A kérdés adott, van-e valakinek olyan kívánsága, ami a tárgyi témakörbe passzol? Természetesen ésszerű keretek között. Drop test és ilyenek nem játszanak Csütörtök óta tulajdonosa vagyok egy ilyen telefonnak és hamarosan írom a cikket, ami várhatóan 2-3 héten belül jelenik meg. Azért ennyire későn, mert egybe fűzöm a Samsung Gear órával, amit ingyen kapok mellé és egyébként sem lenne értelme korábban kihozni, mivel a Mobilaréna sem írt még, és kétlem hogy előbb jelenhetne ez meg.
Hirdetés
Samsung Galaxy Note 3 teszt igények
HTC One: Number One
Bevezetés
Az utóbbi években a HTC szekere nem úgy halad, ahogy azt elvárják, elvárná az ember, hiszen egyre s másra jönnek a hírek, hogy rekordokat döntögetnek. A gond az, hogy ezek kétes, negatív rekordok: csökkenő bevételek, csökkenő nyereség. A termékpalettán mindez nem látszik, sorra jönnek ki a minőségi alkatrészekből álló telefonok, sokszor a középkategóriát is prémium külsőbe bújtatva. A zászlóshajók esetében a tajvaniak kreativitását szó nem érheti, elég csak a tavalyi telefonra, a HTC One X-re gondolni, mely mind kinézetében, mind anyaghasználatban az abszolút csúcsot képviseli.
Fentiek azonban nem meglepőek, a cég filozófiája, hogy amit letesznek az asztalra, az vállalható legyen. Nem akarják teleszórni a piacot olyan olcsó, gyengébb minőségű HTC modellekkel, melyek nem felelnek meg ennek a követelményeknek. Ugyanakkor ebben a pénzügyi helyzetben ezt a ragaszkodást nem feltétlenül engedheti meg magának senki.
Samsung Galaxy S 4: papírforma?
Bevezető
A Samsung a már jól bejáratott, ámde ennél kissé átgondolatlanabb keretek között 2013. március 14-én, New Yorkban bemutatta a 2013-as év csúcsragadozóját, amit a világ lélegzetvisszafojtva várt. A bemutató ismét hozta azt, amit már megszokhattunk a Samsung Galaxy S 3 bemutatója prognosztizált: hasonló forgatókönyv, unalom, komolytalan produkció, kérdéses célközönség. Nem méltó egy csúcstelefonhoz.
Samsung Galaxy S 4 Unpacked 2013, New York
Nem sikerül a Samsungnak kibalanszíroznia a bemutatókat, mert az ember abban a pillanatban elveszti az érdeklődését, ahogy J.K. Shin előkapja a telefonokat. Ezt követően a bemutató cirkuszba csap át. A koncepcióval nem lenne baj, hiszen élő példákkal lehet legegyszerűbben bemutatni a telefon képességeit, azonban átesve a ló túloldalára már annyira nem vicces a produktum. Ez pedig továbbra is a világ - eladásokat figyelembe vett - legmarkánsabb cégének csúcstelefont bemutató prezentációja.
Google Nexus 4 teszt! - JÖN -
Hamarosan készül a Google Nexus 4 tesztje, a kérdés ugyanúgy adott, mint a korábbi teszteknél is.
Mit szeretnétek benne látni? Körülbelül olyan lesz, mint ez is, legalábbis felépítésében, csak rövidebb azért, mert itt csak egy telefonról lesz szó. Persze majd szeretném különböző érdekességekkel megszórni, aztán meglátjuk mi lesz.
Szóval, hozzászólásban írjátok meg mi legyen benne feltétlenül. Érdekesség, hogy van most éppen egy Samsung Galaxy S III Mini is mellettem (khm, barátnőmé ), ha azzal kapcsolatban lenne valakinek szüksége bárminemű összehasonlításra, jelezze.
Egyébként az SGSIII Miniről is majd készül teszt ezt követően.
Alakul a cikk, sajnos a héten kevés időm volt, de már 5 gépelt world oldal kész van belőle, ami megfelel 3 oldalnak a cikkben (bevezető, csomagolás/tartozékok, külső). Igyekszem ma befejezni, de legalább a döntő többségét, hogy jövő hét közepéig publikálni lehessen.
Samsung Galaxy Note 2 vs. Galaxy S3
Bevezető
A következő cikkben a Samsung két idei zászlóshajója, a Samsung Galaxy S3 és a „nagyképű” Samsung Galaxy Note 2 feszül egymásnak, hogy kiderüljön, ki uralja a 2012-es évet mind eladás, mind technológia, mind ideológia terén.
A Samsung 2010-ben magasra tette a mércét: elindítottak egy ideológiát, az ideológiát, amit a Galaxy termékcsalád testesít meg: megalkotni évről évre a piac legjobb (androidos) telefonját. Ezen az ösvényen haladva évente jöttek az aktuális csúcskészülékek, a Samsung Galaxy S (2010), a Samsung Galaxy S2 (2011), végül a Samsung Galaxy S3 (2012).
Samsung Galaxy Note 2 vs. Samsung Galaxy S3
Rövidesen - pár napon beül - írok a címben szereplő két gigászról egy összehasonlító tesztet. Mint ahogy a HOX vs. S3-nál is, itt is jöhetnek az észrevételek, hogy ki mit szeretne benne látni.
Tematikát figyelembe véve szerintem hasonló lesz az előbb említett cikkemhez. A Note 2-n alapból a Jely Bean van, de az S3 még nem kapta meg, így még nem döntöttem el, hogy a gyári ICS mellett küldöm "harcba", vagy felteszek egy kiszivárgott Jelly Bean romot.
2012.11.05-én jelenik meg a logout-on 17:00-kor
Tovább a teljes íráshoz...Tovább olvasom...
Bejegyzés
7
HTC One X vs. SGS3: Trónok harca
Bevezető
2012 (is) az okostelefonok éve. A gyártók talicskával hordják ki a különböző tudású/árkategóriájú telefonokat, melyek közül eddig eddig minden kétséget kizáróan a HTC One X és a Samsung Galaxy S3 viszi a prímet. Mindkét gyártó beleadott apait-anyait, hogy a konkurencia fölé nőjön, azonban érdekes módon teljesen más szemlélettel próbálják elérni a "halhatatlanságot". Lesz-e győztes? Kijelenthető-e egyértelműen egyikről vagy másikról, hogy jobb?
Erre ad választ a következő cikk.
Samsung Galaxy S3 vs. HTC One X
A Logout hasábjain nemrég megjelent összehasonlító cikkem után egy kicsit más szemszög mellett döntöttem. Igyekszem a lehető legobjektívebben megosztani szubjektív véleményem. Minden egyes összehasonlítás ugyanolyan körülmények között készült, ezzel biztosítva a lehető leghitelesebb végeredményt. A felhasználói élmény ugyanakkor nem nő egyenesen arányosan a pontszámokkal, ezért ezt a részt megkülönböztetett figyelem kíséri.
HTC One X vs. Samsung Galaxy S3 összehasonlítás
Sziasztok!
Egy kis segítséget szeretnék kérni Tőletek! Mint ahogy írtam egy cikket HTC One X vs. SGS2 témában, úgy készülök írni egyet HTC One X vs. SGS3 témában is hamarosan.
Terveim szerint összeszedettebb és jóval hosszabb lesz, a végtelenségig kivesézve minden (leszámítva talán a hardveres részt, ott majd max utánaolvasok), ezért ha van ötletetek miket és milyen körülmények között hasonlítsak össze, akkor ne tartsátok magatokban.
Csak egy-két példát írok a sok közül, amit tervezek:
- videózási üzemidő "a la nature", azaz repülőgép üzemmódban, ugyanazzal a filmmel
- fotózás ugyanazokkal a körülményekkel és képekkel (esti, reggeli, benti, kinti, vakú mód)
- különféle tesztek, stb
Minél többet írtok, annál jobb, szeretnék egy 8-10 oldalas cikket összehozni, amihez kell az anyag.
Samsung Galaxy S III - Csalódás, avagy más?
Nagyon sokat gondolkoztam azon, hogy milyen címet kellene adni a következő blog bejegyzésnek, mert amióta megjelent, illetve hivatalosan is bemutatták a Samsung legújabb zászlóshajóját, szinte az összes fronton megjelentek a "csalódott" userek. A következő sorok a szubjektív véleményemet fogják szavakba-, mondatokba foglalni, ezért kéretik ehhez mérten olvasni.
2012. május 3. London. A Samsung bemutatja a Galaxy sorozat legújabb, egyben legjobb telefonját, azonban az emberek nem ezt várták (?), aminek több oka is lehet. Az utóbbi években a Samsung olyan "brandet" épített fel, amihez fogható jelenleg a mobil piacon csak egy van: Apple. Ehhez nagyon hosszú utat kellett megtenniük, hiszen a Samsung Galaxy S előtt mindössze egy volt azon "szürke" gyártó között, akik Steve Jobs mögött kullogtak. Mára azonban elért egy olyan szintre, ami már sokkal közelebb van az iPhonehoz, mint a többi gyártóhoz. Az emberek, elkezdtek figyelni a dél-koreai gyártóra, a termékeire. Ennek a kicsúcsosodása volt május 3, a Samsung Galaxy S III bemutatója.
HTC One X - Egy új szerelem kezdete?
Bevezető
Amikor először megláttam egy videót a HTC legújabb telefonjáról, a HTC One X telefonról, egyből elkapott a "birtoklási vágy". Android vonalon eddig a Samsung égisze alatt megjelent zászlóshajókhoz (I9000 és I9100) volt szerencsém, tehát a mérce nagyon magas, az ingerküszöb pedig nagyon alacsony. Mindenekelőtt meg kell jegyezni, a következő sorok szigorúan szubjektív szempontok alapján íródtak.
Vetélytársak szemtől szemben
2012. április 19., kora délután. Az időpont, amikor elhatároztam, hogy kipróbálok valami "mást". Interneten megrendeltem az első nem Samsung android alapú készülékem. Nagy volt a dilemma, mert balra mellettem ott volt a Samsung Galaxy S II, amire mindig úgy tekintettem, mint életem addigi legjobb telefonjára, és arra a készülékre, melynek méltó utóda csak a Samsung Galaxy S III lehet. A kísértés győzött.
Hirdetés

Gamer vagy irodai monitor? Ezek a fő különbségek
PR A monitor kiválasztása nem csupán a méretbeli különbségekről szól – sokkal inkább a felhasználási cél dönti el, hogy milyen típusú kijelzőre van szükségünk.



