Valamelyik nap, jártam-keltem az internet világosabbik és/vagy sötétebbik oldalán, egy-két égető problémára kerestem a választ, mikoron úgy döntöttem, hogy „ne tétlenkedjünk”, irány a chat, vannak „szakmai-szobák” és majd ott zaklatom a népet. Így is történt...eközben betértem városom chat-szobájába is, hátha ismerősökre találok....nameg ugye kíváncsi voltam a város valóságára, a chat-re járók témájára, észjárásákra. (mondanom sem kell: haverok, buli éssatöbbi, bár nem is vártam mást)
Egy velősebb eszmefuttatás kellős közepén (ez a „szakmai” szobában) jött az, ami miatt írok, új ablakban XX-kromoszómás emberke „Szió”-üzenete. Namondom, tahó nem leszek, „Szió”...és ettől kezdve sztereóban, (később már csak Rá koncentrálva) írkáltam. Jött a standard szöveg: kor/magasság/mifenét művelek amúgy egyébként? ...azon vettem észre magam, hogy már vagy egy órája beszélgetünk. Ekkor jött az ominózus mondat: Nagyon jól ki tudod fejezni magad, választékosan beszész.
Nagyon köszönöm...próbálkozik az ember! Ez igaz is, írásban egész jól „nyomom”, viszont beszélgetéskor nem mindíg volt így!
Anno, élőbeszéd alatt mintha nem pörögött volna a nyelvem a megfelelő fordulatszámon, a poénok nem jöttek, a szavak rosszkor sikeredtek és ekkor jött az a zavaró „őőőő”-zés, „izé” és társai. Tudtam hogy mit akarok mondani, tudtam hogy hogyan áll össze egy szép kerek, magyaros mondat, de a megvalósításkor összeakadt az az egy darab nyelvem is! Kommunikálni kell! Világ életemben jobban szerettem írásban, mint szóban, ez számoma könnyebb, s ha valamit elszúrok ott a backspace.
Kérdés: mit tehet az ember ez esetben?
Gyakorlás-gyakorlás-gyakorlás? Így igaz! Volt hogy a sok ööööö és izé már az agyamra ment, belefáradtam, na akkor váltottam „rossz beszélgető partner” üzemmódba, és csak abban az esetben szóltam meg, ha kérdeznek, tettem ezt akkor is, ha addíg „szófosásom” volt.
Mások ez hogy orvosolják? Tudom, jobb helyeken erre való a szóvívő, aki a fél életét kommunikáció szakon töltötte, vagy előre megírt szöveget magol be/olvas fel, vagy az illető szimplán ad némi kémiai ráhatást az agysejtekre (gy.k.: alkohol) ami miatt megtáltosodik a szürkeállomány, vagy rosszabb esetben, már nem is várják el tőle, a „tiszta” beszédet.
Na nembaj, emberek vagyunk, mindenki másképp reagálja le az elé gördülő kommunikációs akadályokat.
Pozitívan kell hozzáállni, még akkor is, ha az egy percre jutó őőő-zések száma egy kritikus szint fölő nő. Ekkor túlpörög az agy és kevés a sávszélesség (a beszédkor) az őőő-zés pedig kitölti azt az űrt, míg az agy író/olvasó feje seek-el és megtalálja a következő elmondásra váró gondolatot.
A „nagyon jól ki tudod fejezni magad” mondat igazán jól esett, emlékeztet arra, hogy milyen is volt anno, mikor (szóban) még kerestem a szavakat.

A meló szünetében, miközben kinyújtottam elgémberedett porcikáimat (és a kolléga fogyasztotta szokásos cigi-adagját) észrevettünk a távolban egy oldtimer-t, szépen meg van csinálva, csillog-villog, ahogy kell. Innen már nem tartott soká és előtörtek az emlékek.

Wartburg

Igen, az öreg kocsi, (nagyon)fiatalságom egyik meghatározó járműve. Emlékszem, nagyszülőkkel róttuk a kilómétereket, Tamási, Harkány, családi kirándulások (szerencsére, a 80as évek közepén, végén már megtehettük) csupa olyan hely, amikről már csak emlékfoszlányaim vannak, viszont a kocsi az beleégett az agysejtjeimbe, még a rendszáma is a fejemben van.
Amikor nagyszüleim csapdosták a csomagtartót, csatt...az a kongó fémes hang - és igen, sikerült beletuszkolni a szatyrokat meg a hűtőtáskát -, még az is zsong a fejemben. Az volt aztán a csodaautó. Nagyszüleimé volt, szép fehér...meg is volt ám becsülve! Mindíg tiszta volt, még a garázsa is csillogott villogott.

Aztán, kicsit idősebben (lehettem vagy 10  ) egy osztálykirándulásom alkalmával megcsörren az ottani vonalas telefon (mobilról akkoriban persze még csak hírből sem hallott senki), engem keresnek. „Igen?” ...és jött a szöveg, hogy hazafelémenet, ne utazzak vissza városunkba, hanem szálljak le a buszról egy kis faluban, (ahol közeli rokonok laktak), mert a ők (a szüleim) ott vannak. „Jó, rendben”, „de miért?”, gondolkoztam rajta órákhosszat, de nem jöttem rá.
Tettem, ahogy mondták, leszálltam, Ők ott vártak, fülig és ért a szájuk. Mikor megkérdeztem mi történt, ők a távolban álló autóra mutattak: „ott az, a miénk!” Kinyílt a csipám, és odaszaladtam. Ott állt, vakított a napfény, ami megcsillant a vörös színű festésén, már messziről felismertem a típusát, ez egy ezerkettes:

Lada

Már nyílt is a zár, téptem fel az ajtót és megcsapott a Wunderbaum szaga. Ez naggyonszép! És tényleg az volt. Kipucolva, műanyag és bőr részek csillogtak a tisztaságtól, már akkor megszerettem. Rokonoknál voltunk, de már nagyon mehetnékem volt, érezni akartam az erőt a hátsóm alatt. Hazafelemenet aztán mindenki csöndben volt és hallgattuk a motorhangot. Aki ült már Ladában, az tudja miről beszélek, az a különleges, semmimáshoz nem hasonlítható Ladahang...nagyon szép.
Úgy vigyáztunk rá, mint a szemünk fényére, szerintem ezt meg is érezte, hisz a ruszki csoda soha nem hagyott cserben. Mi mindíg mentünk és az mindíg visszahozott. Megbízható szerkezet volt, anak ellenére, hogy már akkor sem volt fiatal. Teenager korában került hozzánk, a maga tizen pár évével. Nem számít a kor, ha nincs széthajtva, és ez igaz is, valóban tette a dolgát, ahogy kell. Soktízezer kilóméter után csak olajcsere, és ismét úton.

Ugorjunk tíz évet az időben. Ladánk már tényleg öreg, kicsit már kopottas, kicsit már „ciki” is, hisz már mindenkinek nyugati kocsija van, Ladája már csak a (nem akarok magamnak gondot, de szerintem tudjátok kikre gondolok) –nak van. Na igen, visszasüllyedtünk az őskorba és nekiálltunk a gyűjtögető életmódnak. Hitelt nem veszünk fel, hangzott apum szájából. Igaza van, annyi felől húzzák már le az embert, nehogymár mi tetézzük a dolgokat. Ezért az autó csak fontosabb eseményekkor került elő a garázsból, mi meg hónapról hónapra raktuk félre, amennyit tudtunk. Az autó még ment, gurult ha kellett, rokonlátogatás, nyaralások.
Egyik rokonlátogatás után esett meg a következő nem várt esemény...épp állunk be a nagyszüleim háza elé, (ott a garázs) és csatt. A Lada elhallgat...na ez gáz, mondtuk egymásnak és elkezdük találgatni mi is lehet a gond....még most is hazahozott. Betoltuk a helyére és vártuk a hétvégét, hogy megnézhessük a hibát. Eltört a láncfeszítő, szétment a hengerfej! Na igen, nemapró probléma. Jártuk a bontókat (hátha még életre kelthetjük a kocsit), ekkor csillant fel némi reménysugár. Vannak alkatrészek, meg lehet csinálni, csak idő kell hozzá.
Pár hét és megújult az ezerkettes. Ismét járta az utakat, ismét Ladahang áradt a motorház alól, viszont még mindíg tudtuk, hogy öreg, túl kell rajta adnunk. Az idő megkoptatta a vörös csodát, a fekete hátsó spojlert (nem röhög, tényleg volt, és versenyautófílinget teremtett ) már kiszívta a nap, kicsit megszürkült, valamint a gyűjtögető életmód is kezdte meghozni a gyümölcsét. Gyerünk, essünk neki a h.sznaltauto.hu-nak. Meg is találtuk az utódját, egy Vectrára esett a választás. Az a kocsi, minden, ami a Lada nem. Szép, stílusos, és piszok kényelmes. Sajnos meg kell válni a „tundra járótól”, pedig telente nagyon sokat állatkodtunk vele (persze mértékkel, hisz már öreg), de bírta. Apum szerint, aki Ladát tud vezetni, az minden mást elvetzet! Lehet hogy igaza van, művészet volt azzal autózni...a kormány holtjátékáról ne beszéljünk, valóban veszélyes volt, így beláttuk, el kell adnunk! Annyira még nem volt rossz, hogy ne tudtuk volna megválni tőle, ezért pár nap után el is ment (nem bontóban kötött ki, és nem „braziloké”) ...vele ment tizenvalahány évnyi emlék rokonlátogatásról, nyaralásról...Ladahangostól.

Éééés, elérkezett a napja annak, hogy összeállt az, ami már évek óta épül, a dunaújvárosi (kisapostagi, de ez számomra részletkérdés) Dunahíd.



Szép is, jó is (x db sáv, leállósáv, biciklis és gyalogos lehetőségek estébé), de lehet is, annyi pénzért, amennyit belefeccöltek. Cirka 50milliárd kemény magyar forint...de ÖRÜLJÜNK, most végre ránk került a sor. (újvárosi suhanc vagyok, nem tagadom) Ami igaz az igaz, mostanában a városunktól hangos a sajtó, hisz a Hankook-ügy se piskóta, a maga munkaügyi defektjeivel, ennek ellenére ennek is ÖRÜLÖK, hisz ha nem is álmaink munkahelye ez a kóreai cég, de mégis van hová beadni az önéletrajzot, s ha valaki bekerül, esélye van kézhezkapni némi pénzt hóelején.

Városunk nem (volt) a lehetőségek kimeríthetetlen tárháza, hisz eddíg csak egy vasművel büszkélkedhetünk, ami (láthatjuk Ózd-ot) nem egy életbiztosítás, ha neadj'ég lehúznák a rolót, az a város halálos ítéletét jelentené (nem túlzás azt mondani, minden családban van legalább egy vasműs (gyárhoz kötődő) személy) Kell a munkahely, hisz majdnem 60ezren vagyunk (+ az agglomeráció)

Nade a HÍD! ...térjünk csak vissza ehhez.

Itt a híd, dübörög a gazdaság, jönnek a befektetők ebbe a csomópontba (M6-M8) hisz itt egyesülnek a kelet-nyugati valamint az észak-déli tranzit útvonalak is. Juppii...nade ébredjünk. Mi történt tegnap? Átadták az M8-as 5 kilóméterét, de hol van M8? Jah hogy EZ volt az első 5 km? Na akkor nem ma, nem holnap lesz az ünnepélyes ótópálya avatás, nem ma, nem holnap lesznek itt új munkahelyek s nem ma és nem is holnap lesz ebből az utópisztikus álomból (térség ugrásszerű fejlődése) valami. Igaz, itt az M6, elkezdődött valami, 20 perc alatt Peste...akarommondani Érden lehet az ember (mert ugye egyenlőre kicsit hibádzik ez a pálya is) de mit számít ez, ha az úton percenkén kb 2 autó suhan a messzeségbe? Megépül(t), de tök üres!

Nade a HÍD!



A híd áll, a híd szép, megdöntött ilyen-olyan rekordokat, tehát nem is valami látképromboló batár. Tényleg sokat segít azoknak, akik eddíg a révet választották, ha meg akartak enni egy igazi pacalpörköltet, vagy nem akartak átvágni fél Budapesten (M0-ást ne emlegessük, baleset esetén rémálom), haépp délpest lenne a cél. Dunahidak kellenek, hisz tényleg elszigeteltnek érzi magát az az ember, aki keletnek tart, vagyépp nyugatra jönne. Budapesten sokkal több van, vidéket se felejtsük el, ez valóban fejlődés. Nade kéremszépen, ne mondja azt senki, hogy vígadjunk, hisz ez a változásoknak nagyon az eleje, kíváncsi leszek jön-e bármiféle változás 10 éven belül. Lesz-e új munkahely, lesz-e logisztikai gócpont, lesz-e itt bármi, amitől jobb lenne az élet. Jómagyar szokás szerint, amit az egyik ''rendszer'' elképzel, a másiknak pont nem tetszik és a már meglévő dolgokat szívfájdalom nélkül söpri az asztal alá.

NADE A HÍD! A hidunk már áll, ez elkészült, kétlem hogy bárki is lebontaná/máshová úsztatná, remélem lesz folytatás...



Megj.: A híd neve (Pentele) Dunaújváros régi neve..azóta volt ez már Dunapentele, sőt még Sztálinváros is... Volt aki hőbörgött a nevén, hisz ennyi erővel lehetett volna Kisapostag-hídnak is hívni. Vasárnap kint voltam a gyalogos átadón, átsétáltam, szinte érezni lehetett a friss aszfalt szagát. Nagyon szép lett, tényleg nagy...

Kép források:
Index.hu
Origo.hu
ma.hu

(saját képek egyenlőre csak fotógépen)

Szerk.: Azt a(z egyetlen) mondatot kiszedtem, amiben egy politikus neve szerepelt, de ott sem sértő (vagyépp ''nyalizó'') kontextusban szerepelt, csak egy idézet volt tőle. Remélem így már senkinek sem szúrja a szemét! ;)