2019. július 20., szombat

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Az élet rovat

Karácsonyi történet

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Az alábbi történetet egy jó barátom mesélte el. Nem tettem, nem vettem el belőle semmit,...

[ ÚJ TESZT ]

Az alábbi történetet egy jó barátom mesélte el. Nem tettem, nem vettem el belőle semmit, csak a fogalmazást egy kicsit saját stílusomra formáltam: A történet kezdete 2005 decemberében játszódik.

Hajnali négy óra. Csörög a vekker. Hangja álmosan szól, mintha ő is korállaná.
- Csak még egy perc! – és már fordulás a másik oldalra. De villámként fúródott belém a gondolat.
- Most felkelni! Hisz ma van a nagy nap!
Ma lesz az utolsó reggelűk a kocáknak. Kunkorinak (bár ő kan, de a többség miatt őt is kocának hívjuk.) Rózsinak és Göndörkének. Nekik már meg vannak számolva perceik. Ma véget vetünk szerény életüknek. Hiába na, az ember már csak ilyen. Szépen felhíztak tavasz óta, meghálálva a sok gondoskodást, törődést.
Pedig milyen aranyosak voltak, amikor a házhoz kerültek. Göndörke volt mindig az első a vályúnál, szegény Rózsinak meg alig jutott hely. A többiek kiközösítették. Komoly harcot kellett vívnia, ha enni akart, mert valahogy úgy álltak ott, hogy csak lökdösődések árán tudott a vályúhoz férkőzni. Kunkori volt a legaranyosabb. Ha fültövét vakargatta az ember, egy kis idő után lefeküdt, hogy a hasát is vakargassuk meg. Ha csak meghallották a moslékos vödör zörgését, már feszülten figyeltek, hogy mikor nyílik a kiskapu.
De ma reggel vége lesz ennek. A srácok már kisírták magukat, annyira szívükhöz nőtt.
Elmélkedésre már nincs idő, sietni kell, mert nem sokára itt lesz a „Böllérsanyi”, Hilda néni és Józsi bácsi a szomszédból, Lacit, az öcsköst is fel kell kelteni, bár a tegnap esti elő tor után, elég rossz hangulatban lesz. (Este a viszontlátás örömére felbontottunk két üveg bort, meg jócskán leteszteltük a reggeli „fogópálinkát”. )
Csípős a hajnal, pedig alig van hat fok mínuszban. De legalább nem lepnek majd bennünket a legyek. Gyors ellenőrzés, hogy minden rendben menjen. Laci rosszkedvűen segít a deszkákat, lapátokat, edényeket előhozni. Az üst alá begyújtunk, legyen melegvíz a „fürdetéshez”.
-Gyere öcskös! Javítsunk valamit a helyzeteden, egy kis lélekmelegítőt csapjunk be a sapka alá.
Miután végeztünk a pálinkával, és egy kicsit felmelegedtünk a konyhában kívül belül, újra az udvarra mentünk. Az üstházban már javában lobogott a tűz. A fehér füst magasra szállt, jelezve, hogy nagyon jó időt fogtunk ki a disznóvágáshoz.
- Ez a Böllésanyi tényleg olyan jó? – kérdeztem az öcsköst, mert ő ajánlotta.
- Persze! Már többször is vágott egyszerre hármat, és pitty-putty végzett vele koradélutánra.
- Mi két éve vágtunk egyszerre kettőt, de az is eltartott kora estig. Géza bácsi nem mai rakéta már. (Géza bácsi volt a faluban a legjobb böllér. Őt hívták szinte mindenhová, sokszor időpontot kellett egyeztetni vele, annyira be volt táblázva.) Tavaly meg kétszer vágtunk, de kétszer takarítani, pakolni, már nem volt jó ötlet. Még akkor elhatároztuk, hogy az idén egyszerre letudjuk a felfordulást. Ezért is vettünk tavasszal hármat, mert a srácok is rákaptak a húsra, nagyobb lett a fogyasztásunk. A hárommal meg csak kihúzzuk egy darabig. A hűtőládában meg van hely bőven.
A beszélgetésünket egy Trabant hangja szakította félbe.
- Ez lesz a Sanyi! – szólt az öcskös, aki már rég óta ismeri a csodaböllért. Sámson és Delila vad csaholással futottak a kapuhoz, mikor meg hallották az idegen káromkodását.
- Itt segítségre lesz szükség, mert egyedül nem fog bírni a kutyákkal – szóltam és elindultunk mi is a hangok irányába.
Sámson az óriás Schnauzer, a szemébe lógó frufrunak köszönhette a nevét, és az egy évvel fiatalabb nőstény Rottweiler neve ezután már nem volt kérdéses. Nagyon jól megférnek egymással, és ami legfontosabb, senki sem tud bejönni a portára, az ő tudtuk nélkül. Az udvaron békében megférnek a tyúkokkal, csirkékkel, de a kiszórt eleségre áhítozó verebeket, galambokat rendre elkergetik.
- Helyetekre! – szólt nekik a parancs, és ők a szokásos szaglászás után elkullogtak az udvar hátsó részébe. A következő jelenésük a szomszéd ok érkezésekor volt. Jöttek egy páran, hisz a három malac fogásához, perzseléséhez kellett az erős, szorgos kéz.
- Akkor tartsunk terepszemlét! – adta ki az utasítást Böllérsanyi.
Miután mindent rendben talált, bevonultunk a konyhára megbeszélni a taktikát. Nagyon fontos ezt előtte megbeszélni, hisz sok az ember, élesek a kések, vigyázni kell. Eldöntöttük, hogy kinek mi lesz a feladata, így sokkal gördülékenyebben mennek a dolgok. Mielőtt a fogópálinkát megkóstoltuk volna, Böllérsanyi kért egy kis figyelmet.
- Nem akarok balesetet, de a perzselés végéig mindenki azt, és akkor teszi, amikor, és amit mondok. Mindenkinek megvan a feladata, senki ne legyen lábaltat. Ha valakire hangosabban rászólnék, az ne haragudjon meg, nem sértésből teszi. Na erre ittunk egyet.
Mikor kollektívan kivonultunk a röfik nagyon nyugtalanok lettek. Érezték a bajt.
A kutyákat meg kellett kötni, mert ők is nagyon idegesek voltak a hirtelen felszaporodott vendégsereg láttán. Meg persze azért is, mert amikor majd „szúrjuk” a disznót, nem lesz rá időm rendszabályozni, utasításokat adni nekik.
- Az első könnyű lesz, a többi már meg lesz bolondulva, ezért a legnagyobbal kezdjük. – adta ki az utasítás Sanyi. Göndörkére esett a választás, nem véletlenül ő volt az első a kajaosztásnál. Nem adta olcsón az életét, bizony négyen is kellettünk hozzá, hogy végre padlóra küldjük.
- Jobbra dőljön! Hol a vérfogó tál? – szólt Sanyi, de a párom addigra már odasietett és próbálta felfogni a tállal a kifröccsenő vért.
A hajnali csendet éles disznósírás rázta meg. Párosult hozzá a kutyák vad ugatása. Keservesen rángatózott szegény pára, ahogyan az éles kés elvágta a nyaki ütőerét, torkát. Pontosan nem tudom, hogy ilyenkor miket szúrnak, vágnak át, mert a könnyeimen nem láttam szinte semmit sem. Az eszem teljesen máshol járt. Csak markoltam erősen a hátsó lábát, ahonnan a kihunyó élet utolsó jeleként az izmok rándulását éreztem.
- Bevégeztetett! – hallottam nagyon messziről Sanyi hangját. - Lehet gyújtani a perzselőt.
Máris ketten estek neki szegény Göndörke testének. Programozott gépként mozogtam tovább. Az elmúlt nyár képei jártak a fejemben. Mikor orvost kellett hívni Kunkorihoz, mikor Kunkori és Göndörke megrendszabályozta Rózsit, mert nem a karám sarkába piszkított. Sosem értettem, hogy mi ösztökéli a malacokat, hogy csak egy helyen végezzék el a mindennapi dolgukat. Bár volt olyan malacunk is, akinek ez nem volt probléma. Ott és akkor végezte a szükségletét, amikor rájött. De ez a három „szobatiszta” volt, már ha lehet ilyet mondani egy disznóra.
Rózsi is kilehelte a lelkét szegény.
Szegény Kunkori nagyon ideges volt. Behúzódott az ólba, és az istennek nem akart kijönni. Négyen mentünk be érte, próbáltuk először kézzel, de úgy megvetette a lábát, hogy egy centit nem mozdult. Elő kerültek a fogókötelek, szájába raktam, de így sem mozdult.
- Le kéne dönteni, és úgy kihúzni. – szólt az öcskös, de az alacsony ól miatt, nem nagyon fértünk hozzá.
A sok rángatástól, már tiszta vér volt a szája, a kötél felsértette a bőrét.
- Menjetek ki mindannyian! – szóltam és próbáltam megnyugtatni. A szememből – szégyen, nem szégyen – csordogáltak a könnyek. Többször megfordult a fejemben, hogy hagyjuk az egész vágást a fenébe, majd Kunkorival később végzünk. Vakargattam a füle tövét, és úgy nézett ki, hogy kezd megnyugodni.
- Leszúrom állva! – szólt a Böllérsanyi. De intettem a másik kezemmel, hogy várjon. Arra számítottam, hogy majd csak a „jó szokásához” híven elhemperedik, hogy a hasát is megvakargassam. Közben az öcskös előadást tartott Kunkori szokásáról a népes hallgatótábornak.
- Gúzsba kötöm a lábát, és úgy ki tudjuk hozni. – szólt oda Sanyi. Szóltam neki, hogy rendben, de még várjon. Mikor már eléggé lenyugodott coca, és tudtam, hogy most ebből nem lesz has vakarás, szóltam Sanyinak, jöhet, de óvatosan. Pár szakavatott mozdulattal körbetekerte a négy lábat. Egy határozott rántás, és mind négy lába egy csomóban volt szegény párának. El is dőlt annak rendje-módja szerint. Ekorra már sokan voltunk az ólban, és miután mindenki talált magának fogást, húztuk kifelé. Persze én háttal, és az ajtó félfájába úgy beütöttem a fejemet, hogy minden elsötétült előttem, rázuhantam a malacra, mintha a testemmel védeném meg.
- Menj ki, és ott bőgd ki magad! – szólt Sanyitól az utasítás. – Úgy könnyebb lesz.
Megnyugtattak a szavai, úgy látszik, látott már könnyező házigazdát. A hasonló esetekben oly kézenfekvő cukkolás is elmaradt a többiektől, tudták, mennyire szeretem az állatokat. Zúgó fejjel, kiszédelegtem a karámból, és biztos távolságban figyeltem az eseményeket. Nem hozták ki teljesen, hanem a karámban végeztetett be Kunkori kunkorira sikerült földi pályafutása. Miután a lelke – ha egyáltalán van ilyen egy disznónak – felszállt az örök legelők felé, kihozták az élettelen testet.
- Egy kis melegítő! – szólt a párom elcsukló hangon. Nem mertem ránézni, úgyis tudtam, mi játszódik le benne is. Megittuk a pálinkát, de nem lett jobb kedvem tőle.

A pörzsölés gyorsan ment, látszott a bölléren, hogy méltó a hírnevéhez. Hogy lenyugodjak, bementem a konyhára a forralt bort ellenőrizni. (Az igazi forralt bort asszonynép nem tudja jól befűszerezni. ) A konyhában még az asszonnyal megbeszéltük a reggeli sorsát.
Mire ki mentem már Sanyi bontotta szegény Göndörkét. Közben a gyerekek is felébredtek a nagy lármára, és már ott toporogtak a „mester” közelében. Kaptak is egy-egy ilyenkor szokásos malacfület.
Göndörkének már nem volt feje, a belek és a belsőségek is maguk megfelelő helyére kerültek. A két félbevágott testét a kamrába vittük, további feldolgozásra. És sorba jött Rózsi, és végül Kunkori is. A járdára kitettük a két bontóasztalt. Még szerencse, hogy ilyen széles járdát készítettünk régen. A kutyákat is elengedtem, miután négyen maradtunk. Kíváncsian szagolgatták a vér maradékát, amit gondosan felmostunk a járdáról, keresgéltek még az udvaron, az oda dobott, a bontásból lehulló darabok után. Miután végeztek a területük feltérképezésével, az asztaloktól tisztes távolságban várták a neki lehulló ínyencségeket. Tudták, hogy most teli bendővel térnek majd nyugovóra.
A gyerekeknek sem volt már sok látnivaló így a reggeli után bementek a meleg lakásba, és bújták a TV-ét.
Reggeli után elkezdtük a bontást. Józsi bácsi, pedig átvette a szolgálatot az üstházak fölött. Hilda néni és a sógorasszony, a beleket mosta, húrolta, mi az öcskössel a bontásban segédkeztünk Böllérsanyinak.
Ördögi ügyességgel dolgozott a srác, pedig alig múlt 25 éves, de látszott rajta, hogy nagyon érti a szakmáját. Az öcskössel a belsőségeket, majd a kolbászba, töpörtőnek valót daraboltuk. Az ilyenkor szokásos beszélgetések, viccelődéseknek se eleje, se vége. A kutyák röptében kapták el a neki oda dobott falatokat. Olyan idilli volt a kép, mintha máris Karácsony lenne. Pedig még egy hét múlva lesz csak Szenteste. Mikor elkészült Sanyi a húsokkal, szalonnákkal, és minden helyére került, bekeverte a kolbászt. Az ízesítés végső stádiumát ránk, a házigazdákra bízta, hisz végtére is a mi ízlésünknek kellett, hogy megfeleljen.
A kolbásztöltésnél már az asszonyok is besegítettek. Mi a hurkának valót daraboltuk, daráltuk. El-elcsenve egy-egy finomabb falatot.
Így, hogy a három disznót levágtuk, lett minden bőven, sonka, kolbász, hurka, füstölni való. Szalonnából nem lett sok, mert nem nagyon szeretjük.
Mikor a hurkát töltöttük, Sanyi már elkezdte a pakolászást. Vagyis a szerszámait elmosta, elpakolta.
Mire besötétedett, addigra rend volt a portán, a zsír az edényekben hűlt. Sanyi nem maradt ott vacsorára, bármennyire is marasztaltuk. A frissen meszelt kamrában a malacok feldolgozott maradványai hevertek rendben. Majd holnap reggel, ha kihűl, berakjuk a mélyhűtőbe. A vacsora elhúzódott egy kicsit, borozgattunk még az öcskössel.
Mielőtt nyugovóra tértünk mindent átnéztünk, hogy rendben legyen.
- Tedd rá a lakatot a kamra ajtóra! – szólt figyelmeztetőleg az öcskös. – A kutyák végett!

Hogy a békés, Karácsonyinak tűnő hangulatot tetézze, szép csendben elkezdett szállingózni a hó.

Végre elmentünk lefeküdni, és a kimerítő nap után mély álomba zuhantunk. Nem is sejtve, hogy mit hoz a másnap reggel.

Folyt. köv.

Hirdetés

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.