Valahol a mesés keleten volt egy birodalom. Nem volt nagy, nem volt kicsi, nem volt gazdag, de szegény sem.
A szultánt Mahmudnak hívták.
Bölcsen írányítgatta birodalmát. Szerette a nép, hiszen jólelkű volt. Persze olyan is előfordult, hogy büntetnie kellett, akkor pedig a bűnöst kegyetlen kínzásnak vetette alá.
A keleti szokásoktól eltérően nem voltak ágyasai, nem volt háreme. Egyetlen felesége volt, a gyönyörűséges Zulejka, akiért akár az életét is feláldozta volna. Senki rá nem nézhetett, mert ha megtette volna, kegyetlen kínzásra számíthatott.
Vagyis egyvalaki mégis megtehette. A szultáni család orvosa, egyben bizalmasa, Dzsáfár.
Volt egy szolga az udvarban, Ali. Egy napon épp a virágokat gondozta, amikor a gyönyörűséges Zulejka kikönyökölt ablakán. Ali felnézett rá, aztán gyorsan elbújt a bokrok közé. Megúszta, nem látta meg senki.
A látvány nem hagyta nyugodni. Ki akarta verni a fejéből a gyönyörűséges Zulejkát, nem sikerült. Aztán kitalált valamit.
Úgy intézte a dolgot, hogy Dzsáfár útjába kerüljön, és megszólította.
- Ó nagyuram, Dzsáfár, tudsz egy kis időt rám pazarolni? Ali vagyok, egyik a sok szolga közül.
- Mondjad, Ali.
- Tudsz titkot tartani, nagyuram?
- Igen.
- Itt a falnak is füle van. Kérlek, keress meg szerény otthonomban napnyugta után. A piac melletti sárga ház.
- Rendben van, Ali.
Úgy is lett. Napszállta után Dzsáfár kopogtatott Ali ajtaján, aki hajlongva üdvözölte őt, és miután leültette, kávéval kínálta.
- Ó nagyuram, Dzsáfár, száz aranyat kínálok Neked.
- Mit kéne tennem érte?
- Intézd el, hogy a gyönyörűséges Zulejka melleit megcsókolhassam.
- Rendben van, Ali.
Dzsáfár a palotába sietett, és a gyönyörűséges Zulejka számára kikészített éjjeli öltözék mellrészét bekente viszketőporral.
Reggelre a gyönyörűséges Zulejka már nagyon szenvedett, Mahmud pedig Dzsáfárért szalajtotta egyik szolgáját. Jött is Dzsáfár, és miután megvizsgálta a gyönyörűséges Zulejkát, a következőket mondta.
- Ó nagyuram, Mahmud! Nagy a baj. A betegség gyors lefolyású, és szinte halálos. Azonban szerencsére van gyógymód. Az egész szultánságban egyetlen ember van, akinek a nyála meggyógyíthatja feleségedet, a gyönyörűséges Zulejkát.
- Ki az, mondd hamar!
- Ő Ali, és itt lakik a piac melletti sárga házban.
Mahmud máris küldetett Aliért. Hozták a testőrök, Ali reszketve borult Mahmud lábai elé.
- Ali! Megparancsolom, hogy amig a nap delelőre nem ér, nyáladdal áztasd feleségem, a gyönyörű Zulejka melleit! Ha nem teszed, kínhalállal halsz!
Ali nem tehetett mást, órákig nyalogatta, csókolgatta a gyönyörűséges Zulejka melleit. Élete legszebb órái voltak ezek, boldogan tett eleget a parancsnak.
Napszállta után Dzsáfár bekopogott Alihoz. Ali beengedte őt, de már nem volt alázatos.
- Mit keresel itt, Dzsáfár?
- Jöttem a száz aranyért, amit ígértél.
- Bolond vagy Te, Dzsáfár. Ha lenne száz aranyam, akkor nem lennék szolga. De ha lenne is, nem adnám oda, mert amit akartam, megkaptam.
- Rendben van, Ali.
Dzsáfár a palotába sietett, és a Mahmud számára kikészített éjjeli öltözék ágyéki, és fenék részét bekente viszketőporral.
Reggelre Mahmud már nagyon szenvedett, és Dzsáfár vizsgálata után azonnal küldetett Aliért...
-o-
Ezt a történetet pár éve olvastam valahol. Most eszembe jutott, és lejegyeztem. Aki ismerte, az már abba is hagyta az olvasást, aki meg nem, annak remélem jó szórakozást nyújtott.
Jó kis történet 
Sejtettem, hogy valami ilyesmi lesz a vége, de hát ez hatalmas 
