Meglepődtem!

Gondolom Ti is hallottátok a napokban közhírré tétetett story-t, miszerint egy rendőrnő egy ...khmm...felnőtt filmben szerepelt.
Erről nekem s gondolom Nektek is van egy kialakult véleményetek s amennyiben a felsőbb akarat rábólint, talán még az írásom sem törlődik.

Mivel nincs jogom senki felett pálcát törni (nem vagyok álszent, van létjogosultsága az efajta "művészfilmnek"), ezért csak 1-2 megjegyzésem lenne.

Pár újság már megírta (tudom, ezen lapokban megjelent cikkek valóságtartalma az esetek jelentős hányadában a nullához konvergál), hogy az emlegetett nő családi élete enyhén szólva nem túl rózsás, ezért valahol megértem. De ez a szöveg milyen már hogy "azthittem ez Magyarországon nem fog megjelenni". Hol él ez a nő, könyörgöm?!
A 21. században járunk, lassan már a "kétbetűs kitérő" is log-olva van ("enyhe" túlzás ) és volt olyan naiv (ez lehet hogy rossz szó, de nem dúrvulok) hogy bevette a "csak USA-ban..." szöveget a film készítőjétől? Eleinte a hasamat fogtam a nevetéstől aztán szép lassan elkezdtem felfogni mi is történt itt.
Csak nem? Ilyenek a rend szorgos őrei? Tudom, ne általánosítsak, de hogy ilyen szintű butaság nem derül ki egy személyiség teszten, azt nem hiszem el. Most látom csak értelmét a T-onlány reklám blokkjainak, amiben leírják az internet, az e-mail és pár netes fogalom "megfejtését", lehet hogy még mindíg akadnak olyanok, akik egy felbélyegzett borítékra írják rá hogy: "balázs kukac ertéelklubb pont hu". Remélem egyre kevesebben, hisz jó pap holtig tanul.

Egy gyors (költői) kérdés:

Miért van az, hogy egyesek, a legnagyobb sötétségben, képesek kivilágítatlanul biciklizni jóval a város/falu határán kívül?

Ma, miközben jövök a melóhelyre, csak a reflektor mentette meg a felelőtlen biciklis életét. Mocskos, rozzant vasparipa+szürke melósruha, az a már szürkületkor is nehezenészrevehető fajta. Mákja volt emberünknek (meg nekem is!) mert szemből épp nem jött autó, ezért refivel értem utol az út szélén tekerő Pistabá’-t és ki tudtam kerülni (talán 75-80km/h volt a sebességem) Ha szemben érkező kocsi lett volna...

Pár kilóméterrel odébb ugyanígy (kivilágítatlanul) lovaskocsi. (már meg sem lepődöm)

Tudom hogy falun nehéz az élet, de ennyire? Egy 300ft-os kínai 25féleképpen villogó lámpára (vagy ha mást nem, egy macskaszemre) sem futja?

Aztán meg én lennék a „mocskos gyilkos” autós, ha véletlenül elsodrom az illetőt. Engem vernének agyon a rokonok, engem vinnének fogdára a rendőrök.
Ha megállapítanák a vétlenségemet, akkor is ott maradna a lelkiismeret furdalás.

Érdekes, említésre méltó szituáció esett meg velem tegnap, épp miután beszereztem a napi arcbavalót egy, a hozzánk legközelebbi Intersp.r-ban.
Tolnám kifelé a bevásárlókocsit, mikor eszembe villant: ''Bammeg, nekem kell egy DVD-DL lemez'' És milyen jó, hogy épp akad egy szaküzlet a szeretett bevásárlóközpontunk ''sétálóutcáján''. (ami nem kedvencszámtechbolt, mert drága, de ha nincs jobb...)
Besasszézok, a szokásos ''tiszteletkörök'' után leemelek egy lemezt.
-Köszi, csak ez lesz.
-990 ft.

...és már nyújtom is át az ezres bankót.

-Bocsi, de a főnök azt mondta, hogy ezt az ezres már nem fogadhatjuk el.

Ehh...na igen, még nem fémcsíkos, szerintem MÉG nincs szeptember 1. Tudok arról, hogy lassan, de biztosan bevonják a régi ezreseket, de határidőn belül nehogymár ne fizethessek vele! Az is pénz és egyenlőre legális/elfogadott/értéket képviselő fizetőeszköz! Röhej!

-Ott egy Posta, ott beválthatod!

Jah, persze, ugráljak én a csomagokkal, a ''rácsoskocsival'', várjam ki a sort a postán, csak hogy fizetni tudjak egy másik (ugyanannyit érő) fizetőeszközzel. Legszívesebben otthagytam volna az egészet, de kellett a lemez (+ a srác már beütötte a gépbe....hogyén milyen rendes tudok lenni néha)
Mikor végre sorrakerültem a Postán, kértem a csereezrest, akkor a hölgy tájékoztatott, hogy ez biza még mindíg érvényes. Tudom én is, a hölgy is a számtech.-boltban dolgozó is, de ezt Ő már nem hajlandó elfogadni.

Csere erre:


Félreértés ne essék, az eladóval semmi problémám, de az aki kiadta neki, hogy nem fogadhatja el az ezrest (bőven a ''határidőn'' belül), annak azt kívánom hogy SOHA TÖBBET NE IS LÁSSON EKKORA pénzt egyben! Kalapoljon a sarkon apróért!

Ezt neki, mert sokat ér:



Tisztelt blog-látogatók! Ti is figyeljetek oda, ne maradjon régi (fémcsík nélküli) ezerforintos a zsebetekben, mert szeptembertől csak a postán tudjátok használni! Vizsgáljátok meg a dugipénzeket, a paplanba varrt ezreseket, nehogy Ti is szívjatok vele!

Minden napra egy mese alapon, jöjjön a nyaralásom utolsó előtti, csütörtöki napja…képekkel illusztrálva.

Csütörtökünk egy nagy adag ajtócsapkodós vitával kezdődött. Mivel ez egy kis ház, sok lakrésszel, ezért szinte 100% hogy az egész ház hallotta, amint egymást szidjuk. Hogy miért borult ki a bili? Lényegtelen apróságok felgyülemlettek és tűzhányó módjára robbantak. Mint azt első írásomban is említettem, ez nálunk már szinte megszokott, hagyománya van a vitáknak, nincs olyan nyaralásunk, amiben nincs egy alapos adok-kapok.

Tegnap szó volt Baska kisvárosról, na most irány Stara Baska, de hogy tényleg mindent megnézzünk, még a sziget nyugati felét is meglátogattuk, a fiatalok nagy kedvencét, Malinska-t is szemrevételeztük. S hogy miért is a fiatalok kedvence? Mert (tudtommal) a sziget egyik legnagyobb diszkója itt található. Sajnos nem volt időnk megnézni ezt a szórakozóhelyet közelebbről, pedig lett volna rá igény.



Malinska felé alsóbbrendű utakat választottunk, hamár szigetjáráson vagyunk, nehogy már a főúton közlekedjünk. 3-4 apró falun verekedtük át magunkat az uticélunkig. Ezeket nemigen érintette meg a turizmus, szemlátomást lepukkant települések, bár itt-ott elszórva lehetett látni matracokat, törölközőket. A város nagy, szintkülönbség itt is megvan, ha le akarunk menni a partra, akkor azt a fékbetétek bánják, de megéri, az itteni víz is gyönyörű, annak ellenére, hogy 100 méterre a strandtól már ott a kikötő. Végig bazársor, éttermek és cukrászdák tömkelege. Ami igaz az igaz, nem sok újdonságot hozott Krk és Punat után, szép-szép, de semmi különlegesség (najó, kivéve a diszkó). Távolban itt is látni jetski-zőket, banán is van, meg persze vizibicikli, tehát azt, amit a nyaraló elvár az Adriától, megkapja.
(vicces kedvű emberek itt is vannak, Porat település táblája mire lett átfirkálva? …ki fogjátok találni!)

Ezekután ebéd, és a sziget déli fele, Stara Baska!
Egy már ismerős tájat vártam, hisz mint az előbb írtam, lassan nem tudtak már újat mutatni (ugyan az a tenger, ugyanolyan sétáló utcák) de NAGYOT tévedtem! Ide is hegyen keresztül lehet eljutni, minden zöld, fák, növények estébé…aztán hírtelen eltűntek, és maradt a kopár szikla. Egy hajtűkanyar, és leesett az állam! Lenézve a hegyoldalról olyan látvány fogadott, milyet még soha nem láttam. Gyönyörű, érintetlen(nek tűnő) part! Ennek a hátránya „csak” annyi, hogy parkoló sincs, így jobb híján marad az út széle. Mindenki a hegyoldalra kapaszkodva állította le a járművét és ügyelve a szintkülönbségre, nagy kődarabokat pakoltak a kerekek alá. Mulatságos volt látni, hogy sorban sorakoznak a kocsik, kővel a kerekeik mögött. Távolabb egy kemping látszódott, de odáig már nem mentünk el, mert már nagyon hívogatott a tenger. Lagúnás feeling, kavicsos part, tenger vájta kis „üregek”. (igaz idefelé jövet láttunk naturista kempinget…persze csak útbaigazító táblát) Egyesek nem sokan foglalkoztak a fürdőruhával, páran „natúrban” hódoltak a napnak, kifeküdtek egy nagyobb sziklára és barnították magukat.
Volt egy kezdetleges „búvár” cuccunk (ami egy műanyag szemüveg és egy műanyag pipából állt) azzal merültünk alá. Az valami csodálatos, ami ott fogadott. Szó szerint pár méterre a parttól már kishal rajok úszkáltak. Az igaz, hogy kavicsos parttól pár lépés után már nagyon mély volt a víz, de ez várható volt és ezért (is) szép a tenger. Vízhőfok akkor nagyon kellemes volt, pedig azt várná az ember, hogy gyorsan mélyül, akkor nagyon hideg. Nyaralásunk során itt volt a legmelegebb a víz. Fenetudja, talán azok a sziklák fűtik fel, amiket a nap, a nap tizensok óráján keresztül süt? Hátránya, hogy ezek a keserítik meg azoknak az életét, akik csobbanni szeretnének, mert szabályosan sziklát kell mászni, hogy lejuthassunk a vízhez, de ez csak egy apró megjegyzés volt tőlem, engem egyáltalán nem zavart. Talán ha egyszer jöttem ki a vízből pár percre…már el is múlt a délután, jött az este, így muszáj volt pakolnunk, hisz várt a vacsora, tengeri „izét” akartunk enni az utolsó esténken.

[link]
[link]
[link]
[link]
[link]
[link]
[link]
[link]
[link]
[link]

Este Punat sétálóutcája. Valami ünnepség volt, így az amúgy is kevés parkolók nagy részét kiürítették, kellett a hely az ottani „Kovács Lázárnak”. Halat sütöttek/grilleztek, és osztogatták „bagóért”. Nekünk sem kellett több (bár nekem nem ízlett, de ez mellékes) rávetettük magunkat a pultra és kértünk párat. Jó hangulat, és koncertek fogadtak. A „Four Fathers” elbújhat azok mellett, akik egész éjjel énekeltek. Egy szál gitárral, 6 ember olyan hangzásvilágú dalokat énekelt, amiket ritkán hallok. Szerencsémre (azt mondják) egész jó fülem van a zenéhez (köszönhető a zenei iskoláknak, amikbe jártam, de ez úgyszintén mellékes), egész éjjel hallgattuk őket egy padon ülve, fel sem tűnt az idő. Elmúlt már éjfél, mire ráébredtünk, hogy jó lenne aludni, hisz holnap korán kell kelni, 9-re el kell hagyni az apartmant. Kornic felé egy szűk, kanyargós út visz, csak „kicsit” képzeltem magam a Mecsek-rallyn, szerencsétlen kocsi nem látott hármas sebességi fokozatnál magasabbat…de legalább elszórakoztam kicsit az utolsó estén.

Itt vannak az ígért képek:

Az előadás:
[link]

Kisvárosi grillparty:
[link]
[link]

Napnyugta:
[link]
[link]

Punat (kikötő) :
[link]

És egy kis érdekesség, akit érdekel:

Youtube: [link]

Hogy nincs vége a történetnek? Én is érzem a befejezetlenségét a blog-bejegyzésnek, de nemtudok vele mit csinálni, ez van!

Happy Aug. 20.-át és mindenki nézzen ki az ablakon 21:00-kor, tüzijáték!

És lőn szerda!

Ezt a napot ismét kirándulásra, a sziget feltérképezésére szántuk.
Célpont, az alsó csücsök, Baska.
Ahhoz hogy eljussunk oda, vadregényes tájon át vezet az út.

[link] (videórol loptam a képet)

Hegyre fel, völgybe le, kis hidakon át, apró pici falukon keresztül…vicces, de volt olyan része az útnak, ahol egy kocsi is épphogy elfért. Mikor ahhoz a ponthoz értünk, épp egy Neoplan helyezkedett gyökkettő sebességgel, de a sofőr megoldotta a helyzetet. Az ujjamat már nem tettem volna a házfal és a busz közé.

[link] (úgyszintén videós)

Baska egy apró pici városka, annál nagyobb stranddal. A parkolás természetesen itt is fizetős és a tömeg miatt kisebbfajta harcok folytak a szabad parkolóhelyekért. Amerre szem ellátott, fürdőzők tízezreit lehetett látni, s a slusszpoén, hogy - az adrián megszokott kavicsos beach helyett – (szinte) homokos strand fogadott. Najó, a part közelében kavics zaklatta a talpunkat, de a vízben egész tűrhető körülmények uralkodtak.

[link]
[link]

A vízhőmérséklet (nekem) kicsit alacsony volt, de megszokható az a 23-24C. Ahogy azt már több helyen is láttuk, végig a part mentén éttermek, büfék fogadják a megéhezett turistát, az árak nem olyan borzasztó magasak. Itt is körbejár a „májszbitte” mint a magyar tengernél, úgytűnik horvátoknál is kapós a forrócsemegefőttkukorica.

[link]
[link]

Ami nagyon nem tetszett, az az öltözőnek nevezett paraván, ahol szerintem már mindent csináltak, (na igen, aki eszik, attól bocsánatot kérek!) mert orrfacsaró bűz fogadott benn.
A strandra egy kempingen keresztül jutottunk ki…nade ilyet én még nem láttam. Kemping ez, de milyen? Itt egyeseknek évekig bérelt helyük van? Nemám leállnak a lakókocsival és fel a parabolát meg a mobil zuhanyzót. Áh, gyep, meg a kocsi mellett felhúzott kis kerítésen belül egy kerti tó szökőkúttal, szóval ez valahogy nagyon otthonosak voltak. Gondolom az illető megengedheti magának ezt az „apró” luxust.
Mint mindenhol, itt is volt egy rakás magyar, erre ismét csak a rendszámok alapján következtetek. Ami igaz az igaz, egész idő alatt kb. 5 magyar családot láttunk/hallottunk.
Ismét megemlítem a tömeget. Olyannyira sokan vannak, hogy egyes házak udvarai át lettek alakítva parkolókká, ahol a tulajok írkálják a cetliket és szedik a zsozsót, ami igaz az igaz, itt is csak 5-6kn a díj óránként. A kisváros központján sétáló utcácskák, kis kikötő, éttermek, cukrászdák, trafikok, itt is minden a turizmus körül forog, pillanatok alatt elrepül a nap, mindig van valami látnivaló/tennivaló. Ha nem strandolás vagy a fejesugrások egy erre kialakított helyről, akkor a Jetski vagy a „banán” esetleg az ernyős „huzatás” (ennek nem tudom a pontos nevét) egyszóval minden van.
Hazafelé, miközben csorogtunk lefelé a hegyről csodás panoráma fogadott minket, beláttuk Krk délnyugati részét, Punat-ot, Kornic-ot az öböl szigetén lévő templomot. Nemsemmi látvány volt…

[link]
[link]




…a napot egy kis városjárással, pár koktéllal és egy rakat új élménnyel zártuk.

Folyt. köv. a csütörtökkel, Malinska és Stara Baska. Na olyan szépet ritkán láttam!

…ami még lemaradt az első napról:

Miután kifújtuk magunkat, lemostuk az út porát, stb, irány a környék.
Szép kis falu, turizmus élteti, de ennek ellenére akad kevésbé rendezett porta is (mint mindenhol). Apartman házak, apartman házak hátán, egy kisbolt, ahol gyakorlatlan turista gyakorolhatja a „dobredan”-t, akad még egy kocsma és lejebb egy kis posta (ami egész nap kb 1 órát van nyitva, annak ellenére, hogy papíron 6órás a nyitva tartása…szívtunk is vele rendesen) egyszóval az a tipikus falu a maga előnyeivel és hátrányaival.

[link]

A szűk utcák miatt érdemesebb a lábbuszt választani, viszont a szintkülönbségek miatt estére borítékolható a lábfáradtság.
Pár szó az emberekről. Nagyon mások! Mások, mert odafigyelnek egymásra, a helyiek egymásra dudálnak, ha összefutnak, az ott pihenő emberekre nagyon figyelnek, hisz belőlü(n)k él a falu. Ami még furcsa volt, az a szelektív hulladékgyűjtés. A legutolsó kis falu utolsó házához közel is találni sárga, kék és zöld konténereket. Számomra felfoghatatlan, hogy a 85 éves Ivan bácsi is külön dobálja a szemetet. Nálunk ilyen mikor lesz? Mi már annak is örülünk, ha a szemét a kukában végzi és nem az árokparton kupacokban. Ott minden egészen más, kultúrált, igen, ez már NYUGAT.
Magyarokról tömören: vannak, szépszámmal! Mindenhol látni magyar rendszámú autókat, s furcsamód egészen emberiek. Emlékszem egyszer, jöttünk fel a beach-ről, épp rámoljuk be a cuccokat a kocsiba, mikor elgurul mellettünk egy magyar autó. Mindenki intett, pedig akkor láttuk őket először és utoljára.
Az apartman házunkban 4 lakrész volt, abból egy a tulajé, a másikakban egy olasz család a harmadikban egy magyar pár, a szemközti házban is két magyar család…nem vagyunk kevesen.

Visszatérve a történetünkre. Felderítő körút után eltettük magunkat másnapra.

Kedden ismét városjárás.
Krk: Nagyváros, nyüzsgés, pezsgés meg minden. Az előző írásban egy félmondatban már szereplő körforgó volt a starthely. (amellett egy parkoló…a parkolás fizetős. De szerintetek mennyi? Átszámolva kb 175ft/óra a belvárosban is! Centrum és társai tanulhatnának)

[link]

A kikötő tele, halászhajóktól kezdve kis csónakokon át a körutaztató hajókig minden volt. Erről jut eszembe, elég rámenősek (bár azért nem durvák) a hajóutakat szervezők. Leszólítanak, hadarják a „milyen jó, és még ÉPP akad pár hely a hajón”-szöveget. Akkor lepődtem meg, mikor valaki odajött és magyarul invitált. Na akkor majdnem beadtuk a derekunkat…aztán az ár miatt inkább visszakoztunk.

[link]
[link]

5 kuna egy „gombóc”(ra cseppet sem hasonlító) fagyi, de az valami észbontóan finom volt. Suvenir árusok sora, kisboltok roskadásik, egyszóval minden volt…csak legyen pénz az embernél. Bankomat! Meglepődtem, mikor láttam, hogy az (amúgy OTP-s Junior) kártyát felhasználva sem fizettem sokkal több kezelési költséget egy kinti Erste automatából…minimum kiadható mennyiség: 100kn (ami 3500ft)
Mivel csobbanni is akartunk, elindultunk a strand felé (közben egy újság árusnál vettünk egy Blikk-et(!) Bár előző napi, de „ha nincs jobb”-alapon elhoztuk) A víz hideg, iszonyat sós, és dugig van strandolókkal.

[link]

A part tele, fürdőlepedők mindenütt, a csajok szépek…egyszóval: Hawaii (és mindez Horvátországban) Úgy fél2 felé cuccolás, mert vár minket Punat, egy másik gyöngyszem.





Punat: Na AZ aztán tényleg hangulatos, toplistás hely. Az odajutás vicces, mert egy olyan tengerparti út vezet a városba, amiről egy amatőr sofőr simán fejest ugrik a tengerbe. Szűk út, 0 korlát, csak az aszfaltcsík és 30centire már a tenger. Kikötő, sétálóutca, rendezett parkok és minden, mi kell, egy kellemes esti sétához…a sör drága.
Egy valami viszont pöttyet zavart. Egy szórakozóhely kerthelységében készülődik a zenekar. Jön a köszöntés n+1 nyelven. Horvát, szlovén, olasz, francia, angol…majdhogynem még mongolul is köszöntötték a vendégeket, de magyarul nem! …határ ország vagyunk mi is, vagy mi a faxom. Horvát-magyar foci EB? Ex-magyar tenger? Egy kisvárosnyi magyar? Áh, sebaj, a sok „keletit” nem kell köszönteni, elvannak ők anélkül is. El is jöttünk onnan. (na jó, nem ezért)

[link]

Mivel már éhesek voltunk, hazafelé vettük az irányt. (egy rakat kaját spájzoltunk, tele volt a hűtőnk)…bár egy pizzát benyomtam volna. Normál méretű pizza 40-45kn, egy hambi 20kn, szóval még az árak sincsenek elszállva.

Folyt. köv.

Szürke hétfőre virradtunk aznap reggel. Keveredés, ki mit hová tett, el-e lett-e téve egyáltalán?! Van elég ruha, nameg kaja? …ilyen és ehhez hasonló kérdések sora után végre elindultunk piszkos kis városunkból a tisztaságba, a romlatlan természetbe.
Kocsi feltankol, pályamatrica megvesz és GO!
Ez egy amolyan összcsaládi kirucc, így szinte borítékolhatók a nézeteltérések. Aztán kiderült hogy a távcső otthon maradt…katasztrófa. Nagyon nem érdekelt hogy viszem-e vagy sem, de persze kaptam az osztást.
Hárman pályáztunk a vezetésre, az első etapban, csak ültem és olvastam holmi kimondhatatlan nevű szigetről…Krk…de ezek miért utálják a magánhangzókat? Aztán köszönhető az M7-esnek nevezett aszfaltcsíknak, szinte két pislogás alatt Nagykanizsa. Csere…indulás tovább. De mi a fenéért nincs már kész az autópálya a határig?! Na mindegy, 30perc és Letenye, ott pár pillantás az útlevelekre aztán viszlát Ungarische táj, „dobredan” „Kroácia”. A pályán megkapta a Vectra, amit kívánt, megfelelő mennyiségű benzin-levegő keveréket, ötösben, 3-3.5ezres fordulaton. Jön a kedvenc, az autópálya kapu…gomb megnyom, kártya elvesz. (ez tavalyról poénos emlékeket idéz bennem, mikor sikerült „kicsit” messzebb megállnom, fantáziátokra van bízva a folytatás, de az már olyan homályos, hogy nem folytatom). Tehát, tépünk a pályán, számlál a számláló, Zágráb-elkerülőn qrvasok kamion…a Porsche Carrera-S meg pont olyankor száguld a nyakamra, mikor az idomított 101 lovammal épp egy nagyobbacska kamionsor kielőzésének kényes műveletét hajtom végre a belső sávban 140el (ugye 130 a megengedett, de a kamion előzés már csak ilyen). Szóval, ott terem mögöttem az a böhöm, többszáz lóerős, áramvonalas benzinfaló, és majdhogynem felnyársal az orrával. Ejjnamondom, ha lenne egy hasonló kaliberű taligám, fix hogy legyorsulnálak….nade ez részletkérdés, nem tartozik a témához. Pár kilométer (és egy csere….sofőrből mitfahrer-ré lettem) után máris lenn vagyunk a pályáról, és egy nemgyenge szerpentinen találjuk magunkat, ami kis lerobbant falucskákon keresztül visz le minket a hegyről a tengerszintre.

[link]
[link]

Irány a híd, de csak halovány emlékfoszlányaim (amiket netes kutakodás során írtam be a bio-merevlemezembe) emlékeztettek arra, hogy azért is fizetünk kell, hogy a szigeten verhessük el az ójrót és a kunát…mindegy, végülis nem volt sok (30 (azthiszem ) horvát valuta) és szigetlakókká váltunk.

[link]
[link]

Akkor és ott, a LOST (ugye a szigeten ragadtakról szóló filmnek nevezett izé, amit az első rész után elfelejtettem tovább nézni) hozzánk képest estimese, hisz ugye itt vagyunk, de hol „verjünk tábort”? Kézenfekvő, Krk-város! A „föld” túlsó oldala, de sebaj, megnézzük mifán terem egy horvát sziget. Na igen, nem erre számítottam. Azt hittem beach, meg pálmafa, meg pálmaleveleket lobogtató krk-i csajok, de ahelyett kopár sziklák, kövek…és még több kő. Kőből van a kerítés, kőből van ott minden. Namondom, ez idáig „izé”. Aztán jött a város. Nah akkor azért kicsit megnyugodtam, láttam, hogy élnek itt emberek is és nem csak céltalan járnak az autók a rozzant hepehupás (és mellesleg piszkosul szűk) utakon. Irány az első „Turist Agency”. Már csak 1 apartman van. Pont elég! 20perc várakozás a tulajra, és jöhet a szemrevételezés. Tetőtéri lakás egy tömbházban. Két szoba, a kisebbikben ágy helyett csak matracok…ár: SOK, nagyon sok! Namondom magamban: „idesanyádnak add ki ennyiért ezt a lyukat!”. Jah, annyit még hozzáteszek, városszéli, tűzfalra néző ablakkal (mellette építkezés). Áh, sajnálom, de ki kell hogy hagyjam az év biznicét, muszáj tovább állni, hisz lassan bezár a bazár. Reggel 9körül indultunk, délután 4körül érkeztünk, nehogy itt maradjunk szállás nélkül!
Bepróbálkoztunk két „Apartmanközvetítővel”, de mindenhol koppantunk, mert „NINCS”-válaszok sora fogadott. 4főnek, 4éj, ez olyan nagy kérés?! Utána egy kellemes látvány (a „dzsumbuj” melletti körforgónál) nagy tábla, amin magyar szöveg. Gondoltunk idepottynat hazánkfiát is meglátogatjuk, hátha segíteni tud szállás ügyben. Egy kis étteremszerű placc és egy feltűnően kedves, majdnem perfekt magyarsággal beszélő hölgy fogadott. „Miért nem reggel érkeztek?”-kérdésre csak magyarázkodtunk, hogy pont AKKOR indultunk, szóval ha akartunk volna sem értünk volna reggelre hozzá…de ezek után is hangsúlyozta, hogy épp most adta ki két magyar nőnek. Pár perc körbetelefonálás sem hozott sikert, így ismét jött a para, „vajon találunk szállást?”. A hölgy tudatosította bennünk azt, hogy felejtsük el az apartmant a városban, próbálkozzunk a faluban, vagy Punat-ban. Így is lett. Irány Punat. Útközben egy furcsa, táblát szorongató nőt pillantottunk meg, „APARTMAN” felirattal. Nah, itt az alkalom, padlófék, kézifék, motorfék…meg minden, amit el lehet képzelni. Pár perc egyezkedés után felcsillant a remény: LESZ SZÁLLÁS!
Reményekkel tele ültünk vissza a kocsiba, és követtük az illető Seat Ibizáját. A parttól kb 1 km-re, Kornic-ban, egy hegyoldalban állt egy bugyi-pink színű ház.

[link]

Szépen felújított, műanyag nyílászárók…szóval nem egy putri. Ár? Ugyanannyi, mint a „tűzfalas”, de ezen már nemsokat gondolkodtunk, ez nagyságrendekkel jobb, mint a legjobb elképzelésünk. (najó, erkondisöning és műhód-vevős tv nem volt…de ez rohadtul nem érdekelt)
A tulaj-hölgy nem tudott korrektül sem angolul sem magyarul, így áthívta a szomszédját, egy ex-hazánkfiát, egy Balatonfüredről Krk-ra szabadult nő személyében. Tőle sok hasznos infót megtuttunk a szigetről, a látnivalókról és természetesen fordította az apartman-tudnivalókat. (megj.: az ex-magyar csaj megadta a telefonszámát, hogy hívjam bátran, ha hely kell, van, szóval pár perc alatt már két ajánlatunk is volt és máskor is keressük meg)
Papírmunka, és már bírtokba is vettük a szállásunkat!
Szűk kis utcák, de nem is baj az, legalább nem volt nyüzsgés:

[link]

Kilátás a balkonról...ami nagyon nagy!

[link]

Ez volt az első napunk dióhéjban, bár az este lemaradt…ha valakit érdekel a történetem, akkor folytatom a többi nappal. Annyit mondhatok, hogy sok élmény ragadt rám, van mit írnom…ráadásul egy rakat képet is csináltunk.

...avagy, egy utazás tervek nélkül!

Hurrá itt a nyááár! ...gondoltuk ezt anno, mikor még az iskola padjait koptattuk, mikor ráéeszmlétünk arra, hogy nem kell 7kor kelni, nem kell 10 kilós batyut cipelni. Az iskola kiürült, a táblán krétával rajzolt „VAKÁCIÓ!”...mindenki happy.

De egyszer mindennek vége szakad, elmúlik a nyár, elmúlnak az iskolás évek és nem marad más (persze alap esetben), mint a munka. Egy évben 365 nap, emellé társul kb 20 nap szabadság. Többed magammal úgy döntöttem, hogy a „nyakára lépek” ezeknek a napoknak és legalább egy hetet kiveszek....ugyebár nyár van, az ember minimum depressziós lesz, ha ilyenkor nem tud pár napot kikapcsolódni, barátaival/családjával egy „hosszabb” időt eltölteni. Nekem ez, a jövőhétre esik. Egy hét szieszta, pihenés, napon heverészés. Páran úgy döntöttünk, hogy ezt nem a „Magyar tengeren”, hanem kicsit messzebb, Horvátországban tesszük, hisz az amúgyis „sláger”. Igenám, de itt a svéd-csavar. Hol? Nem új számunkra az effajta hírtelen felindultság, hisz tavaly is így csináltuk és sok szép élménnyel gazdagabban tértünk vissza. Akkorsem volt célpont, csak mentünk, bele a „semmibe”. Átléptük a határt, autópálya...Zágráb...”lehajtsunk a kijárón?”...áh, még ne....el is jutottunk Puláig. Ráböktünk egy közelebbi nagyvárosra, és több órányi autózás után, az lett a célpont. Mellette egy kisebb faluban jó áron, korrekt apartmant sikerült találni, tehát az egész egy nagy rakat sikertörténet!
...nade idén? Ismét jön a kérdés? Hova? Megint órákat, napokat gondolkodunk a válaszon de csak remélni merem, hogy jól fogunk dönteni. Oda már eljutottunk, hogy idén a délebbi terület lesz a célpont, talán Zadar (és környéke...megint egy falu, hátha jobban járunk anyagilag) esetleg Split? Bár az azért már tényleg meggondolandó.
Nem kis fejtörés volt idáig eljutni képzeletben, hiszen kezdetben még az olaszországi Rimini is szóba került, ergo nálunk a nyaralás (idén is) elég nagy kavarodást.
Most hogy látom, hogy az időjárás nem lesz túl bíztató, ezért minél távolabb mennénk, talán „kielőzzük” a felhőket és süttethetjük a hasunkat a strandon és/vagy nyugodtabban járhatnánk a világot, felfedezve Horvátország szépségeit.
Hogy nem szerencsés így belevágni az utazásba? Lehet, hisz nincs szállásunk s még az uticélunk is homályos. Ha más nem lesz, alszunk a kocsiban...kreatív ember a magyar, bár ugye egy apartman azért mégiscsak kényelmesebb lenne!
Nagyon remélem, hogy idén is, a tavalyihoz hasonló, kellemes élményeink lesznek...hisz kell egy kis „áramszünet”, élmények jövő nyárig.
Aki még nem volt vakáción, neki kellemes időtöltést kívánok, aki már túl van rajta, remélem sok szép élménnyel gazdagodott....

...és most vissza dolgozni, nehogymár holmi blog írással múlassam a munkaidőt!

Mai napont történt velem a következő eset, a kék/fehér gazdaságos boltban. Mint szinte minden nap, ma is kislattyogtam ebédszünetben a fent említett „hangárba”, Posta, ügyintézés miegymás, volt tennivaló.
Mikor belépek a vevőtérbe konstatálom, hogy nincs kézikosár, namondom, jól kezdődik. Egy 500kilós bomba sem csinál akkora rumlit, mint ami a ott fogad. Átépítés van de sebaj, az üdítős sort nem érinti, nekem pedig folyadékot kell vételeznem, mert a végén még kiszáradok. Tehát kosár sehol, sasszézok a szétrámolt termékek között, felkapom a napi ital-adagomat és tiplizek kifele. Mondanom sem kell, a „Ha ön előtt két vevő várakozik, új kasszát nyitunk” –életérzés valahogy nem rántotta magával a hely vezetőit. Annak ellenére hogy elég sok kassza nyitva volt (bár még bőven akadt szabad pénztárgép) alig haladtak a sorok. Tudom hogy valahol el kell kezdeni, de mostanság nagyon sok az amatőr DIÁK-kitűzővel ellátott pénztárosnövendék, akik az egyszerűbb pékárut sem tudják felismerni/megkülönböztetni, ezért szép lassan feltorlódtak a vásárlók, aminek következtében egyesek fejében -bár többnyire kimondatlan, de mégis sejthető- kusza szitkozódások fogalmazód(hat)tak meg.
Nah mindegy (rátérek a lényegre), állok a sorban, kezemben szorongatom a „kétlittyós” üdítőmet, nem sietek sehová (az egy órás kajaszünetből még bőven van vissza), a kassza előtti szalagon hegyekben áll az árú, de nem idegeskedek, van még időm bőven. Körülöttem lévők idegei pattanásig feszültek...bipp...bipp...csipognak a pénztárgépek, ekkor egy halk hangot hallok: „Csak az üdítő lesz?” Feleszmélek és észre veszem, hogy az előttem álló középkorú nő nekem szegezi az előbbi kérdést. „Igen”-válaszolom meglepetten. „Menjen csak nyugodtan elém, nem sietek”. Ezen meglepődtem, hisz a szalag kassza felőli oldalán (ami mellett szintén egy idősebb hölgy strázsált, ergo márcsak ketten voltak elöttem) szintén dugig volt, várhatóan nem két perc lesz, mire kikeveredhetek a boltból. (Eközben a „kisdiákunk” a bankkártyás fizetés műveletét hajtotta végre...szó se róla, akkor egész jó részidővel, csak arra kellett kicsit várni, hogy a gép kiköpje a bizonylatot) Naszóval, vissza a középkorú nőhöz. Első meglepettségem utáni reakcióm a „Köszönöm szépen, annyira nem sietek, Ön is csak a sorára vár”, de Ő csak erősködött, s ekkor jött a második meglepetés, „Én sem sietek, nyugodtan jöjjön elém”. Ez a mondat az idősebb hölgy száját hagyta el. Majdnem padlót fogtam, ilyen létezik MA, magyarisztánban? Mindenki ideges, mindenki menekülne, erre az elöttem álló (nem egy, mindjárt két!) vásárló maguk elé engednek? Tudom, csak egy tétel volt nálam, gyorsan végeztem, de ilyen még nem történt velem. A meglepettségem után, pillanatok alatt kikerestem a pénztárcámból az üdítőre valót (pont annyit), hogy egy századmásodperccel se töltsek a kasszánál több időt a kelleténél, ne húzzam a már mögöttem álló vevők idejét, hamár ilyen rendesek voltak) Pillanatok alatt végeztem, vagy 10 percnyi toporgás helyett...hihetetlen, létezik ilyen? Mindenki „poziciót akar fogni”, mindenki helyezkedik (nem csak a sorbanállásra gondolok), és ebben a helyzetben egyesek még másra is figyelnek? Lehet hogy van még remény, akadnak még EMBEREK?
Szerencsém volt, én egy időben kettőre is ráakadtam....

...és ebédelni is maradt időm!

Elöljáróban annyit, hogy nem vagyok az a központi figurája egy társaságnak. Mitagadás, jól elvagyok én enélkül is, de ez mostanában kezd mindinkább egy szélsőséges irányba eltolódni. Az szép és jó, ha hétvégén páran összfutunk és jól érezzük magunkat, nade a hétköznapok?!
Mindenki tudja rólam, hogy megvan a közös nevező köztem és a PC-k között, ez még nem is lenne baj. Az viszont annál inkább, hogy egyesek azt hiszik, bármikor, bármit, nulla haszonnal (értsd: egy szódára sem hívnának meg hálából) megcsinálok.
Történt mostanában, hogy egy ismerősömnek elhalálozott az ablakos-oprendszere. Ennyiből már sejthető, hogy ki lesz a célpont...természetesen én. Persze telefonálni nem szeretnek, jön a „visszahívós” SMS...mondom magamban, az felejtős, én sem állok túl jól anyagilag, nem fogom visszahívni, ráadásul már vagy húszor megcsináltam a gépét és érdekesmód heteken belül mindíg meghal a vas. (na nem azért, mert sz@rul csinálom meg...még „Vendég” jogokat sem szívesen adnék neki a saját gépén, mert még úgy is megfektetné)
Nah, már régen szó volt a szervízről, és most jött a „visszahívós”. Nem hívtam vissza. Várt, szerintem megértette, hogy nem érek rá, viszont hétvégén összefuottunk. Jött a blabla részéről és részemről is, hogy majd’ 12órát melózom, non-stop gép előtt vagyok, lassan már a szemem is kifolyik. Nem hatotta meg. Megdumáltuk, hogy „csak hagyjál már végre békén” alapon megnézem hogy mi a gáz a cuccával. Szabaddá tettem a hétfő estét, átmentem hozzá, viszont csöngetésre senki nem nyit ajtót. Na a jó......(CENSORED) Igen, a megbeszéltek ellenére, „bepalizott”, vagy szimplán csak elfelejtette. „Na majd ha piros hó esik...” és sarkon fordultam. Pár nap síri csend, hétvégén ismét összefutottunk, magyarázkodás, miegymás, és végül, balga mód nekifeküdtem a cuccnak. Elképzelni sem tudjátok, hogy mennyi probléma volt! Törölt fájloktól kezdve, megbu.erált particiókon át, behalt router-ig minden. Fél nap, mire sikerült helyrekalapálnom a gépet, ami ugyan tapasztalatnövelésnek jó volt, de tapasztalattal nem lehet jóllakni, vagy fizetni a sarki közértben. Tudom, szóvá kellett volna tennem, viszont szerintem egy sokéves haverság végét jelentené, ha belefolynánk az anyagiakba. Csak remélni tudom, hogy hétvégén jön az a „bambi”.

Másik „kedves” történet, ugyan ez a szitu...”gyere nézd már meg, nem megy ez a szar”. Megnéztem, a notihoz nincs driver lemez. Mondom, no problem, van net. Na igen, régen szívtam annyit driverrel, mint akkor. (ráadásul a beépített webcam?! Egyfolytában szürke kép...tizedik driverrel volt hajlandó képet adni) Ezekután egy mini nyomtató, a hab a tortán. A szoftvere nem volt hajlandó felmászni az XP-re...rakat hibaüzenet. Sokat szívtam, de sikerült lelket vernem belé, a szoftver beállítását ráhagytam az illetőre, már nem volt kedvem szüttyögni vele. Jött az ominózus kérdés: „mivel tartozok?” Nahmondom, most mit mondjak? „Amennyit gondolsz...láttad hogy sokat szívtam vele, döntsd el” (így talán nem tűntem annyira anyagiasnak) Elkezdett turkálni a cuccai között és jött a válasz: „Huh, most nincs nálam pénz, ha legközelebb találkozunk, majd adok”...ez volt másfél hónapja, érdekesmód, azóta nem láttam.

Ez két eset volt, de nem említettem az MSN-es történeteket, a „segíts már, csináld már meg és majd küld át MSN-en” –t már nem is emlegetném fel. Mikor átér az illetőhöz, akkor egy „köszi, csá” és el is van intézve.

Kezd betelni a pohár. Másnál is akadnak hasonló szituk, vagy csak én vagyok ennyire „cseresznyétlen”, aki a haverság nevében a belét is kimelózza?