Hirdetés

Gmail anomália

Nagyon érdekes helyzetbe kerültem. Létezik két email cím,az egyik a vezeteknevkeresztnev.ev@gmail.com a másik a vezeteknev.keresztnev.ev@gmail.com.
Először elkezdtem leveleket kapni ismeretlen helyektől ahova nem regisztráltam, nem tulajdonítottam neki komolyabb jelentőséget a mai világban. Egyszer csak jött egy levél, melyben azt írták, hogy próbáltak hívni telefonon, de nem értek el. A malben látva a saját nevem és egy idegen telefonszámot, ekkor kezdett gyanús lenni a dolog.
Gondoltam teszek egy próbát, gmail, új levél, címzett vezeteknev.keresztnev.ev@gmail.com Tárgy: teszt, ->küldés. Ahogy elküldtem már landolt is a postafiókomban. Aztán bevillant, hogy párhónapja valaki próbált belépni a Facebook fiókomba,valamint pár napja kaptam egy Instagram jelszó reset SMS-t. Ekkor már kezdtem egészen pánikba esni, ha én megkapom az ő leveleit akkor ő is az enyémeket?
Gyorsan kikerestem a telefonszámot az előző e-mailből. Hívom, nem veszi fel, hívom nem veszi fel, harmadik próbálkozásra felveszi. Elkezdem mondani mi a helyzet, erre mondja, hogy ő semmit nem ért abból amit beszélek, mert nem is úgy hívják. Hát mondom ez szuper.
Jött az ötlet, hogy próbáljunk meg bejelentkezni a vezeteknev.keresztnev fiókba, beírom a címet, kattintok, hogy elfelejtett jelszó, és megjelenik a telefoszámom utolsó 2 számjegye :Y , beütve a telefonszámom már jött is a jóváhagyó értesítés a telefonomra, hogy én próbáltam-e meg belépni. :Y Nem léptem be végül, de mondom ez így elég ijesztőnek tűnik. Gyorsan írtam a gmail supportnak, természetesen eltelt egy hét és semmi reakció.
Gondoltam valahogy csak meg kellene találni a másik tulajdonost. Elkezdtem keresni a google-ban vezetéknév keresztnév egyéni vállalkozó, találtam is valakit hasonló telefonszámmal (a Facebookomba is abból a megyéből próbáltak belépni). Felhívtam, mondta, hogy hát ez neki csak egy másodlagos e-mail cím, és semmit nem észlelt az egészből. Kérte, hogy továbbítsam neki az egyik levelet, de nem tudom mert én kapom meg folyamatosan.

Ügyintézés egyetemen magasfokon

2015 augusztus 28-án (szombat) aktívra állítottam a státuszom (két félév passzív után), hogy folytassam tanulmányaim. Ami azóta folyik az botrányos és felháborító számomra.
Írtam egy e-mailt az ügyintézőnek, hogy a tárgyak listáját amelyeket fel szeretnék venni el kell-e küldenem újra vagy meg van még amit 1 éve hivatalos formátumban leadtam (e mellé még kérdeztem kettő egyebet). E-mailben válaszolt, hogy hát küldjem át még egyszer (a másik két kérdésre semmi reakció végülis minek végig olvasni az e-maileket?) a tárgyak listáját. Jó át is küldtem még az nap (szeptember 2-án).

2015. szeptember 7-én délután jött az alábbi üzenet:
"Tisztelt Hallgató!
Tájékoztatjuk, hogy Villamosmérnöki (IVIL_BVI) képzésének tanulmányi státusza változtatásra került. ’Passzív’ státuszról ’Törölt’ státuszra xy módosította 2015.09.07. dátummal."
Hát mondom ez micsoda, utána olvasgatok, hát bizony ez azt jelenti, hogy kirúgtak. Felcsapom a TVSZ.-t, hogy mit követhettem el. Nem találtam semmit, Másnap felhívtam az ügyintézőt, mondom mi a probléma, nézi azt mondja "jajj hát elnézést félre kattintottam" (ennyin múlik, hogy kirúgnak vagy nem és ha nem hívom fel akkor észre se veszik, hogy kirúgtak). Most csinál is egy aktív félévet és mindjárt fel is veszi a tárgyaimat, mondom remek köszönöm szépen. Azt hittem minden sínre kerül, de tévedtem "nem kicsit, nagyon".