogy ő csak akkor megy, ha én is megyek 
Neki is köszönhetően ellenszenvvel viseltettem minden iránt, ami matematika, informatika és reáltudomány. Ki akartam kerülni nem akartam vele dolgozni, mert a szagát se viseltem
*Még a kis buherálós csoportot is ott hagytam 2 év után, amikor ő is megjelent.
Nem ő volt a fő oka, de közrejátszott abban, hogy végül egy humán szakot választottam. Csak hogy biztos ne találkozzunk többet. Visszagondolva amúgy nem is jártam rosszul, hogy nem egyből PTI-re mentem. Vannak olyan IT-s kortársaim, akik először oda mentek, de az azon kívüli világról halvány lila gőzük sincsen. Nem látják át a közéletet, a nemzetközi eseményeket, nehezen lépnek ki a komfortzónájukból, nem megfelelően kommunikálnak az emberekkel, nincs fogalmuk azokról a dolgokról, amik a világon történnek. Ezzel szemben felüdülés a PH! 