Tegnap este már megint sikerült. Nem nagy újdonság, vagy érdem. Bármilyen meglepő, szoktam.
Konkrétan ismét két, megkerülhetetlen téma foglalkoztatott.
Első apám, második asszony/társ/barátnő/feleség 'project'. A közös bennük az, hogy mindkettő volt, de jelenleg egyik sincs.
Sokat rágtam magam, hogy leírjam e, de azért leírom. Néha én is panaszkodhatok egy kicsit, nem?
Kezdjük az első témával. Régen kezdődött, talán lassan 10 éve. Kötelező tüdőszűrő, kötelezően jött a papír. Jó hír nem volt benne, csak annyi, hogy találtak valamit. Később kiderült, rák. A többi gondolom innen már jön magától. Műtétek, kórházról kórházra járás, és egy erős férfi leépülése. Az utóbbi volt az egészben a legrosszabb, részletezni nem szeretném, a végét nagyon nem meséltem el senkinek sem. Inkább megmarad bennem, elfér. Úgyis a jóra igyekszem emlékezni, ezt meg elásom mélyre. Ami viszont foglalkoztat, az az hogy vajon mennyi időt tölthettem még volna vele. Vajon mi lett volna, ha nem járom annyira a magam útját, nem a barátokkal, géppel foglalkozom annyit. Utóbbi idegesít igazán, bár van látszatja. Ismeretség, tudás, öröm a nyugdíjasok arcain, amikor a tudást adom át nekik, elégedettség az 'ügyfelek' arcán, amikor megoldom a problémájukat, és talán a rokonok büszkesége egy jól sikerült rendezvény után. Mert valakinek hangosítania is kell. Szóval talán megérte. Talán. De sosem hagy nyugodni a gondolat, hogy mi lett volna, ha... Jól van ez így vajon? 7 éve elég sűrűn jut eszembe ez a kérdés.
A második téma már jóval egyszerűbb. Volt, nincs. A másodiknál valamit én ronthattam el, vagy ő, nem tudom. Jó volt, apám halála után nagyon sokat ért a kapcsolat. Ismét megtanultam szeretni, s éreztem, nem vagyok egyedül. Fájt a szakítás, de utána már könnyebben léptem tovább. Azóta is keresgélek, ismerkedem, próbálkozok, bizakodom. Ha volt, lesz még!
Nem tartom magam rondának (bár azért nem vagyok egy Bruce Willis). A probléma inkább az, hogy szeretek itt vidéken élni csendben, nyugalomban. Természetesen ehhez kevesebb pénz is társul, de nem vagyok telhetetlen, vagy nagy igényű. Csak akad egyszer valaki, akinek ez is megfelel. Legalábbis ebben bízom már jó régóta.

Konkrétan az a bajom, hogy a mostani különböző márkás cuccok (Nike, Adidas) egy határ szart sem érnek (legalábbis amiket én vettem ezekből). A cipőkre és a nadrágokra gondolok elsősorban.
Miért van az, hogy x évvel ezelőtt tudtak normális minőséget produkálni, most meg vagy szutyok a cucc, vagy nem a jó méretre.
Cipő: talán lassan 8-9 éve, hogy vettem egy deszkás forma Adidas cipőt. Egyedül azért kellett nyugdíjaznom, mert szó szerint elkopott a talpa. Pedig volt abban focizva, jöttem haza benne fél méteres hóban, stb. S nem egy évig használtam. A felsőrésze tökéletes még most is.
Megtörtént az is 1-2 éve, hogy az alig 1-2 hónapos cipő eleje egyszerűen szétnyílt.
Nadrág: próbált már meg valaki xl-es nadrágot venni? Jó móka, mert mindenben stimmel, csak kb. 10 centivel hosszabb, mint kellene. Vicc. Az L-es meg olyan kicsi, hogy picsagatyának elmehetne.
És hogy ez így volt? A fenét. Ugyanis a 6-7 éves L-es(!) nadrág most is kifogástalanul passzol, s azt bizony nem kellett anno megkurtítani.
Hogy most ez általános e, vagy vidéken szeretnek vásári szart beszerezni, az jó kérdés.

Nehogy már kimaradjak!

Először is Boldog Újévet szeretnék kívánni minden kedves olvasómnak, s remélem 2010-ben is tudok mosolyt csalni az arcotokra.
Amint a címből is kiderült, egy kis ajándékkal készültem. Örülök, hogy ennyien olvassák a baromságomat, s még tetszik is sok embernek. Tényleg nagyon jó érzés. Ezért is gondoltam, hogy a történetek mellé most egy kis pluszt is próbálok adni. Remélem tetszik!

Nem is szaporítom a szót, lássuk Ayát strandfelszerelésben:

cosplay by: Lenalee

Sikerült rávennem a képen látható Hölgyet, hogy ugyan már öltözzön be kedvenc elfünknek. Szerencsére a kérés teljesült, úgyhogy ezúton is szeretném neki megköszönni a szép cosplayt!

És akkor a harmadik rész:

Hősünk bajban volt! Mit tegyen? Hogy mászhatna ki ebből? Kis gondolkodás után rájött a megoldásra. El kell mindent mondani Ayának! Hogy hogyan fogadja majd, az már más kérdés.
Így is tett. Óvatosan kicsusszant a még mélyen alvó, meztelen lány mellől, s gyorsan magára kapta a nadrágját. Persze a nagy manőverezés közben óvatosan megkémlelte a domborulatokat, hiszen a kíváncsiságot nem lehet könnyen legyőzni…

Valamelyik nap jutott eszembe pont ez a kérdés. Tele van amúgy is a net különböző elméletekkel, piramis építő idegenekkel, sumér-egyiptomi űrhajós 'istenek' történeteivel.
Valóban egyedül lennénk, vagy esetleg létezik még jó pár nálunk értelmesebb civilizáció is?
Ha igen, én megértem, hogy miért nem néznek be egy teára/sörre/akármire. Fentről szerintem a kis bolygónk egy kiba nagy Maunika-sónak tűnhet...

Hősünk kellemesen ébredt, hiszen hogy is ébredhetett volna máshogy? A tegnapi estén jól belakott a finom ételekből, s jó pár korsó sörrel lekísérte a vacsorát. Igaz is, a sör! Gyorsan kikelt az ágyból, hiszen a szükség nagyúr, pláne reggel, megsokszorozódva. Éppen kiért az ajtón, s elkezdett gondolkodni, hogy merre van a wc, amikor is egy csapat meglepődött emberrel találta magát szembe. Volt ott valami idegen kövér ember, egy cseléd, egy másnapos lovag, és egy szép, szőke elf haragos szemekkel. A kis társaság eléggé meg volt illetődve, hiszen ki találkozik minden reggel egy kócos, pucér hőssel a folyosón? Aya rögtön hozzávágta a teásbögrét, hiszen kedveskedni szeretett volna hősünknek egy jó meleg teával.

Pucér férfiúnk szerencséjére a bögre nem talált, de az Ester kezében lévő seprű jobban érdekelte, mert az nagy sebességgel meglendült felé. Derék hősünk futásnak eredt, a két lány utána! Váltakozva szidták, kiabáltak, s vészesen lengették a seprűt, no meg a teás kancsót.
Üldözött férfink gyorsan bemenekült egy helységbe, amiről kiderült, hogy az ebédlő. Egy szép, címeres terítőt gyorsan a dereka köré kötött, hogy legalább a büszkesége ne látsszon. Hiba volt. Ugyanis a terítőn pont a Niaré család címere díszlett s hogy, hogy nem a hímzett rész pont az előbb említett büszkeségnél kötött ki… Jutalmul az időközben odaért, s még dühösebb Aya egy széket vágott hozzá, ami talált. Hősünk sajgó háttal inkább kiugrott az egyik nyitott ablakon, s elmenekült a kertbe. Egy fa tövében letelepedett, miután egy másiknál elvégezte a dolgát. Este még azon fantáziált, hogy majd Aya fog neki főzni, s kedves arccal egy nagy adag étel mellé tölti is azonnal a hideg sört… Ehelyett elszúrta szinte minden esélyét, örülhet, ha beengedik még a házba.
De hát végül is ő a Hős, nem dobhatják ki! Meg is úszta négy pofonnal (lányonként kettő), s majdnem egy fél órás kiabálással, miután visszamerészkedett a házba. Zalk egész délelőtt röhögött, bár hamar az arcára fagyott a mosoly, amikor a vendég előadta a meséjét.
Történetesen a kis köpcös ember a szomszédos falu, Hajek polgármestere volt. És miért másért is jött volna, mint egy lovag segítségét kérni?
- Kedves Zalk, hallottam rólad, s mivel Ayát is jól ismerem, bátorkodtam eljönni személyesen. Rögtön a lényegre is térek: nagy bajban vagyunk! A falu határában nemrég egy farkasember ütött tanyát. Nem tudjuk elkergetni, s aki harcolni akarta vele, csúnyán pórul járt.
Kérlek, segíts rajtunk, fogd el a gonoszt! De élve, mert meg akarjuk büntetni! – kérlelte a polgármester lovagunkat.
Zalk most került igazán bajba! Mit tegyen? Alig van tapasztalata, de mégsem utasíthatja vissza a kérést! Meg van!
- Szerintem egy Hős jobb lenne a feladatra! Tegye meg ő! – kiáltott fel a sarokba szorult lovag.
- Nem, én nem bízom a hősökben, rád van szükség! – válaszolt a polgármester.
- Hát jó, megteszem szívesen… - mondta kicsit elhaló hangon Zalk, a lányok szúrós tekintetének kereszttüzében.
A sarokban észrevétlenül hősünk mosolygott bőszen, de amikor meghallotta, hogy nem kellenek hősök… akkor végül is ő miért van itt? Tán csak dísznek? Vagy soha nem is lesz hős ebben a történetben?

Hát nem semmi kis este-reggel ez.
Este a mellettünk lévő templomtoronyba belevágott a villám. Fel is ijedtem, kegyetlen nagy hangja volt, hiszen talán 20-30 méterre lakunk a templomtól. Akkorát szólt, majdnem beszartam! Viccen kívül, baszott hangosat csattant!
Hát jó, aludjunk, mert hiába néztem ki utána, nem láttam semmit sem. Reggel telefon, lehetőleg 8 előtt a legjobb ugye: "Szabolcs, gyere, nincs net, a jegyző úrnak fontos lenne..." Hurrá.
Persze már azonnal tudtam a hiba okát: a toronyban lévő cuccok grillpartist játszottak, hiszen a rádiós net onnan terül szét a faluban, s ha megégett a berendezés, nem megy a mail sem...
Hazaérek, gondoltam kis zene, gép be. Csak szerettem volna. Jó pár kör rohangálás, alkatrészlegózás után meglett a diagnózis: behalt az alaplap. A kábelmodem adhatta meg neki a kegyelemdöfést, ugyanis minden más működik, csak az villog sejtelmesen, s csinál furcsa dolgokat áramtalanítás után...
Szerencse, hogy megvan még az athlon xp-s konfig, az lesz beröffentve estére. Meg addig, amíg garanciában el sikerül intézni a deszkát. Legalább nem kell rá költeni, már ennek is örülök.

Ezt a kis szösszenetet az egyik csoda hirdetőújságban olvastam nemrég. Mi a lényeg? Kocsira is vehetsz fel hitelt, vazze! De most komolyan: másra nem lehetne? Anyámra? Valamelyik belső szervemre? Háziállatokra (ha cirmos a macskám, 2% kedvezmény a thm-ből)? A szomszédra?
De azért van egy komolytalan álmom, ha már hitel, amit rögtön vázolok is: fel akarok venni egy jelzáloghitelt. Ebből vennék egy autót. Magát a hitelt egy személyi kölcsönből fizetném. Az autóra is vennék fel hitelt, s elkölteném valamire. Majd ha megszorulok, jöhet az azonnali, sok száz százalékos személyi kölcsön!
Szép, nem?

Bizony, az e vajon?
Rengetegszer találkoztam ezzel a kérdéssel. Gyakran lesajnálják az embert, mert ez a szakmája/foglalkozása. Néznek rá idiótán, esetleg viccet csinálnak belőle, mivel ő nem esztergályos, árokásó, stb.
Hejj, de sokszor volt részem ilyenben! Néha még attól is megkaptam ezt az élményt, akinek javítottam a gépét. Mert kevés ember ismeri el, hogy igen is kellenek az IT szakemberek. Igenis kell, hogy az ő vackait rendbe tegyem, telepítsek, tanácsot adjak, takarítsam a gépet, mert más nem teszi meg. Ha mégis, akkor abból nekem van a plusz munka (űűű, ért ám hozzá a szomszéd is!).
Az elején zavart, de már eljutottam oda, hogy nem érdekel. A nagy része úgyis előbb-utóbb odakerül a gép elé (ne adj Isten új mobilt vesz, esetleg a tv-t nem tudja beállítani), és akkor máris nyomják a majrégombot a telefonon, s mehetek a számomra legrosszabb időpontokban, de oda se neki...
Én embernek érzem magam. Érdekelnek a gépek, sokat foglalkozom velük, néha mások szemszögéből irreálisan sokat. Gyűjtöm az anime szereplőkről mintázott figurákat. Szeretek motorozni. A kétkezi munka is sokszor előkerül (betonozás, falazás, csempevágás, más segédmunka). Normális ez? Szerintem az.
Úgyhogy köszönöm, nekem van szakmám, s érdeklődési köröm. Igaz, OKJ-s a bizonyítvány, de szeretem művelni a magam szintjén a munkát, igyekszem fejlődni, tanulni.

Ennyi.
2222 napja vagyok itt. Talán azért regisztráltam anno, mert jó pár ismerős is felhasználó volt már akkor, no meg szakmai segítséget itt a legjobb kérni/adni.
Egyáltalán nem voltam nagyon aktív, sőt, szinte alig írtam sokszor e sok év alatt. Most talán ez változott, s még egy Birodalom tagja is lettem!
Örülök, hogy itt lehetek!