Hirdetés

Mai téma: Buszjegy és a rongálás

A két téma nem függ össze csak ez a két dolog az amin kicsit fennakadtam.

A buszos témáról annyit, hogy a bérletek áraihoz nem nyúltak (még), de a jegyekéhez igen (álcázva). Ezt úgy tették, hogy kivették az 5km-es jegyet. Jelenleg nálunk a legkisebb a 10km-es. Ez egy vicc... Elég csak végiggondolni. Elmegyek a boltig ami 2 megálló és alig 2km, ez kerül nekem egy vagyonba. Ez a 10km elég a következő városig, de tudok olyan helyre is jegyet venni ami nem is lehet több kb 5km-nél mert utána már komp van és onnan a busz csak visszafelé jön, DE a 10km a minimum, fizetek a semmiért. Jó példa erre (hívjuk Lászlónak) Laci aki 3 megállót megy naponta 2x és ezért ma már dupla annyit fizet mint korábban. A bérlet nem éri meg neki mert nem mindig jön így, de szumma szummárum a havi költsége drasztikusan nőtt.
Másik példa a jegymizéria előttről: Párommal jöttünk 2 megállót busszal egy városon belül, ez került neki 300ft-ba és 2 percbe, mivel azt mondta a sofőrnek, kérek egy diák jegyet az állomásig. Ez mivel helyi közlekedésnek számít 300huf nincs diák úgy tudom. Ha azt mondta volna kérek egy diákot a dió utcáig ami nem akarok nektek hazudni onnan 7km-re van akkor fele annyi lett volna mert az már nem helyinek számít. Zizi ez az ország! :W Most ezt úgy kompenzálták, hogy kivették az 5km-es jegyet, ma ez a szitu kb azonos áron menne mindkét felállással. Kompenzáció? Lehúzás!

Mai híradó nyomán

Ha a jelzőtáblán a táblák jelképei közül több van feltüntetve, az útra a jelképekkel jelzett valamennyi járművel tilos behajtani

Tegnap dugó volt a 11-esen olyan este 7 magasságában elég hosszan. Lassan beértem a fogalommal kettő egymás mellett haladó biciklist. Egy fiatal pár volt jól felpakolva. Két sávon haladt a forgalom egyiket kitették, a külsőt. Engem megmondom őszintén mérgesített a dolog. Mögéjük értem, majd index balra, a porsche be is engedett, de ha tudta volna mire enged be nem teszi. ;] Lelassítottam mellettük arra a kb 30-ra és megszólítom az embert éppen a fenti tábla előtt, hogy látja e, ő erre pampog, hogy én tartom fel a forgalmat. Magamba amit illik ilyenkor mondani. A pirosnál nem mertek mellém beállni. inkább kettő autóval mögöttem álltak meg, amit jól tettek hozzá kell tennem. Azért írtam meg mert ma elég sok bájkos gázolás volt a híradóban. Amúgy van bicikli út ami jobb mint a főút, mégis annak a két jóembernek ott kellett menni. Újabban vadászom ezeket, bár hangulattól függ lassítok e dumálni vagy sem. EZ volt ez első. Felénk ez a tábla hosszú kilométereken kint van.
Lehet jönni azzal ,hogy tempót nem lehet tartani meg minden, teljesen hidegen hagy. Életveszély ami itt megy. Volt nap amikor 2 kisebb ütközés mellett mentem el, sérülés nem történt, de vitatkozás az igen.

Nokia, én eddig szerettelek!

[link]

Bánt a dolog és bele akarok taposni a cégbe ezzel a kis jelentéktelen módszerrel, hogy leírom.
A történet 2012.01.04.-én indult amikor leütöttem ezt az átkot vaterán egy hajos******** nevű eladótól. A képeken nem látszódott betegnek a készülék, akkor sajnos még nem tudtam a Nokia N8-ra jellemző lilulós kijelző hibáról. Azt láttam a képeken kicsit sérült, apró horpadás volt rajta. Tehát leütöttem. Az első rossz pontot ott kapta meg az illető, hogy csomagot kértem, erre kaptam egy ajánlott levelet. A különbözettel meg eltűnt. Az érékelés semleges lett és ahogy most is nézem inaktív + rendre semlegeseket kapott.
A csomagot kinyitva elém tárult a telefon ami bekapcsolás után a szó szoros értelemben okádék lila volt, tudjátok amikor a videó alatt lila fátyol van a színeken és a menüben is látni a gyári témánál. Azonnal elvittem a szervizbe ahol 2 óra alatt kicserélték egy másikra helyben. Még aznap új kijelzőt kapott és HDMI takarót mert ha már repedt volt azt is cserélték. Gyorsan megoldották nem? Ez volt a kezdet....
Kell a garancialevél puskázni mert a kb fél év kiesett. :U
A telefont párom használta ahogy én is a mindennapokban. Azt tudni kell, hogy pontosan ugyan úgy volt felépítve mint az én N8-asom, csak ő máshogy rendezte be.
Eltelt kb 1 hónap és 2012.02.24.-én ismét elvittük mert a belle frissítés után ismét lila volt. Röviden azt kell mondanom: Nem sikerült! A kezembe adott a szervizes egy minden eddiginél rosszabb kijelzővel megáldott telefont. Mondom neki ezt nem vesszük ám át mert ez rosszabb mint volt. Mivel nem volt nekik több kijelzőjük, így beküldték a központiba ami amúgy Szombathelyen van. Ez a Jabil csoda cég... Ott a telefon eltöltött 1 hetet. Papíron ez a kijelző nem jelent meg! 2012.03.05.-én visszakaptuk. Kapott egy jobb kijelzőt, de ebben is benne volt a lila fátyol. Elhoztuk. Ismét használta a telefont.
2012.03.30.-án ismét el kellett vinni mert olyan hibákat produkált mint pl lila színek hirtelen felerősödése majd hirtelen megjavulása, érintőpanel nem reagálása, de sorolhatnám még. Ismét a központiba ment. Onnan 2012.04.13.-án visszajött. A telefont ismét használatba vette. Azt tudni kell, hogy eddig mindig újrahúztam neki a rendszert ami nem kis dolog ha a beállításokat is vissza akarom rakni és mindent az eredeti állapotba.
A telefon 2012.05.18-ig bírta. Amikor is ismét meglátogattuk őket. Ekkor olyan hibái voltak mint pl akku fél nap alatt lemerülése, szokásos érintő nem reagálás, fagyás, kamera hiba ami rossz elcsúszott képekben nyilvánult meg. Mielőtt nekem támadnátok mindenről van videó amit ma is őrzök. Nem fognak meg bemesélt hibákkal, ezek valósak voltak. :B
A telefon ismét vissza érkezett 2012.05.29.-én. Már nem is tudom mikor (nincs ideírva), de kapott új akkut annak ellenére, hogy az már nem garanciális probléma. Ebben a körben történt meg az, hogy új kamera, akku, érintő, kijelző stb..... Tehát eléggé felturbózták a telefont. Megint azt kell mondanom: Nem sikerült! Annyi sütnivalóm van, hogy ezek nem alkatrész hibák hanem főpanel bugok. Azt tudni kell, hogy a korábbi hibák is fel-fel bukkantak, onnan tudtam, hogy főpaneles a kicsike.
A következő körről nincs dátumom, csak azt látom 2012.07.20-án történt a javítás, de azt tudom, hogy ez már sokadik kiemelt figyelmes kör volt (ez két hetet jelent) amiért amúgy a telefonos reklamáción kell kopogtatni! Ez a kör volt a legérdekesebb mert a telefont abban az állapotban kaptam vissza amibe beadtam, se szoftver se semmi. Egy A4-as papírom van, amiben leírja a Jabil, hogy a készülék a tesztkörülmények között produkálta a hibákat. Mindenről van videó ne feledjétek! A telefonos érdeklődés során kiderült, hogy a rendszerben azt látszik, hogy a készülék hibátlan. Párom ilyet szól: Nekem meg papírom van arról, hogy ****! :DD Tehát totál ellentmondásba keveredett magával a nokia.
2012.07.31.-én ismét elvittük mert semmit nem csináltak vele. Garanciapapíron amúgy fel van cserélve mikor adtuk be és lett kész. :DDD Most elértük, hogy kapjon főpanelt! Ideje volt, üzengettem már a telefonban, meg a háttér a "nem sikerült" szavakkal volt díszítve. :))
El kell mondanom elégedett voltam. Hazaérve felépítettem a telefont. Lerakom az asztalon látom, hogy világít, áá mondom semmi... Ja kb 5 percenként resetelt. Éjjel 30%-ot merült mert folyamatosan újraindult. Ismét bevittem a szokásos videókkal. Most éppen 5-öt csináltam. :R Ez 2012.08.09.-én történt és egészen bent volt 2012.08.21-ig. A dolog szépsége, hogy a papíron látható, hogy 1 hetet dekkolt a telefon a szervizben totál feleslegesen!! A lényeg, hogy átvettem és megtettem 30 lépést a motorig. Ott resetlete magát. Óóó mondom *****! A Care előtt csináltam videót a hibáról és visszaadtam. Nem sikerült! :)) 2012.08.21-től 2012.08.28-ig volt bent és ismét kapott főpanelt. Jelen pillanatban jó a készülék, feltettem rá a frissítéseket. A hirdetés napok óta él. Kell a halálnak!

A nagy utazás

Üdvözlet olvasók! :R

A címet azonnal magyarázni kell! Nekem nagy, ennyit még soha nem mentem két kerekű járművel. A dolog szépsége az 50ccm. :U Tudjátok az a fűrész hangú dolog amit le szokás nézni nem csak az utakon (én is tudok szemétkedni ugye kisbuszos barom*****ú).

Minden kép nagyítható, jobb klikk kép megjelenítése

Az elején kicsit volt par mert mi van ha lerohadok egy nevenincs településen, végül is nem rohadt le se odafelé se visszafelé.
Nagyon élveztem a dolgot meg kell mondjam. Hátamra vettem a táskámat reggel fél 6 magasságában, bukó katt és mehetünk. :))
Uticél Gyöngyös volt, gondoltam megnézem ezt a Mátra melletti várost.
Sok-sok települést érintettem. Kompoztam is. Áthaladtam például Vácon, Csörögön, Váchartyán, Váckisújfalu, Galgamácsa, Iklad, Aszód, Kerekharaszt, Hatvan, Hort településeken. Odafelé 2x tévedtem el. Az első tévedésem hamar korrigáltam valamivel Vác után, a másodikkal az volt a gond, hogy nagyon későn jöttem rá és amikor elővettem a GPS-t az belevitt a dzsindzsába.... Szó szerint az erdőben találtam magam egy robogóval, a legjobban az verte ki a biztosítékot, hogy egyik ház után a szántón találtam magam és toltam a motort mert út abban az értelemben amiben mi ismerjük nem volt.

Ki az a Luca?

Ő a kulcs! Nagyon fontos személy! ;] Mert ha lebetegszik egyszerűen nem lehet reklamálni shit nokiáéknál. Lucával (akinek a vezetéknevét is tudom és a hangját is azonnal felismerem) van, hogy naponta 2x beszélek. Legutóbb már úgy köszöntem neki, Kedves Luca, ma már másodszor beszélünk, a probléma az lenne, hogy ... Nagyon kedves nő, de tényleg! A cég legfontosabb embere mert ő veszi fel az ingerült felhasználók hívásait. Igaz nekem még azt mondja kedves uram, de idővel majd tegeződünk, csak idő kérdése. :W Hétfőig beteg ezért semmiféle ügyet nem lehet intézni. Live Chat-en Dénessel sem jutottam sokra, a Care bábu, ők sem tudnak segíteni. A Luca a kulcs! :Y :U

LUCA GYÓGYULJ MEG!

Nokia 100 - villámteszt

Kinek? - Aki csak telefonálni és SMS-ni szeretne.
Ébresztés? - Akár női hangra aki felszólít a kelésre és bemondja az időt! :D
Extra? - Zseblámpa funkció!
Súlya annyira kicsit, hogy szinte észre sem venni a zsebben. Akkumulátor üzemidőt jól mutatja, hogy jelen pillanatban megy 168órája és még a felére sem merült. Azt is tudni kell, hogy ez még nem a végleges üzemidő mert az akku először lett feltöltve.
Tartozékok:
- Nokia 100
- Nokia BL-5CB
- Füles
- AC-3 töltő (hosszú kábeles kivitel)
- Leírás

Ára? - Ez a példány telenor függő és postával együtt volt 5790ft, 2 év nokia garanciával rendelkezik (Vatera edisön).

Következzenek a képek:

[link] - küllem

[link] - küllem

Régi privátok

Azt tudni kell, hogy ritkán törlök. Ezért akad egy pár PÜ-m. Nagyon érdekes ennyi év távlatából nézelődni. :K Sokakat kitettek már és nyoma sincs miért, pedig van ami érdekelne mert nem éppen nyomdafestéket tűrő szavakat írtunk egymásnak. PL: nygma
Rengetegen vagytok akikkel beszéltem már csak annyira régen, hogy akkor szembesülök vele ha rám írtok. Ez amúgy azért jó mert képbe kerülök, pozitív az illető vagy sem. A lista végén vannak a tiltott emberek. Hát van egy pár.... Tehát ha valakinek nem írtam annak az az oka, hogy eleve meg sem kaptam az üzit. Pl ---------- tiltott, nem tudom mit ártott, de óriásit ha kilőttem. Akad házigazda is. Direkt írtam kicsivel. ;)
A legjobb most jön, X és Y ember akár több hónap különbséggel, de a kettő egy és ugyan az és mindkettő él! Persze csak gyanú, de ha két közel azonos nevű ember egy adott témában tökéletesen képben van az nem véletlen. :))

Vénusz légycsapója

Korábban már volt ilyenem, de nem működött a dolog és elpusztult. Hátha most jobban megy.

[link]
[link]
Videó

Etetés később, lesz videó is (ezt a bejegyzést updatelem), nem ettől függ az életben maradása, nem szabad vele szórakozni. :R

Etetés:

Közben és néhány perccel később. >>> 08.20.-án [link]

Hajókázás BKV-val

Gondoltuk még működik és ingyenes (nekünk) megyünk vele egy kört a két végállomás között. Ezt azért mondom mert azon kívül, hogy szép meg jó szórakozás, nem használható másra annyira lassan közlekedik.
A mi hajónkat lényegében két suhanc terelgette. A kapitány szépen kiöltözve napszemüvegben feszített. Fiatal létére nagyon ment neki a navigálás, a másik volt aki kikötésnél segédkezett és ha bármi volt a hajó körül ment és tette a dolgát. A büfés nő nagyon nyeregben érezte magát, ő mondta amúgy a megállókat. A jegyet 2 öregebb fazon kezelte. Azt érdemes tudni annak aki felmerészkedik egy ilyen lélekvesztőre, hogy ha tele a hajó (mert számon tartják a létszámot) akkor egyszerűen nem lehet rá felszállni. Sőt, ha fent is vagyunk, nem biztos, hogy felmehetünk a felső nyitott szintre. Kb 70 főt fogad és átlagsebessége kb 3-5-10 Km/h, mivel a kikötés nagyon lassan megy. A csúcs sebesség amit mértem az 20 Km/h volt, tehát nem egy ferrari. Menetidő a két végállomás között kb másfél óra. :C
A Rómaifürdő megálló a Rozgonyi Piroska utca legvégén található az Aquamarina hotelben. Pontosabban a hotel (hajó) másik oldalán. :DDD A végállomáson (Kopaszi-gát) pedig egy nagyon jól berendezett, hangulatos büfét találunk.
A hajón is vásárolhatunk, persze az árak kissé el vannak szállva. Egy fél literes ásványvíz 200ft körül mozog, a 2-3dl-es kepi olyan áron van mint a boltban a 1,5l-es. :Y