Bár megkésve, ám de törve nem, írom az idei Bibinjében töltött nyaralásunk harmadik napjáról szóló szösszenetet.

Ez a nap -úgy mint a többi- kánikulával indult. A klímaberendezés halkan duruzsolt, miközben az álmot próbáltam elhesegetni a szememből.
Korán kellett kelni, hisz a többi nappal ellentétben, ma időpontunk van, sietni kell a kikötőbe, hisz vár a Kornati-ba induló kirándulóhajó. Élményekkel teli napnak ígérkezik, hisz a prospektus alapján van ott minden: kilátás/sziklafal, sós tó, szamár és rengeteg természet.
Egy kiadós reggeli után már úton is voltunk, nem megfeletkezve az okmányainkról, a beszállókártyáról és a maradék 400kunáról. (ugye 200kunát már legomboltak rólunk hétfőn, mikor lefoglaltuk a helyünket a hajón) Természetesen egy kis nasi illetve folyadék is került a szatyorba, a fürdőtörölközők mellé, hogy még véletlen se legyünk étlen szomjan. Ennek ugyan minimális lenne a kockázata -hisz az árban benne foglaltatik a reggeli szendvics, ebéd, illetve víz és narancslé korlátlan mennyiségben- de fő a biztonság.
Reggel félnyolcra ki is értünk a kikötőbe -jó, hogy előző nap arra mentünk Nin felé, így már nem volt ismeretlen a terület- egy sorompóval lezárt parkolóhoz, ahol aránylag olcsón, óránként 2kunáért parkolhattunk.

Madárcsicsergős reggel fogadott minket nyaralásunk második napján, Július 30.-án bibinjei szállásunkon. A légkondicionáló berendezés biztosította kellemes 24 fokos hőmérsékleten igen pihentetőt alhattunk volna, ha a gép zúgásán kívül nem lett volna más, a levegőben. Sajnos volt. A pofátlan szúnyogok úgy döntöttek folyamatosan zúgni, zümmögni, csípni kell. Olykor már azt éreztem, nem a szükségleteik miatt, hanem már csak azért is, hogy minket bosszantsanak s kiüzzenek a szobából.
De - ahogy az lenni szokott - mi győztünk Ha a háborút nem is, de a csatát mindenképp megnyertük. Az eredmény egy rakás szúnyoghulla mindenfelé, amit aztán lehetett takarítani.
Miután kikászálódtam a konyhába, már a napokkal ezelőtti reggeli-terv járt a fejemben. A mai a tojásrántottás reggel. A hűtőből már pakoltam is ki a hozzávalókat két személyre, így nagyjából az összes kivitt tojást - jóféle kapirgálós tyúktoji, nem ám az ipari körülmények között előállított fajta - landolt is a tányérban s várta a sorsát, hogy reggeli készüljön belőle.

..olvasom az egyik hírportál címlapján s őszintén szólva, nagyon elszomordtam.
Az egykor nagyon szép napokat megélt városunk hanyatlik, sőt, zuhan a mélybe.

Lassan 30 éve, születésem óta e város aszfaltját koptatom. (az utóbbi 4-5évet leszámítva, mert azóta a menyasszonyommal töltöm az időm nagyrészét, egy város melletti kis faluban, de naponta bejárok újvárosba, így dunaújvárosinak vallom magam.)

Szörnyű, ami ezzel a településsel történik, lassan két vállra fektetik. A nagy öregek, de szinte mindenki vallja: ha bezár a vasmű, meghal a város, hisz előbb volt itt gyár, mint tömbház, aköré épült a város.
Sokak reménye a helyi papírgyár, a Hankook, (hisz az is bővül) de egy nyugdíj korhatár közeli olvasztár mit csinálhat a gumigyárban? (ha egyáltalán felveszik...a Hankook-ba korhatár felett már nem alkalmaznak senkit.)

Szörnyű, hisz nincs olyan család, akinek legalább egy tagjának munkája ne kötődne a vasműhöz. Nálunk ez 3/4 arányban van jelen. Rajtam kívül mindenki a vasmű kapuján át jut el a fizetést adó cég épületeibe.
Nagy érvágás ez a leépítés a dolgozónak s a családjának egyaránt. A környék üzletei, kereslet híján lehúzhatják a rolót. A rendőröket nem irigylem, lesz itt még nemulass. A város külső övezetén fekvő családiházas övezet célpont lesz, kétes "elemek" nemtörődömsége miatt közösköltség, rezsi elmaradás miatt eddig tip-top tömbházak sodródhatnak a mocsokba. A sport a kultúrális események elmaradásával hanyatlik le az egykor jobb napokat is látott Dunaújváros.

Talán páran már tudják, rajongója vagyok a nagy kék víznek, igaz az anyagiak épp csak annyit engednek, hogy a szomszédban vakációzhassak. No ezt nem panaszosan mondtam, hisz Horvátország mindíg rejteget valami plusz szépséget, ami miatt évről évre mindíg újat kapok, több és több élményt mint amit eddíg megtapasztaltam. Tavalyi, vrsar-i nyaralásunk után -amit sajnos /utólag már kissé bánva/ nem dokumentáltam le blog formában -megszületett a döntésünk (menyasszonyom és jómagam volnánk e cikk cseppet sem szenvedő alanyai) hogy 2013 nem telhet el horvátországi nyaralás nélkül. Így amint hazaértünk a 2012-es nyaralásból, szó sem kellett, már a leendő túra utiköltségeinek kikalkulálása járt a fejünkben. Remélem kitalálható volt, igen, sikerült összeszedni a rávalót, idén is kijutottunk.

Előkészületek

Mivel megvan a "rutin meg az évek", rájöttünk, a szállás szerzés nem egyszerű feladat nyáron, ezért logikusnak tűnt, hogy korán kell helyet foglalnunk a jól megérdemelt pihenésünkhöz. Több "kisebb" probléma is járt a fejemben, miközben azon filóztam milyen is az a kuckó, ahová 4-5 napra szívesen járunk vissza, egy-egy átkalandozott este után. Mondani sem kell, természetesen apartmanban gondolkodtunk, hisz a Zimmer Feri, meg a kempingezés nem a mi világunk. A tisztaság, saját fürdőszoba, konyha alapkövetelmény, de ha emellé kapunk extrákat, úgy mint SAT-TV (nézhetjük a közelkeleti blablát, meg a spanyol főzőműsorokat - természetesen csak viccelek) légkondícionáló, csak javítják az apartman státusát a szemünkben....node várjunk.

Reggeli pillanatok

Hangos csipogás, a telefonom töretlenül zajong addig, míg kissé koordinálatlan mozdulatokkal rátapintottam a lényegre, a "KI" gombra.

...azt kell hogy mondjam, kellemes a szállás, nyugalom van, jólesően hűs a hőmérséklet, s csak a sirályok hangját hallom olykor, mikor el-elszállnak az épület mellett. Ablakok nyitva, sötétítő behúzva, frissítő szellő lengi át az apartmant, behozva a tenger semmi máshoz nem hasonlítható illatát. Pihentetőt aludtam, de nagyon kevésnek tűnt: 5:30 van.
Párom átfordult a másik oldalára s aludt tovább, hisz előző este megbeszéltük, én csinálom a reggelit, addig még lustálkodhat kicsit. Kell is a pihenés, mert ma aztán igazán nem lesz megállás.

Gázpalackot "Nyit" állásba állítottam, gáztűzhely előkészítve, s a jó hazai füstölt sonka már sült is a serpenyőben, kellemes illatokat árasztva magából. Szerintem még a szomszéd is mélyebbeket lélegzett, hisz nincs ember, akinek ilyen illatoktól ne indulna be az emésztése. Finom, frissen pirult sonkacsíkok tálalva, egy szelet kenyérrel, paprikával és egy nagy bögre kakaóval: Reggeli tálalva.

Előkészületek

Bevezetés

Amennyiben Ti is Horvátországba vágytok, sztorizáson kívül információkkal is tűzdelem az írásom...hátha hasznos lesz!

Történet ott kezdődik, hogy már jó párszor voltam/voltunk (családommal, párommal) Horvátországban, de tavaly sajnos nem jutottunk ki...s mivel a tenger hívogat, kézenfekvő volt, hogy idén - ha tudunk - ismét kiautózunk.

Két szót mondok: Horvátország gyönyörű.
Tudom, magyar vagyok, Magyarország mellett kéne érvelnem, de sem tengerünk, sem hegyeink és úgy vélem, legalább egyszer, ezt is látni kell.

Lélegzet elállító látványt tudnak nyújtani az autópályával szétszabdalt, helyenként alagutakkal kilyuggatott ormok, amik megszínesítik a 7-8 órás autóutat valamint feledhetetlen élményt nyújt az út azoknak, akik először gurulnak be egy pár száz, helyenként kilométeres alagútba majd gördülnek rá egy völgyhídra.
Ezek az élmények megfizethetetlenek (minden másra ott a MászterKárd :) ) a viszonylag drága autópálya díj ellenére is.

Hosszú hallgatás után, ma ismét klaviatúrát ragadok, mert ... mert ez ki kívánkozik,

Most indíthatnám az ősrobbanástól, vagy bármely vallás keletkezéstörténetétől a mondandómat...nem fogom. A lényeg, sok millió év alatt kifejlődtünk mi, Homo Sapiens, eközben tökéletesre fejlesztettük eleinte a kő szerszámok használatát, a vadászat fortélyait, majd uralni tudtuk a tüzet, megismertük a természet erejét, s kezdtük használni Földünk erőforrásait... Honnan indultunk? Egyes elméletek szerint “a 6. napon az Isten megteremté az embert” mások azt vallják, “lemásztunk” a fáról. A fejlődésünk sok millió éve alatt hatalmas tudással gyarapodtunk, mit felhasználva kerültünk a táplálék lánc csúcsára. Intelligenciánk tett minket azokká amik vagyunk.

Node kérdem én, hová tartunk? A fejlődés megállíthatatlan, a változás folyamatos...
Hová fejlődünk? Ezt én, de Te sem – kedves olvasó – nem fogjuk megtudni, de a trend kezd elég látványossá válni. (sajnos negatív tendenciát mutat)
Ha csak az utóbbi pár évtizedet nézzük, már most észrevehető a változás. Fél- egy évszázada nálunk, a Kárpát-medencében születtek a legnagyobb koponyák. Feltalálók, tudósok, orvosok tömkelege nevelkedett Nálunk, akik aztán a jobb élet reményében nyugatra távoztak (az ember gyarló, én is így tennék, ha tudnám, a családom nagyságrendekkel jobb módban élhetne). Mi van most? Ez a tudás, ez a szürkeállomány hiányzik, leépült, s nem maradt más, csak az...ami. Félre ne érts Kedves Olvasó, ez a szösszenetem NEM ítélkezik, pusztán leírom, amit látok, tapasztalok, lehet, sőt, örülnék neki, ha máshol másképp lenne. De mi történik mostanság? Az iskola elsorvad, a tudás már nem csábító, a 15 perc hírnév, a celeb lét, a gyors és könnyű meggazdagodás a cél. Nem hibáztatom a mai fiatalságot (bár magam sem vagyok öreg, bőven a krisztusi kor alatt vagyok) tolják az arcukba a “híg lét” ami sugallja hogy az az elfogadott, ha átlépsz, ellöksz mindenkit s nyomulsz a cél felé. De mit eredményez mindez? Teljesítmény kényszert, megfelelni akarást, a kapcsolatok elsorvadását (úgyhiszem, ha az ember a Facebook-on éli életét, egészséges lelkületű ember nem válhat belőle) s így, a biztos “bástyák” kialakulása is megkérdőjeleződik. Család, barátok, párkapcsolatok. S mikor ezek hiányára rádöbben az ember, akkor veszi észre, mennyire egydül van a világban. Kész a baj...megingások, önsajnálat, önértékelési zavar, s a végén az önveszélyessé válás. Ez volna a jövő? Egy embercsoportnál sajnos igen.

Ezen post elolvasása előtt, érdemes végigfutni az előzményeket!!!

VIGYÁZAT, SOK KÉP!

Mint azt előző írásom végén már említettem, szokásomtól eltérően, ez a firka két napot ölel fel.

Új reggel virradt horvátországi kis csapatunkra. Magamhoz térvén, már kúsztam is ki a stabilitásától megfosztott ágyból, csak szépen, csak lassan, nehogy ismét a földön kössek ki. Gyerek az idő, minden perc kincs, nem pazarolhatjuk, holmi alvással, ezért pillanatok múlva már sült is a reggeli energiabomba, ami pár méretes a bundás kenyeret tartalmazott… kell is, hisz a legfontosabb étkezés, a reggeli. Amint gyomorban a bundás, már kézben is a „mélytengeri” búvárfelszerelés és irány a beach!

Kitűnő úszó időnk van, merülésre s napozásra egyaránt alkalmas, ezzel is telt az egész nap. Megemlíthetném a tiszta vizet, a mély tengert, a kagylókat a fenéken, de nem teszem, hisz ezt már egyszer leírtam.

Ezen írás, Zadari nyaralásom második napja, amolyan horvát útikalauz, vagy mifene. Aki most kapcsolódik be, kérem, először olvassa el az előzményeket, köszi.

Tegnapi napomat közel sem kipihenve, már hajnal fél7kor kidobott az ágy. Ha Ti hallottatok már ciripelést...a tücsök kutya pöcse ezekhez képest.

Itt a nyavajás

Tavalyról emlékeztem hasonló hangokra, de már el is felejtettem, ezidáig...erre keltem, köszi neked és annak a sokmillió társadnak a fákon.

Legurul a reggeli capuccino-m, a többiek még alszanak, azon gondolkodom, mit is tervezzünk mára, persze hogy irány a beach. 50méterre az apartmantól, egy kevéssé kiépített, mégis a célnak tökéletesen megfelelő úszóhely áll a frissen érkezett nyaralóember rendelkezésére.

A közeli part

...avagy, (újabb) Horvátország-utikalauz, nem csak stopposoknak.
Tavaly előtti pulai, tavalyi krk-szigeti (lásd blogom) nyaralásunk sikerén felbuzdulva, úgy döntött kicccsaládunk hogy idén ismét felkeressük ex-tengerpartunkat Horvátországban.
Mint azt már harmadig éve csinájuk, idén is elöttünk az autópálya, szélvédőn egy GPS és ki merre lát alapon, erős felindultságból indulunk neki világot látni, mindenféle terv, előre lefoglalt szállás nélkül. Úgy esett eme eset, hogy egy délebbi nagyváros, Zadar a célpont...előre bocsátom, nem bántuk meg!

Előszó+első nap

Hajnal háromkor ébreszt a mobil. Kezdeti "na most földhöz foglak vágni" indulat a szokottnál hamarabb foszlik szét, hisz sietni kell, minél előbb összecuccolunk, annál hamarabb indulhatunk, és persze érkezhetünk. Bágyadtan szürcsölöm a reggeli cappuchino-m, eközben mások egyeztetik a terveket...nézeteltérés, vita...jól indul. Segáz, pakolás, indulás. (nem lényeg)
Cuccok összeszedve, kocsi segge megpakolva, hátsó ülésre beülve konstatáljuk: nagyon ül a hátulja, és még nincs benne, csak 10 liter benzin. Ehhez hozzácsapunk még 40-50litert és a Vectra lökhárítója az utat fogja fésülni. Szerencsénkre nem így történt. Zseton a dodgemben, indulhat a menet...
Az imént mintha hátsó ülést emlegettem volna, na az nem véletlen. Az utat 200km-ekre osztottuk szét hármunk között, ezért szokásomtól eltérően, most nem csaptam le a bal egyre, tudtam, eljön majd az én időm.
Nade ez egy utikalauz, ez senkit sem érdekel. :)