Hirdetés

A Sony fülhallgatók rejtélye

A cikk 2009.11.08-án frissült. A frissítés a bejegyzés végén olvasható!

Nem egy hétköznapi írás lesz ez a mostani, ugyanis egy több éve tartó rejtély nyomába próbálok eredni. A megmagyarázhatatlan események egytől egyig Sony fülhallgatók körül játszódnak, melyek misztikus módon romlanak el, teljesen egyező módon.

Bevezető
Már megint Sony fülhallgatóm van. Párszor elmondhattam ezen mondatot az elmúlt 7-8 év során. Ha ’n’ a „Már megint Sony fülhallgatóm van” mondatok számát jelöli, akkor az „Ez is tönkrement” mondatot idáig pontosan n-1-szer mondtam, mivel jelenlegi fülhallgatóm még üzemel. Egy több éve kísértő gyártási hiba, véletlenek szerencsétlen sorozata, vagy szimpla üzleti fogás? Nem tudom, mi állhat a hiba hátterében, de az biztos, hogy profin csinálják ott a gyárban.

A hiba diagnosztizálása
Maga a probléma nem túl összetett. Egyik másodpercben szól a fülhallgató bal oldali hangszórója, a következő pillanatban már nem. Tulajdonképpen ennyi az egész, de hogy erről miért kell cikket írni? Azért, mert a pár év alatt 5 fülhallgatóm ment így tönkre.

Labtec Standard Keyboard Plus

A cikk 2009.11.08-án frissült. A frissítés a bejegyzés végén olvasható!

Egy rövidebb lélegzetű cikkel jelentkezem ezúttal, melyben a Labtec egy igen olcsó, ezáltal a magyar piacokra igencsak rátermett perifériájáról, a Standard Keyboard Plusról lesz szó.

Előszó
A megfelelő billentyűzet kiválasztása nem egyszerű dolog. Lapos, vagy magas, nagy vagy kicsi, hagyományos elosztású, vagy speciális, gépelésre, vagy játékra, fekete, vagy fehér, világítós, vagy nem, extra gombokkal szerelt, vagy nem, hullámos, vagy hagyományos, vezetékes, vagy wireless, és persze nem utolsó sorban olcsó vagy drága? Sajnos hátrányunkra van, hogy a nevesebb periféria gyártók (a teljesség igénye nélkül például a Logitech, Razer, Microsoft) a drágább és komolyabb klaviatúráikat nem adják ki magyar kiosztással, magyar ékezetes betűkkel. Most páran gondolják magukba, hogy minek magyar, lehet ékezet nélkül is írni, vagy ott van a német, esetleg az angol kiadás, melyen a billentyűk száma megegyezik. De! Kérem, ne szidjuk azokat, akik azt szeretnék, ha ott lenne az összes magyar ékezetes betű, ahol azt megszokták. Én egy középkategóriájú Microsoft klaviatúra után érdeklődtem, mikor megláttam ezt. 2.000 Ft alatti árával nem kérdéses, hogy jó befektetés-e a billentyűzet, hiszen, ha el tudunk rajta gépelgetni fél évig, már megérte. A cikkben egy fekete, magyar kiosztású példányról lesz szó, de beszerezhető még fehér színben, illetve amerikai kiosztással.

Samsung SyncMaster T220

A cikk 2009.11.08-án frissült. A frissítés a bejegyzés végén olvasható!

A Samsung indított egy csodás TV, illetve monitor sorozatot, ez a 6-os (TV-k esetén), valamint a T (monitorok esetében) széria. Ennek egyik képviselőjéhez, nevezetesen a T220 22"-os TFT monitorhoz jutottam hozzá nemrég.

Bevezető
Az egész ott kezdődött, hogy PC-re váltottam novemberben, eladva HP notebookom. Keresnem kellett egy, a mai átlag felhasználó igényeit kielégítő, nagy monitort, valamint hobbi szinten grafikus munkákat végző felhasználó elvárásait szintén kellően kielégítő eszközt. Az átlag felhasználás az internetezés, filmnézés, néha napján egy-egy játék, valamint szöszmötölés a gépen (pasziánsztól a zenehallgatásig). Grafikus munka alatt pedig a PhotoShop használatát, valamint a webszerkesztést értem. A keret adott volt, ezáltal a TN+film panel nyújtotta korlátok is. Most következő kis írásommal részben azoknak szeretnék segíteni, akik 22”-os monitor megvételén törik a fejüket, s a specifikációkban szinte megszólalásig egyező márkák és típusok forgatagában nem tudnak kiigazodni, részben pedig azoknak, akik e típus iránt érdeklődnek.