Hirdetés

Régi szép idők, avagy a zsenik kiváltsága

Régi szép idők.

Az ellenőrzőmben 13 db egyes szerepelt, más nem.
Félévkor beszedték az ellenőrzőket, szegény osztályfőnököm egy szerdai napon kénytelen volt több mint 80db 5-öst beírni, és kiderült persze az is, hogy nem szerepel benne egyetlen osztályfönöki és igazgatói dícséret sem (a rengetegből, amit egy félév alatt írkáltak a naplóba). 3 oldal telt meg dícsérettel, és a végére került egy intő, mert nem vezettem az ellenőrzőt rendesen.
Péntekre aláirattam az intőt, és este a kocsma felé azzal fociztunk. Hétfőn kénytelen voltam új ellenőrzőt kérni, amibe tisztességesen beírtam újra mind a 13db 1-esemet.

Csirkéből nem lesz szalonna (influenza)

A munka fájdalmas pillanataiban azon töprengtem el, hogy hogy is jutottunk el a világrengető madárinfluenzától a napjaink sertésinfluenzájáig.
A madarakat gyilkolták ezerrel, a sertések még éldegélnek valahogy. Szóval kell valami, amitől retteg a nép.
Rákereshetnék a neten, de sokkal szimpatikusabb ötletnek tűnt megkérdezni titeket. Jöhet az igazság, de a legabszurdabb összeesküvéselméletre is kíváncsi vagyok.

Kívánság-műsor

Hallgattam a rádiót, erre a kívánságok 90%-a így hangzik:

'Szeretnék kérni egy számot, és küldeném...'

Agymosott banda! Gondolom a rádiósok is segítenek benne, és direkt ezeket válogatják ki, nehogy valaki gondolkozni, kérni kezdjen.

100Ft

100 Forint. Ugye milyen kis összeg? De ha talál az utcán valaki ennyit, örül neki.

Nos, én nem találtam, hanem megspóróltam ennyit. Nem is emlékszem, hogy mikor vezették be a kerekítési szabályokat a pénztáraknál, de akkor hoztam magamnak is egyet: ha a pénzáros felfelé kerekít(ene), akkor bankkártyával fizetek, ha lefelé, akkor készpénzzel.
Tegnap eljutottam a bűvös 100Ft-os megspórolásig, igaz, nem sűrűn járok boltba.

Nagy nV-Ati flame topic

Két ősrégi gyártó, 2 másfajta koncepció. Olyanok, mint a politikusaink, ketté szakítják az informatikai társadalmat.

Most ott tartok, hogy talán váltani kellene.
Jelenleg egy 8800GTX dübörög a gépemben.
Tulajdonságai: minden megy röccenés nélkül, dx10 és PhysX.
Kiválasztott: 4850. Hasonló teljesítmény, dlx10.1 PhysX nélkül.
Szóval a végső harc a PhysX kontra dx10.1-ben dől el.
Megéri a PhysX-et lecserélni?

A teljesítmény relatív, így kérem fogadjátok el, hogy magas beállításokban is még helyt áll a 8800gtx én nálam.

Fogfájás

Ki volt az az elmebeteg, aki kitalálta, hogy ideg nőjön a fogba!
Gyógyíthatatlan, akkor minek fáj? És csak egyre jobban, és jobban, és a fogorvos meg sosem ér rá.
#&@!!! Miért nem születtem cápának?!

Nyári hideg

Fázok. Milyen furcsa, szinte már el is felejtettem, hogy milyen érzés. Most jól esik, de tudom, hogy lassan hozzá kell szokni, hamarosan vége a nyárnak.

spam

"Helló
Olyan boldog vagyok, hogy találkoztam a profilt ezen az oldalon és én annyira szeretek, ezért kérjük, I will like to know you többet egy szép barátság veled vagyok, egy lány a 23 és a nevem grace.and ez az én mail cím (grace_opete@yahoo.com)
I will be waiting olvasni, akkor addig is van egy szép nap a tied kegyelem"

Magyarország, én nem értelek

Ismételten Finnországban nyaralok, és csak egy kis apróság az, amit annyira megirígyeltem, hogy képes vagyok írni róla. Ez pedig nem más, mint a borotva.
Nem hoztam magammal borotvát, tudván, hogy itt is lesz. Pont ugyanaz a cserélhető fejű borotva van itt a lakásban, ahova meghívtak, mint amilyennel én is borotválkozom otthon.
Reggel neki estem az arcszörzetemnek, és az első húzásnál meglepődtem: Pont úgy vágott, mint ahogyan azt a reklámokban látni. Csak lestem, mint a moziban.
Pillanatok alatt olyan sima lett a bőröm, mint annak idején, mielőtt az első szőrszál kibújt volna az arcomról.
Miért is írom mindezt így?
Azért, mert azt hittem, hogy ilyen nincs. Mert a reklámok hazudnak, és egy világmárka mindenhol ugyanazt a minőséget adja, és soha eszembe sem jutott, hogy mi mást kapunk. Nem tudom, hogy az otthoniakat honnan importálják, de egy biztos:
Itt most bevásárolok, és amikor elfogy, postai úton rendelem majd a borotvafejeket.
Hmm... Hihetetlen. Az itteni fű sokkal zöldebb.