Mára úgy érzem lenyugodtam, bár a Centrum Parkoló Rendszer Kft. levele még böki a csőröm*, de nem ezen a hétezer forinton fog múlni... Tegnap viszont, tegnap anya vérben úszó, fortyogó, dühtől eres szeme voltam!

A történet, aminek a leírására vállalkozok, mindenfajta túlzástól mentes, egyedül a személyes érzelmeim azok, amik megfoszthatják a dokumentalista stílustól. De bele is vágnék, egy pár pillanat erejéig röppenjük vissza múlt hét elejére.

A mamám jobb szeme tisztázatlan körülmények között begyulladt. Ennek millió oka lehet, allergia, árpa, idegen test... Pár nap sikertelen kamillás borogatás után, úgy döntött orvoshoz fordul. Családilag (papám és én) egyetértettünk a felvetéssel, de finom szisszenéssel jeleztük, ebből még baj lehet. (Elképzelhető hogy egyedül vagyok vele, de manapság orvoshoz járni, számomra kihívás. Bejelentkezni hosszú idő, várakozni egy lepukkant helyen elkeserítő és elfogadni egy kétes diagnózist... Persze tisztelet a kivételnek, de manapság idehaza, elkeserítő az összkép!) A János kórházban (oda tartozunk) allergiát diagnosztizáltak, érdekes dolog, mindez tél közepén, egy soha semmire nem érzékeny embernél, de hát Ő az orvos, miért pont nálunk hibázna. Kapott szemcseppet és hideg borogatást javasoltak...

Ennyit az előzményekről, térjünk vissza a ''jelenbe'', azaz hétfő délelőttre, a helyszín újra a János kórház. Együtt indultunk a mamámmal, autóval levittem a kórházig, utána mentem a napomra: óra elemcsere, számlafelvétel, számlaleadás, könyvelő, ebéd, egy-két intéznivaló…

11:30 - A mamám ugyan már hallott a vizitdíjról (Abba inkább bele se megyek, hogy egy olyan embernek, aki sok-sok éve fizet TB-t, miért kell vizitdíjat is fizetnie? Másik sztori…), de még sosem volt alkalma kipróbálni, ezért közvetlenül a szemészetre ment. Logikusan úgy gondolkodott, hogyha a bejáratoknál nincs hirdetve, akkor minden részlegen lehet fizetni. De a kórház más logika szerint gondolkodik. Tájékoztatás ugyan van a szemészeten, de fizetni nem lehet. A János kórház területén belül két helyet jelöltek meg, ahol hivatalosan vizitdíjat lehet fizetni. Ez a mamámnak csak kellemetlen, mert ilyen hűvösben, fájó szemmel nem jó kilométereket (értsd szó szerint, ugyanis a kórház területe hatalmas) mászkálni. De gondoljunk csak bele, egy öregember, aki sok mindent megélt már, hasonló szituációban, nem elég, hogy vizitdíjat kell fizetnie, számára az igen komoly összeg, de még mászkáljon is külön azért, hogy fizethessen. Nem egy, nem két megkeseredett történetet hallgattam meg, de ennyire ne rohanjunk előre!

11:45 – A mamám átér az ortopédiára, ahol elvileg lehet fizetni. Elvileg! Ugyanis egy ember dolgozott csak és vele szemben egy végeláthatatlan sor állt… János kórház sok száz beteg, két fizetőhely és ott egy-egy alkalmazott. Mamám persze furfangos, szokva van a hasonló helyzetekhez, ezért leleményességének köszönhetően kiderítette, hogy az újságosnál is lehet cetlit váltani. Miközben ezt megtette, a kedves árus, panaszosan elmesélte, hogy őt mindenfajta ellenszolgáltatás nélkül kötelezték, hogy vizitdíjas cetlit áruljon és mivel ezeket helyben kell kitölteni, ezért túl sok ideje nem marad újság árusításra, a vevő egyre kevesebb, ugyanis a ma rohanó ember, nem szeret várni… De ne kanyarodjunk el a témától.

12:00 – A mamám már a túlfűtött szemészet várójában ücsörög, vár a sorára, előtte látszólag hat ember várakozott.

12:30 – A sor szépen lassan halad. Valakit többször is behívnak, van aki érkezés után azonnal sorra kerül. Csak a szokásos.

13:00 – A mamám jelzi, hogy már itt ül egy ideje, erre a válasz, hamarosan ön következik. Kis mosoly, nézelődés tovább.

13:30 – A helyzet változatlan, hamarosan ön jön.

13:45 – Én már befejeztem a dolgaimat, rácsörögtem a mamámra, érdeklődve, hogy mit mondott az orvos. Meghallgattam az eddig történteket és mivel én sem szeretek egyedül orvoshoz járni, úgy döntöttem, bemegyek hozzá, együtt csak jobb várni. Közben az orvosok műszakot váltottak. 13:30 és 14:00 között nincs rendelés!

14:00 – Jelzik, hogy a mamám következik. A „kiemelt partnerek” jönnek-mennek, kihallatszik a bájcsevely. Közben jó pár öregebb ember érkezik, akiket útbaigazítunk és felvilágosítjuk a vizitdíjról. Látszik rajtuk az értetlenség, látszik, hogy meggondolják, hogy fizessenek, vagy úgy döntsenek, mégse fáj annyira, látszik, hogy messzinek érzik a cetliváltó helyet… Nekem fájt látni a szituációt, én éreztem rosszul magam mások helyett!

14:30 – Most már tényleg mindjárt…

14:45 – Ugyan vörös szőnyeg és trombitaszó nélkül, de tényleg a mamám következett. Közben megérkezett egy nagyon idős házaspár. A bácsit szürke hályoggal műtötték a János kórházban pár napja-hete és egy orvosi hiba miatt megszűnt a látása, magyarul megvakult, de ő szándékosan kerülte ezt a szót. Visszarendelték a bácsit vizsgálatra és azután érdeklődtek, hogy ilyen szituációban kell-e vizitdíjat fizetni? Ezt inkább nem is kommentálom, végülis hosszú tanakodás után nemleges választ kaptak.

Körbenéztem és végtelen szomorúság lett úrrá rajtam. Beteg öreg emberek, egy lepukkant kórházban, kiszámolt kosztpénzzel, kuporgatott vizitdíjjal, megbecsülés nélkül, várnak, várnak és várnak… A letargiámat, csak a rendelőből kilépő mamám tudta ideiglenes megtörni. Elmesélte, hogy az egy héttel ezelőtti vizsgálaton félrediagnosztizálták, minden, amit egy héttel ezelőtt mondott az orvos, ahhoz vezetett, hogy jövőhéten meg kell műteni!!! Körbejárt a düh szele, átitatott a harag, de elvileg ez nem az a világ, amit az ököl jelképez.

Hazafele menet, mamámat a húga kereste telefonon. Őt is meg kell műteni, teljesen más okból, de a Békéscsabai kórház már nem tud időpontot adni neki mielőtt bezárják, ezért átküldték Gyulára, ahol pedig nem tudnak időpontot adni neki, mivel még a Csabai kórházat fizikailag nem zárták be és elvileg oda tartozik… A harag és a bosszú viaskodott bennem, de tudom ez a gyengék fegyvere.

Tudom, meg lett mondva, ha nem tetszik a szituáció, el lehet menni... Gondoltam is rá, de nem fogom cserbenhagyni azokat, akik velem együtt rosszul érzik magukat ebben az országban, ami elvileg az otthonunk! Nem akarok emberekre hivatkozni, csoportokat megnevezni, nem akarok politikai felhangot ennek az irománynak. Azt szeretném, hogy a mamám szemét hozzáértő emberek, jó körülmények között, szakszerűen műtsék meg. Azt szeretném, hogy mindenkit, aki olvassa ezt a pár sort, ha csak egy pillanat erejéig is, járjon át a kétely: jó ez így, nem lehetne ezt jobban is csinálni…?



Tiszteletteljes üdvözlettel:
Bogár Bence



* - Otthon a Centrum Parkoló Rendszer Kft. levele fogadott. Hétezer forintot kell befizetni, mert nem tettünk eleget a parkolási büntetésünknek, amit mellesleg meg se kaptunk! Valaki leszedhette az autónkról, mielőtt mi láthattuk volna… A levél szerint, a postaköltség kétezer forint, és nem ajánlott, annak ellenére, hogy a kézhezvételre hivatkoznak benne, fénykép pedig nem jár a levélhez. Azóta próbálom elérni őket telefonon, nem lehet. És itt megint nem a pénzről van szó, de ez már egy másik történet…

Utolér egy hang, egy illat..., ami egy gondolatsort ébreszt bennem, ezeket néha ki kell írni magamból. Így születnek majd ezek a szösszenetek, súlyúk csekély, hisz csak egy pillanat művei...

''Hátam mögött életre kelt az a jellegzetes, rekedtes hang, amire csak egy hathengeres boxer képes. Ragadozóként, xenon szemekkel tekintünk a tátongó éjszaka végtelenjébe. Az elektromotorok finom zümmögése közepette, fejem fölül eltűnik a tető és egyedül maradok a sötét űrben, itt az idő egy jeges kabriózáshoz! Egyetlen vágyam, hogy gyors legyek, elég gyors ahhoz, hogy magam mögött hagyjam a hideg, fájó szorítását…''

Nelly Furtado - Say it right