Nem volt Zsolt olyan fontos személy a gyárban, hogy ne engedjék el akár azonnal. Nem számít, hogy egyel több, vagy kevesebb rakodó heverész a raktárban. Kedden már a szövetkezet munkaügyi osztályáról küldték el orvosi alkalmassági vizsgálatra. Ha eddig nem is, most már tudja, miért utál munkahelyet váltani. Pedig nem bonyolult elintézni, mégis nagyon berzenkedett ellene a lelke. Néhány napját rá kell áldoznia, hiszen nem hozzá igazodik a rendelés. Nincs mit tenni, ez szükséges. Egy heti fizetés kiesik, de nincs különösebb jelentősége, hiszen közös háztartásban él a szüleivel. Nem neki kell beosztani a pénzt.

Csütörtök délután a vizsgálati eredményért állt sorban az esztékában, amikor a tömegből látott kiemelkedni egy mahagóni vörös kócos fejet. A várakozók utat nyitottak a fehér köpenyes dekoratív hölgynek.
- Csókolom....illetve szia Mari!
- Nicsak, a Zsolti! Hát te?
- Intézem a felvételemet Józsi bához. Nem is tudtam, hogy itt dolgozol. Orvos vagy?
- Dehogyis! Gyógymasszőr. Fáj valahol? Nézzek neked egy időpontot? Gyere dumáljunk!
- Én éppen a soromra várok. Már csak ez kell, aztán mehetek is a céghez.
- Hagyd csak, majd én kihozom. Gyere üljünk le! - mutatott az üvegajtón túli dohányzó felé. - Van egy pár perc pihenőm a következő betegig – magyarázta hátrafordulva, miközben vonult Zsolt előtt.

Szép látvány ez a nő felöltözve is. Fapapucsban, rosszul szabott fehér nadrágban, rosszul feltűzött se nem rövid, se nem hosszú vörös hajjal. Még az is izgalmas, ahogy a nyitott köpeny szárnya lebben minden lépésénél. A járása is határozottan szép.

A dohányzó rész a folyosónak egy oldalága. Innét is nyílik két ajtó, de nincs rajta betegforgalom. A dolgozók pedig kénytelenek hozzászokni a büdös előtérhez. Az ablak ugyan állandóan nyitva van, de nem sokat ér. Zsolt is fintorog kissé, amikor átlép a lengőajtón, de hamar megszokja. Mari lehuppan egy székre, majd tenyérrel megpaskolja a mellette lévőnek az ülőlapját.
- Ülj le! - utasítja, miközben előkotorja köpenye zsebéből a Fecskét és kínálva Zsolt felé nyújtja a dobozt. A fiú megrázza a fejét, jelezvén, hogy nem kér – Komolyan kérdeztem, hogy fáj-e valamid – mondja, majd pici szünetet tart, amíg meggyújtja a cigit.
- A könyököm elég vacak, de a csonton nincs mit masszírozni. Azt mondják teniszkönyököm van, ami ugye hülyeség, hisz életemben nem teniszeztem. Legfeljebb tollas-labdáztam, de olyan nincs, hogy tollaskönyök – mondta mosolyogva annak tudatában, hogy most valami vicceset mondott.
Mari nem nevetett, hanem megfogta a fiú jobb karját, noha az szóba se került, melyik könyök.
- Hol fáj?- kérdezte, miközben nyomkodni kezdte a csontot.
- Ott – szisszent egyet Zsolt.
- Golfkönyök. A teniszkönyök a másik oldalon fáj.
- Golfozni meg főleg nem szoktam – vigyorgott megint a vélt jópofizáson.
- Úgy is jó, ha munka után feljössz Józsihoz...vagyis Kingához – igazította helyre magát mosolyogva – két-három alkalommal meggyúrom az alkarodat. Ugyanis nem a csontod fáj, hanem az izom. Nekem elhiheted, jobban tudom. Fáj még valahol?
- Na ne má'! Mire jöttem én ide? Reumatikus szakrendelésre? Különben is fiatal vagyok még én ahhoz. Nem fáj sehol....bár amikor fáradtra dolgozom magam, akkor van egy pont, amit én magam fáradtságpontnak nevezek, de nem is lehet kitapintani.
- Itt? - nyomta meg ujjával Mari pontosan ott, ahol kell.
- Tényleg jobban tudod. De az én fáradtságpontomról akartál beszélni?
- Ja, nem. Nem akartam konkrétan semmit, csak kicsit dumálni amíg elszívok egy szál cigit, ha már véletlenül összefutottunk – fújta fölfelé a füstöt, mert nem akart beszélgetőtársa arcába pöfékelni.

Most Zsoltnak alkalma volt megfigyelni a nőt anélkül, hogy megbámulásnak tűnne. A nagy, sötétbarna szemek most nem is látszottak olyan szúrósnak. Inkább kedvesen, mosolygósan néztek rá. Talán azért, mert Marinak az arca is mosolygott. Szája sarka kétoldalt picit felfelé görbült. A kellemes összképből csak a haja színe lógott ki. Bizonyára szép barna haja lehetett eredetileg. Na, de most a vörös a divat, s menni kell utána. Nem kell, csak az asszonyok hiszik, hogy de. Mari így is egy vonzó teremtés, noha dupla annyi idős, mint Zsolt. Alig fiatalabb néhány évvel a saját anyjánál. De mégsem az anyja. Ha nagyon akarná, akár el is tudná őt....ah dehogyis! Nem hagyná. Neki most egyetlen nő irányában vannak vágyai. Aktuális kedvese Kinga. Ő kell, de csakis ő. Más nő soha. Ilyet eddig még nem is gondolt. Korábban Juci ráakaszkodott, ő pedig hagyta. Sára meghágása nevezhető akár balesetnek is, vagy inkább hirtelen felindulásból elkövetett akciónak. Zsuzsa a szépségével vett le szinte bárkit a lábáról, így őt is. Miatta szenvedett is sokat, meg is volt róla győződve, hogy szerelmes belé, de már így utólag nem annyira biztos benne. Olyat viszont vele kapcsolatban se gondolt, hogy most aztán már senki más. Kingával hosszú távra tervez. Családot akar, gyerekeket legalább hármat. Úgy tűnik, nincs ennek akadálya, hisz a lány is vonzódik hozzá. Különben nem fogadta volna vissza.

Mialatt ezeken járt az esze, Mari beszélt. Úgy tett, mint aki figyel rá, bámult bele a mosolygós képébe, figyelte a felfelé görbülő szájszegleteit, a pisze orrát. A szemébe nem nézett, mert akkor rögtön lebukik, hogy csak néz, de gondolatban máshol jár. Meglátni azt. Néha picit bólogatott közben, de egy szavát se értette. Talán a Józsi bá volt a téma, de nem biztos.
- Mari! - nyitotta rájuk egy fehér köpenyes nő a lengőajtót – Megjött a kuncsaftod.
- Megyek – nyomta el már felállva a második csikket – Jaj! - torpant meg, s mutatóujját kolléganőjére szegezte, egyértelművé téve, hogy tőle akar kérni valamit – Hozd már ki légy oly kedves Zsoltinak a papírját! Ööö...- fordult a fiú felé, erősen gondolkodva.
- Parádi – segítette ki Zsolt. Egyértelmű volt, hogy nem jut eszébe a családneve. Vagy a múltkor meg se jegyezte. Új még az ismeretségük.

Pénteken Lázárné felvette a szövetkezet állományába. Egyelőre a régi brigádban fog dolgozni, amíg meg nem alakul a szupercsapat. Hétfőn fog munkába állni, de a leendő főnökével most nem találkozott. A kollégákkal viszont igen, mert kiballagott a közeli építkezésre. A jelen lévő, más brigádbeli melósok nagy része is ismerős volt, örömmel fogadták ők is a hírt, hogy ismét ott fog dolgozni. Illés bácsival is találkozott, aki olyan anyagbeszerzőféle volt a cégnél. Ő vezette a Nisa mikrobuszt, ami reggel hozta, este pedig hazavitte Póriba azt a néhány embert, aki az egy év előtti nagy leszámoláshullám után maradt. Illés bá' tréfás kedvű ember volt, rengeteg viccet tudott, amikkel elszórakoztatta az utasait. Egyébként is tudott mindenről, hat pletykás asszonyon is túltett. Természetesen arról is tudott, hogy Zsolt a főnök lánya körül legyeskedik, pedig ez még nem volt publikus. Tett is rosszmájú megjegyzést, miszerint összehozta a két dolgot. Mármint a visszatérést, meg az udvarlást. Bár valójában nincs is ebben semmi rosszhiszeműség, hiszen valóban összefügg. Már csak az a kérdés, hogy a tyúk volt-e előbb, vagy a tojás. Zsolt számára persze ez nem kérdés. Kinga volt, s ő is marad az első, a legfontosabb. Minden más csak ezután jöhet. A bútorgyári fizetésével ugyan nem volt megelégedve, de ha Józsi nem hívja, eszébe se jut visszajönni, pedig ez az egyetlen ésszerű lépés. Zsarátnokon lakik Kinga, ott is dolgozik, neki pedig innét sokkal egyszerűbb hazajárni, arról nem is beszélve, hogy kiszámítható a munkaidő. Ugyan korai lenne még házasságról beszélni, de magában már eldöntötte, hogy ez a célja.

Illés bá' felajánlotta, hogy várja meg a négy órát, s menjen velük haza, hiszen épp van a kocsiban egy üres hely. Majd fogja mondani Józsinak, hogy Póriból ne vegyen fel több embert, mert akkor már a Roburral kell őket hordani. Zsolt megvárta a négy órát, de nem haza, hanem a Józsi lakására indult. Felcsengetett, de senki nem reagált a csengetésre. Harmadszor se. Ezek szerint senki nincs otthon, pedig jó lett volna beszélni a főnökkel. Már feladta a próbálkozást, amikor Kinga jött hazafelé biciklivel. Nagyon nőiesen állt meg. Nem fékezett megállásig, hanem leugrott a még mozgó bringáról, s futott vele néhány lépést. Zsoltnak erőt kellett venni magán, hogy ne nevessen.
- Hozzánk jöttél? - lihegte a kérdést, majd adott egy üdvözlő puszit.
- Na, ez legalább már természetes - gondolta Zsolt magában, de szólni nem szólt, csak aprókat bólogatott, igenlő válasz gyanánt.
- Nincs itthon senki.
- Arra már én is rájöttem.
- Nem tudtad, hogy négyig dolgozom? Ilyenkor szoktam hazaérni. A mostoha későn ér haza, mert ma a lányához ment. Van egy unokája. Tudtad?
- Nem, nem tudtam. Eddig senki nem mondta. Pedig ma találkoztam vele az esztékában.
- Igen? Megismerted?
- Nem lehet nem észrevenni, hiszen kimagaslik a tömegből. Kicsit beszélgettünk is. Már a könyökömet is meg akarja gyógyítani.
- Jó magas. Aputól is magasabb. Ja! - nevette el magát – Aput a konyhaasztalon szokta megdögönyözni, hogy ne fájjon a háta. Az ágy túl alacsony a mostohának. Azt mondja, kényelmetlen.
- Mert az asztal kényelmes? Azon félig se fér el a Józsi bá'
- Jaj, azt odahúzzák a...- hadonászott a szabad kezével, mintha le akarná rajzolni a levegőbe, hogy mit hova húznak – szóval megoldják, hogy a lába se lógjon a levegőben. Megfogod a bringámat? Kinyitom az ajtót. Be akarsz jönni? Akkor le is tolhatnád a pincébe! - mondta az igenlő bólogatás után.

Miután bezárták az alagsori tárolót, felballagtak a harmadikra. Kinga ment elől, és beszélt. A lányokról sorolt valamit a munkahelyén, meg az apjáról mondta el, hogy ma nem tudni mikor ér haza, mert pártgyűlésre ment, s azután mindig sokáig kocsmázik. Tíz előtt aligha ér haza. A folyamatos beszédtől ki is fáradt mire leküzdötte a 70 lépcsőt, s a nagy lihegés közben csak nehezen találta a kulcslukat.
- Isten hozott nálunk – invitálta be a vendéget. - Hát itt lakunk. Elég kicsi lakás. Mondta apu, hogy majd igényel a pártbizottságnál egy nagyobbat. Most, hogy már a mostoha is itt lakik, szeretne egy hálószobát, ne a nappaliban kelljen aludniuk. A hálószoba viszont az enyém. Tessék! - tárta ki a kisszoba ajtaját is. - Ülj le valahova! Főzzek egy kávét? Nem szoktál inni? Ilyen is van? Akkor egy teát? Vagy esetleg....nem vagy éhes.
- Köszönöm, egy tea jó lesz.

Kinga kiment a konyhába, Zsolt leült az ágy szélére, hisz nem talált más ülőhelyet, legfeljebb az íróasztal melletti székre ülhetett volna, de nem írni jött. Körbenézett a szobában. A szekrény vitrines részében néhány könyvsorozat aranyozott betűi ragyogtak, előttük porcelán kütyük, a szekrény tetején italos üvegek sorakoztak, melyek tartalmát vagy hosszú évek óta őrizgetik, vagy vízre cserélve őrizgetik magát az üveget. Az ablak két oldalán betonvasból hegesztett tartóban hosszan lecsüngő virágok nyújtóznak a fény felé. Egy komód tetején lemezjátszós rádió, mellette betonvasból készült tartóban bakelitlemezek sorakoznak. Egy polcon könyvek. Egy részük még mintha tankönyv lenne, noha ezekre már aligha van szükség, hisz a gazdájuk dolgozó nő. Az asztalon egy MK-25-ös magnó. Az ágy fölött a falon magazinokból kivágott képek sokasága. Az egész így együtt nem tűnik leányszobának inkább olyan, olyan uniszex.
Kinga egy tálcán behozott két bögre teát. A tálcát letette az asztalra, egyik teát odanyújtotta Zsoltnak, másikat két marokra fogta, mintha a kezét melengetné vele, majd csendben leült a székre. Kortyolgatni kezdte a forró italt, s nem szólt egy szót se. Mintha egy más személy jött volna be. Nem az a locsi-fecsi lány volt már, mint aki végigbeszélte amíg felkapaszkodott a 70 lépcsőn. Talán megszeppent a kialakult helyzettől. Itt van kettesben egy férfival, akit közel engedett a lelkéhez, de mi van, ha még közelebb akar jönni? Hogyan reagáljon a próbálkozására? Teljesen leblokkolt. Ez viszont Zsoltra is zavaróan hatott. Ő ugyan tudta mit akar. Főleg, hogy nagy eséllyel órákon át kettesben lehetnek. Mégse mondhatja, hogy „dobd szét a lábad kedvesem”. Valami figyelemelterelő beszélgetés kell! Talán a szobájára kellene valami dicsérőt mondani? Hülyeség. Úgyis tudja, hogy csak elterelés, és valójában nem érdekli a berendezés. Akkor meg minek róla beszélni? Milyen téma érdekli ugyan? Mitől tudna feloldódni? A zene! Azt mindenki szereti.
- Milyen lemezeid vannak? - kérdezte a lemeztartó felé mutatva
- Nézd meg!
Zsolt leült a padlóra, elkezdte nézegetni a lemezeket. Kinga kivitte a közben kiürült bögréket, majd amikor visszajött, újra csendben ült a széken. Zsolt végre talált egy olyan lemezt, amit nem ismert.
- Tíz év az úton, Kovács Kati....meg az LGT? Felrakod?
- Fel – válaszolt kurtán, majd elindította a zenét.
- Gyere ide mellém! - mutatott Zsolt az ágyra, de Kinga a fejét rázta.
Csak hosszas unszolásra volt hajlandó odaülni. Hátradőlt, fejét a falnak támasztotta, s hallgatta a dalokat. „Tíz év az úton, ó ez nagyon sok....Nekem biztosan lesz egy fiam....meg ilyenek.
Zsolt simogatni kezdte, csókolgatta a nyakát, az arcát, benyúlt a blúza alá, de a lány nem reagált. Úgy tett, mint aki észre se veszi. Csak feküdt ott, mint egy fadarab. Már a lemez másik oldala szólt, amikor végre visszacsókolt. Sokáig csókolóztak, s közben eszükbe se jutott bármiről beszélni. A fiú azon agyalt, hogy merjen-e ettől tovább menni. Hosszú távú kapcsolatban gondolkodott, nem szerette volna az első alkalommal elrontani. A lány nem tudott feloldódni, csak várta, hogy mi lesz. Aligha tudta ő is, hogy mit szeretne. Megkérdezni nyilván felesleges lett volna.

Kulcs fordult a zárban. Valaki megjött. Talán jobb is így.
- Kinga! Itthon vagy? - kiáltott egy női hang.
Bizonyára a mostoha. Ugyan ki más? Kopogott a szoba ajtaján, de már nyitotta is.
- Hoppá! - hőkölt vissza a meglepetéstől, amikor a legényt meglátta keresztben heverni az ágyon – Lejárt a lemez.
S valóban. Lejárt a lemez, de nem kapcsolt ki, csak mindig visszalökte a tűt. A fiatalok észre se vették. Kinga megigazította a ruháját, s kiment a nappaliba.
- Nem volt semmi
- Mi közöm nekem hozzá? Felnőtt nő vagy. Nem kell beszámolnod!
Mari úgy érezte, gorombán szólt a lányhoz, s próbálta ennek élét venni. Mosolyogva odahajolt hozzá, és szinte súgva mondta, nehogy meghallja az érintett:
- Tartsd meg ezt a legényt bármi áron! Szerintem jó parti. A barátnőidet megüti majd a guta az irigységtől – csípte picit vállon, majd kacsintott is hozzá. - Ettetek valamit? - kérdezte hangosan.
Zsolt is megigazgatta magát, miután lehiggadt a korábbi hevülettől, s kiment a csajokhoz, akik immár a konyhában kutakodtak, hogy mi legyen a vacsora.
- Mennyi már az idő? Elérem a fél hetes buszt? Mondja Kinga, hogy Józsi bá' későn jön haza, pedig jó lett volna beszélni vele.
- Azt már nehezen – nézett Mari a fali órára. - mikor megy a következő? A Józsira meg nem kell hivatkoznod! Kingához jöttél. Nem? Elvégre jártok. Mikor megy? Addig még van egy óra. Harapunk valamit, aztán ha gondolod, megtaposom a fáradtságpontodat.
- Micsodát? - csodálkozott rá Kinga az ismeretlen kifejezésre.
- Fáj a háta a legénynek.
- Nem is!
- Ne vitatkozz, vetkőzz! Ne hasalj tele hassal, majd eszünk utána. A buszra való tekintettel a lábadat most hagyjuk, pedig nem ártana abból se kimasszírozni a görcsöt.
- Majd megmondom én honnét kell a görcsöt kimasszírozni – gondolta, de nyilván nem mondott inkább semmit. Levetette az ingét.
- A nadrágot is, mert kényelmetlen kissé letolva. A derekadhoz pedig hozzá kell férnem! - rendelkezett Mari, miközben elkészítette a fekpadot – A gatya maradhat! Kinga készítheted a kaját, negyed óra alatt rendbe rakom a barátodat.
Zsolt azon morfondírozott, hogy ebben a családban mindenki parancsolva beszél vele. Na jó, Kinga nem. Bár hosszú távon nem lehet tudni, hová alakul majd ő is.
Megadóan felhasalt az asztalra. Ugyancsak megriadt, amikor Mari első mozdulata az volt, hogy megkapta a gatya derekát, s lejjebb húzta. Nem vette le róla, de már majdnem. Aztán valami kenőcsöt kent szét a hátán, s elkezdte sikálni. Bal lapockájánál szinte pattogott a masszőr bütyke. Maga is érezte, hogy az izomkötegek össze vannak csomósodva. Nem volt még ilyen kezelésben része, nem tudta mit várjon tőle, de olyan volt, mint a szüzesség elvesztésére mondják. „jó is, meg fáj is”
- Na, ezt kell itt szétdolgozni! - mondta Mari, miközben az izomkötegek pattogtak az ökle alól
- Aha – válaszolt Zsolt nyögve – Jó erős kezed van.
- Simogathatnám is, de az nem sokat ér, meg egyébként is, az a Kinga dolga. Ne görcsölj! Lazítsd el magad!
- Mi van velem? - kiáltott a tűzhely mellől, amikor a nevét hallotta – Ki hány tojást kér?
Zsolt a hasán fekve, a félrefordított fejével csak a szekrénysort látta, de azért nem tudott elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy egy dögös középkorú csajszi markolássza a hátizmait, simogatja, gyűri a derekát, már-már a tomporát is. Mi tagadás, erotikus gondolatai támadtak. Igyekezett lazítani, de az ágyéka egyre inkább görcsbe rándult. Vagy inkább görcsbe dagadt.
- Na, készen is vagyunk – csapott egyet Mari befejezésül a farára – Felkelhetsz!
- Kész a kaja is, lehet vacsorázni – mondta Kinga. - Kelj fel, mert kell az asztal.
- Mindjárt, csak picit hagy pihenjek – kért halasztást a megtaposott, s közben hallani vélte Mari kuncogását. Bizonyára tisztában volt a helyzettel. Tudta, miért marad hason fekve.

Megvacsoráztak. A buszhoz futni kellett, de még éppen elérte. Út közben már nem nagyon nézhette a tájat, hiszen ekkorra besötétedett, csak magát látta az ablaküveg tükröződésében. A gondolatok, s a nap eseményeinek emléke összekuszálódott, nem is nagyon észlelte a környezetét. A busz rázkódásától bizsergést érzett az ágyékában, majd ez az állapot megmerevedett, mint a nyugati front a nagy háborúban. Most arra koncentrált, hogyan fogja ezt az utastársak előtt leplezni majd leszálláskor. Boldogan nyugtázta, hogy enyhült a feszültség a kritikus pillanatra, de hazafelé gyalogolva nem tudta feledni, mert az érzés nem múlt el. Szinte már fájt. A lámpafénytől messze kénytelen volt magához nyúlni. Majd arra gondolt, milyen jó lesz ma éjjel a Józsi bának...feltéve ha nem lesz túl részeg.

következik: Borkóstoló