2019. március 19., kedd

Gyorskeresés

Öngyilkosság, vagy szenvedés? 2

Írta: | Kulcsszavak: öngyilkosság

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Nem csalódott sokat, bár tudta, hogy nem akar a főnök neki önzetlenül segíteni, csak még nem tudta, hogy ez neki mennyire lesz rossz.
- Az a helyzet, hogy az éjjeli őr most volt itt, hogy unokája született és el akar menni két hét szabadságra – kezdte a még mindig mosolygós főnök. – Nem tudtam neki mit mondani, nem akartam viszont megbántani sem, így elengedtem. Szóval Gyulám az ő helyét kellene betöltened. Az őrbódéban van egy heverő, TV, rádió, mikró. Itt el lehetsz két hétig. A fürdőben tisztálkodhatsz, a szennyes ruhát, valahogy megoldjuk. A fizetést is kapsz erre az időre rendesen. Így a káposzta is jól lakik, a kecske is megmarad. Amiben tudok, segítek én is.
Még mindig nem tudott megszólalni, csak nézett ki bután a fejéből. Valami köszönöm félét is makogott, elkezdett kihátrálni az irodából, felbotlott a szőnyegben, szóval hozta a formáját.
Azt is hallotta valahonnan a messziről, hogy kérdezgetik: - Mi volt? Hogy volt?- de nem tudott válaszolni. Egy csendes helyre kellett menni azonnal, hogy a gondolatait tisztába tegye. Megint csak a mosdó. Át kell értékelnie az eddigi életét. Azok az emberek, akiket eddig a barátjának hitt, szinte semmi vesztek, és a „nagy ellenség” volt az első aki segítő kezet nyújtott felé.
Mint már eddig is sejthető volt, Gyula nem volt egy észkombájn. Egy egyszerű életű, gondolkodású ember volt. Kerülte a konfliktus helyzeteket, ha másként nem ment, akkor inkább visszahúzódott. Nem tudott kiállni a saját igazért, amolyan Nyúl Béla volt. Ezért is történhetett meg vele, ami történt. Az italt nem vetette meg, de nem voltak minden naposak a kocsmába járások. Néha, talán hetente egyszer ment csak be a búfelejtőbe, akkor is csak egy sört ivott a munka után. Nem értette, hogy Márta miért is akadt ki ennyire ezen, hogy pont ezt hozta fel érvként. Persze „tesze-tosza” volt, de hát ismerte őt. Ha rajta múlt volna, még mindig csak jegyesek lettek volna. Sőt még az sem, mert igazából Márta kérte meg az ő kezét.
Bátorság dolgában nem állt a helyzet magaslatán, és akkor keveset mondtam el róla. De a munkában utolérhetetlen volt. Akár három ember helyett is tudott dolgozni, ha úgy alakult a dolog. A kollegák (akik most elárulták, magára hagyták) is azért szerették, mert sokszor az ő munkájukat is elvégezte. - De most ennek egyszer és mindenkorra vége! – határozta el magát. A szándék már érlelődött benne, de mindig meg tudták lágyítani a szívét. – Most viszont a sarkamra állok, és nem hagyom, hogy kihasználjanak!
Úgy döntött, hogy a közte és a főnök közötti beszélgetésről mélyen hallgat, és azt mondja majd, hogy letolták, hogy ma még nem dolgozott semmit.
A munkaidő gyorsan eltelt ezután, a többiek is békén hagyták. – Van neki most elég baja.
Valahogy úgy intézte, hogy ő maradjon utoljára, és ne lássák meg, hogy nem megy haza. Miután mindenki elment, át ment a portásfülkébe, hogy birtokba vegye a birodalmát.
- Ma már nem is jön be az öreg. – emlékezett a főnök szavaira. Mindent alaposan megvizsgált, majd a kulcscsomó átvizsgálása után mindent bezárt, és elment a boltba, valami vacsoráért. Még szerencse, hogy volt nála egy kis pénz, ezzel ki tud húzni pár napot.
Az éjszaka nagyon hosszú volt, sokat gondolkozott, de egyenlőre kielégítőnek találta a helyzetét. Majd végül elnyomta az álom. Álmában a gyerekekkel játszott, akik most a nagyszüléknél voltak, és remélhetőleg nem tudnak még semmiről.
Reggel úgy intézte, mintha ő ért volna be elsőnek. A többiek nem is érdeklődtek arról, hogy hol töltötte az éjszakát. Valószínű, hogy a lelkiismeret furdalásukat leplezték. Hisz szinte mindenkinek segített, akinek csak tudott, és most, amikor neki kellett volna segíteni, akkor mindenki hátat fordított.
Egész nap kerülték a kollegák, mint az ótvaros roma gyereket. Senki nem mert a szemébe nézni. De ez a nap is eltelt mint a többi. Estefelé el indult, hogy még egy pár ruhát elhozzon, hisz nem lehet állandóan ugyanabban. Nem kis félelemmel csengetett be a saját lakásának ajtaján.
- Mit akarsz! – vágódott ki az ajtó.
- Csak néhány ruhát akarok elvinni. – válaszolta csendesen.
- Gyere be, ne állj már ott, mint akit lebetonoztak. – szólt Márta, barátságosnak cseppet sem mondható hangon. Gyula azonnal el is vetette azt gondolatot, hogy meg említse az ilyenkor szokásos: „- Beszéljük meg!” vagy „Adj még egy esélyt!” mondatot. Szemét lesütve ballagott be a konyhába, ahol annyi finomat evett, és játszott, tanult a lurkókkal. Az étel gondolatára hangosan kordult fel a gyomra.
- Van főzelék a lábasban, egyél! – mondta Márta, egy kicsit barátságosabb hangon. – De nehogy azt hidd, hogy kosztolni is foglak. Egyél, addig összeszedem a cuccaidat és viszlát!
- A gyerekek tudják már? – kérdezte két falat között, de megint csak elutasítás volt a része.
- Ne törődj azzal. A láthatásra se legyen gondod, majd ha a bíróság megítéli. Addig a közelükbe se menjél.
A vacsora végeztével fogta koffert, amibe addigra már az asszony bepakolt, és eloldalgott, mint egy kivert kutya. Úgy is érezte magát.
Bevackolta magát az őrbódéba, bekapcsolta a TV-ét. Kár volt. Egy szerelmes filmet adtak éppen, amit páréve még együtt néztek meg a moziban Mártával. Nem bírt, nem is akart gátat verni a könnyeinek.
Reggel korán ébredt, kimosta szeméből a rászáradt könnycseppeket, le is fürdött. És a tus alatt az addigi fájdalmát is lemosta. Frissen, kipihenten kezdte meg a napi munkát. Mintha mi sem történt volna, élcelődött a munkatársakkal, és mosolygott rajtuk, ahogy rajta kapta őket, amit a háta mögött össze-össze súgtak.
- Na ezek sem tudják, mi a helyzet. – gondolta, és el is mosolyodott. Aznap sem merte senki megkockáztatni a kérdést, hogy hol tölti az éjszakákat.
Munka után ismét ő maradt utoljára. Mindenki kerülte a társaságát. Vett vacsorára valót a kisboltban.
Este hét óra körül halkan kopogtatnak a portásfülke ablakán. Klári volt, Sanyi felesége. Kezében egy nagy lábas.
- Hoztam egy kis vacsorát. - mondta, miután beengedte a kis lakrészébe. Sokáig beszélgettek.
Klári elmondta, hogy a srácok figyelték Gyulát, hogy hová megy munka után, és közösen arra az elhatározásra jutottak, hogy valamelyikük felesége minden nap hoz neki vacsorát. Ők nem merték ezt felvállalni. Szégyellték magukat. Mártánál is járt már egy küldöttség, de őt nem lehetett semmivel sem meghatni.
Így ment ez minden nap és Gyula azon kezdett aggódni, hogy mi lesz, ha az öreg visszajön a szabadságról. De a sors most is kegyes volt hozzá. Egyik nap a főnök megint behívatta, és közölte, talált neki egy albérletet, délután nézzék meg közösen.
El is mentek. Egy idősebb házaspár adta ki az egyik szobáját. Volt benne minden, amire Gyulának szüksége volt, szekrény, ágy, asztal, TV. Mivel megtetszett neki el is fogadta az ajánlatot.
Hősünk sorsának ilyen alakulása megnyugvással töltött el mindenkit, csak Gyulát nem.
De ezt már a következő fejezetben.

Hozzászólások

(#1) Omega81


Omega81
(senior tag)

Várom a folytatást.

értékelt üzletek: 42+ 0-

(#2) Vakegérke


Vakegérke
(PH! kedvence)
LOGOUT blog

Jöhet a folytatás. Pár szavam azért volna.

Nos, a főnök jóindulata először nem volt egyértelmű. Jelzem, számomra most sem az. Portás szabin, jól jött neki a kényszer munkaerő. Tudomást szerzett egy albérletről, és elmondta Gyulának. Ez sem falrengető segítség, csak egy (fontos) információ megosztása.

Ami pedig a barátokat illeti, szerintem nem fordultak el Gyulától. Egyszerűen túl nagy kérésnek találom, hogy beengedjék Gyulát a családi fészekbe. Tegyük fel, valaki beengedi. Először is a feleség beleegyezése is szükséges, másrészt vállalja a zsörtölődést. Gyula pár napra kért lehetőséget. Megoldódik valami ennyi idő alatt?
Három éjszakát töltött a portás fülkében. Az ugye két nap, de ha az elsőt is számolom, akkor három. Nem olvastam, hogy Gyula tett volna valamit önmagáért. Keresett albérletet?
''... Gyula azon kezdett aggódni, hogy mi lesz, ha az öreg visszajön a szabadságról.''
Valami csodára várt?
A barátok pedig tényleg a barátai, a feleségek pedig megértőek, segítő készek. Fene tudja, melyik milyen messze lakik a munkahelytől, mégis hozza az asszonyka a vacsorát. Nagyra értékelem a gesztust, pláne, még pénzt sem kérnek érte.

Gyula tartásával is gondom van.
''Nem kis félelemmel csengetett be a saját lakásának ajtaján.''
Ez bizony baj. Volt két napja, és egy éjszakája átgondolni helyzetét. Tényleg bocsánatot kérek azért, mit most mondok, de Gyula tutyi-mutyi. Bárhogy is szereti Mártát, határozottabban kellett volna fellépnie. A kaját pedig már csak dacból sem lett volna szabad elfogadnia. Aztán ha úgy döntött, (megjegyzem rosszul) hogy távozik, egy kérdést nem tett fel. Mikor fizeti ki a ház értékéből Gyula részét Márta?

Vegyesek az érzelmeim.
Mártával ott a bajom, hogy feleségül vetette magát Gyulával, holott tudta jól mire számíthat, ismerte tulajdonságait. Gyula ''Néha, talán hetente egyszer'' ivott, ''akkor is csak egy sört''. Ez állandó kocsmázás? Inkább jó ürügy arra, hogy megszabaduljon Gyulától.
Gyulával meg az a bajom, hogy hagy magától mindent elvenni. Tulajdonát, gyerekeit, nyugalmát, életvitelét.

Nem hagyom ki a következő részt se. Amennyiben hosszú a bejegyzésem, kérlek szólj, Tzombi, és akkor legközelebb szűkszavú leszek.

Szép szolidan, szép szolidan, elvégre nem vagyunk otromba állatok... (KFT) Birodalmi Szóvivő és Békenagykövet (:L topic)

(#3) Olcsi


Olcsi
(őstag)

Hu...ez a történet kísértetiesen hasonlít a nevelőapám történetére. 15 év után anyukám is megelégelte az állandó alkoholizálást, ami nála azért eléggé mindennaposnak volt mondható, aztán először kiköltöztette az udvarban lévő melléképületbe, majd keresett neki saját maga egy albérletet, aminek az első 3 havi díját ki is fizette. 2 hónap múlva a ''nevelőapám'' (akit sosem tekintettem apapótlónak) magára robbantotta 2 gázpalackkal az albérletét. Megjegyzem 1 nappal az eset előtt anyukámtól kért egy gázpalackot, aki mit sem sejtve odaadta neki. Képzelhetitek, milyen érzés lehetett! Furcsa dolog ez... :(

(#4) Tzombi válasza Omega81 (#1) üzenetére


Tzombi
(lelkes újonc)

Remélem, hogy jövő hét elején készen leszek vele. De legalább még két rész biztosan lesz.

Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utólérhetetlen vagyok az ágyban....

(#5) csapos2


csapos2
(PH! addikt)

Lehet, hogy egy kicsit elébe megyek a dolgoknak, de honnan tudsz te ennyire részletesen mindent a történésekről, az érzésekről, gondolatokról?

Lelkiismereted méri önzésed őszinteségét. Hallgasd figyelmesen.

(#6) Tzombi válasza Vakegérke (#2) üzenetére


Tzombi
(lelkes újonc)

Köszi a hozzászólásodat, és nem vagy túlságosan bőbeszédű. ;)
Pár szóban azért reagálok rá. A főnök már a második héten jött az albérlet ötletével, bár ez sem tűnt túl rózsásnak.
Igen! Gyula várta a csodát. Egész életében. Ezért is volt elege Mártának.
A barátok tényleg segítenek neki a maguk módján, de ezt Gyula másként értékelte. Tudod ugyanazt az élethelyzetet mindenki másként éli meg.
Mártával való kapcsolata fémjelzi Gyula egész életét. Mint mondtam, kerülte a konfliktusokat, hangos szóváltásokból is menekült. Nem akart senkit sem megsérteni. Ez egyébként baromság, de hát az én Gyulám már csak ilyen volt.

Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utólérhetetlen vagyok az ágyban....

(#7) Tzombi válasza Olcsi (#3) üzenetére


Tzombi
(lelkes újonc)

Magát a történetet, ha nagyvonalakban nézzük, akár egy tipikus ''elvált apa'' történetének is titulálhatnánk. Az egyedi ebben az, hogy nem volt alkoholista, a haverokkal is csak a békesség kedvéért ment a kocsmába. De van úgy, hogy a sorozatos megpróbáltatások után, elszakad a cérna, és nem lát más kiutat.

Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utólérhetetlen vagyok az ágyban....

(#8) Olcsi válasza Tzombi (#7) üzenetére


Olcsi
(őstag)

Nem tudom még a sztori végét, de én igazából az írásaid alapján csak arra tudok gondolni, hogy az ''elnyomás'', és az évek alatt létrejövő megszokás, az állandó dolgok elvesztése vezethetett oda, ahova. Nehéz esetlegesen egy teljesen új életet kezdeni, viszont szerintem, ha már benne van az ember, és abban az újban is megtalálja önmagát, onnantól nincs baj...Elindulni nehéz, persze!

(#9) Tzombi válasza csapos2 (#5) üzenetére


Tzombi
(lelkes újonc)

Azt hiszem valahol említettem, vagy csak akartam, hogy tőlem is kért tanácsot. Pontosabban elpanaszolta az életét. A gondolatok nagyrésze ezekből a beszélgetésekből jött össze. Ezoterikás múltamnál fogva, elég jól ismerem különböző embertipusok érzelmi világát.
Egy kicsit utána is nyomoztam az ismerőseinél, kik általában közös ismerősöknél. Innen az adatok.

Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utólérhetetlen vagyok az ágyban....

(#10) Tzombi válasza Olcsi (#8) üzenetére


Tzombi
(lelkes újonc)

Valahol a ''félig teli - félig üres pohár'' kérdésnél kellene kezdeni.
Van, aki az új élethelyzetben nem látja meg a jót, nem tud vele mit kezdeni. Ez általában az egyén saját hibája, de kevesen vagyunk, akik látjuk a lehetőségeket. Talán a gyerekkorban belénk táplált tézisek, tanok az okozói. Mert az viszont én sem tudom, erre valahogy nem tértem ki a Gyulával folytatott utolsó beszélgetésekben, hogy mi volt az oka a tunyaságának.
Pedig, ha ezt előtérbe tettük volna, megtárgyalva ennek az okát, mint egy kényszer feldolgozásban, és rávilágítva az ok jelentéktelenségére, másként alakult volna a történet. De ő nem kérte, én meg nem erőltettem.
Nekem is van lelkiismeret furdalásom ez miatt. De mivel az életben mindennek oka van, mindennek megvan a racionális magyarázata (csak a magyarázatot általában már később értjük meg), így bizonyára volt oka a történet ilyen alakulásának.

Amióta kikapcsolom lefekvés előtt a mobilom, azóta utólérhetetlen vagyok az ágyban....

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.