Elöljáróban annyit, hogy nem vagyok az a központi figurája egy társaságnak. Mitagadás, jól elvagyok én enélkül is, de ez mostanában kezd mindinkább egy szélsőséges irányba eltolódni. Az szép és jó, ha hétvégén páran összfutunk és jól érezzük magunkat, nade a hétköznapok?!
Mindenki tudja rólam, hogy megvan a közös nevező köztem és a PC-k között, ez még nem is lenne baj. Az viszont annál inkább, hogy egyesek azt hiszik, bármikor, bármit, nulla haszonnal (értsd: egy szódára sem hívnának meg hálából) megcsinálok.
Történt mostanában, hogy egy ismerősömnek elhalálozott az ablakos-oprendszere. Ennyiből már sejthető, hogy ki lesz a célpont...természetesen én. Persze telefonálni nem szeretnek, jön a „visszahívós” SMS...mondom magamban, az felejtős, én sem állok túl jól anyagilag, nem fogom visszahívni, ráadásul már vagy húszor megcsináltam a gépét és érdekesmód heteken belül mindíg meghal a vas. (na nem azért, mert sz@rul csinálom meg...még „Vendég” jogokat sem szívesen adnék neki a saját gépén, mert még úgy is megfektetné)
Nah, már régen szó volt a szervízről, és most jött a „visszahívós”. Nem hívtam vissza. Várt, szerintem megértette, hogy nem érek rá, viszont hétvégén összefuottunk. Jött a blabla részéről és részemről is, hogy majd’ 12órát melózom, non-stop gép előtt vagyok, lassan már a szemem is kifolyik. Nem hatotta meg. Megdumáltuk, hogy „csak hagyjál már végre békén” alapon megnézem hogy mi a gáz a cuccával. Szabaddá tettem a hétfő estét, átmentem hozzá, viszont csöngetésre senki nem nyit ajtót. Na a jó......(CENSORED) Igen, a megbeszéltek ellenére, „bepalizott”, vagy szimplán csak elfelejtette. „Na majd ha piros hó esik...” és sarkon fordultam. Pár nap síri csend, hétvégén ismét összefutottunk, magyarázkodás, miegymás, és végül, balga mód nekifeküdtem a cuccnak. Elképzelni sem tudjátok, hogy mennyi probléma volt! Törölt fájloktól kezdve, megbu.erált particiókon át, behalt router-ig minden. Fél nap, mire sikerült helyrekalapálnom a gépet, ami ugyan tapasztalatnövelésnek jó volt, de tapasztalattal nem lehet jóllakni, vagy fizetni a sarki közértben. Tudom, szóvá kellett volna tennem, viszont szerintem egy sokéves haverság végét jelentené, ha belefolynánk az anyagiakba. Csak remélni tudom, hogy hétvégén jön az a „bambi”.

Másik „kedves” történet, ugyan ez a szitu...”gyere nézd már meg, nem megy ez a szar”. Megnéztem, a notihoz nincs driver lemez. Mondom, no problem, van net. Na igen, régen szívtam annyit driverrel, mint akkor. (ráadásul a beépített webcam?! Egyfolytában szürke kép...tizedik driverrel volt hajlandó képet adni) Ezekután egy mini nyomtató, a hab a tortán. A szoftvere nem volt hajlandó felmászni az XP-re...rakat hibaüzenet. Sokat szívtam, de sikerült lelket vernem belé, a szoftver beállítását ráhagytam az illetőre, már nem volt kedvem szüttyögni vele. Jött az ominózus kérdés: „mivel tartozok?” Nahmondom, most mit mondjak? „Amennyit gondolsz...láttad hogy sokat szívtam vele, döntsd el” (így talán nem tűntem annyira anyagiasnak) Elkezdett turkálni a cuccai között és jött a válasz: „Huh, most nincs nálam pénz, ha legközelebb találkozunk, majd adok”...ez volt másfél hónapja, érdekesmód, azóta nem láttam.

Ez két eset volt, de nem említettem az MSN-es történeteket, a „segíts már, csináld már meg és majd küld át MSN-en” –t már nem is emlegetném fel. Mikor átér az illetőhöz, akkor egy „köszi, csá” és el is van intézve.

Kezd betelni a pohár. Másnál is akadnak hasonló szituk, vagy csak én vagyok ennyire „cseresznyétlen”, aki a haverság nevében a belét is kimelózza?