PLEX: multimédia az egész lakásban

PLEX, mint Kodi alternatíva

A legtöbb házimozis leírás az XBMC/KODI célszoftverrel foglalkozik, én azonban a kezdetek óta jobban szimpatizálok a PLEX családdal. Szinte mindegyik ismertebb szoftvert kipróbáltam már, de mindig visszatértem a jól bevált kombóhoz. Értem ezalatt, hogy a PLEX áll egy szerver és, de nem szükségszerűen egy kliens programból, de kezdjük az elején.

A HTPC építés előtti időkben is nagyon foglalkoztatott a dolog, hogy a nappalimban lévő PC-n lévő tartalmakat hogyan érem el pl. a hálóban. Akkor még DLNA megosztással oldottam ezt meg, ami szép volt, jó volt, de valahogy hiányzott a grafikus felület. Ekkor találkoztam először a PLEX-szel, a Samsung okostévémre telepíthető verzió formájában. Nagyon megtetszett, de az akkori TV-men sajnos nagyon akadozva működött.

Hirdetés

Mikor beüzemeltem az első HTPC-met, végigpróbáltam az ismertebb célszoftvereket, így a már korábban megismert PLEX-et is. Elsősorban sorozatokat nézünk, így még mindig fontos szempont volt, hogy a nappaliban és a hálóban is tudjam őket nézni és ne kelljen keresgélni, melyik sorozattal épp hol is tartottam. Mivel a PLEX felépítése mindenképpen szükségessé teszi a szerver telepítését, ami közös adatbázist is jelent, ezt kipipálhattam. Ezen túlmenően utazásaink során is élvezhetjük ezt a kényelmet. Az otthoni szerver tartalmát megoszthatom a neten (akár másokkal is), így egy laptop/tablet/telefon kell csak egy wifi kapcsolat mellé és a világ bármely pontján nézhetem a sorozataimat.

Elsősorban ezen tudása miatt tettem lenne a voksom a szoftver mellett.

Kicsit részletesebben a felépítése:

PLEX Media Server:

Ezt mindenképpen telepíteni kell! Legalábbis egyet mindenképpen. Induljunk ki egy normál felhasználásra szánt otthoni hálózatból. Van egy szerver gép (ez lehet PC, NAS vagy mint nálam is, maga a HTPC). Szóval telpítem a szervert a HTPC-mre, majd beállítom, hogy milyen típusú tartalmakat, milyen könyvtárakból olvasson be. Ezt a részét is jobban szeretem pl. a Kodiénál, mert itt én olyan könyvtárakat készítettem, hogy "SD Filmek" "HD Filmek" "3D Filmek" és ezeket külön-külön fogja megjeleníteni a lejátszóm. Szóval beállítom, a média típusokat és konyvtárakat, elkezdi átvizsgálni a tartalmat és a beállított scraperek segítségével letölti a szükséges információkat.
Akár már ezzel is kész lenne az otthoni hálózati multimédia, a böngészőben bármelyik gépen elérem és le is tudom játszani a tartalmakat.

PLEX Home Theater:

Ez a következő lépés. Nálam a "szerveren" is telepítve van, hiszen ez maga a HTPC-m, és a laptopon is. Ez tulajdonképpen egy lejátszó szoftver, amely skinekkel beállítható kinézet mellet egy jól átlátható, teljes képernyős, jukeboxos megjelenítést biztosít a tartalmaimnak.

RasPLEX:
A hálóba beszereztem egy Raspberry-t, amire szintén elérhető a szoftver, így ott is élvezhetem a régi CRT TV-n a sorozatokat, filmeket, képeket, zenéket. Mivel a RPi-n van HDMI kimenet is CEC támogatással, így egy fejlesztést eszközölve már van is egy okostv-m.

Hogyan használom én a PLEX-et:
Van egy szerver telepítve az otthoni HTPC-n és van egy szerver a munkahelyi gépemen telepítve. Mindkét szerver úgy van beállítva, hogy az általa kezelt tartalmat el lehessen érni a világhálóról is, így aztán otthon is látom a munkhelyi gépet és fordítva. Az otthoni HTPC-n vagy a hálóban lévő Rpi-n is nézhetem az általam futtatott szerverek tartalmát. Telepítve van az androidos telefonomra is az app, így azt tudom lejátszóként (bárhol a világon) és távirányítóként is használni.

Amennyiben igény mutatkozik rá, egy következő cikkben leírom a különböző komponensek telepítését és beállítását.

Köszönöm, hogy elvolvastad (első) írásom.

Még van hozzászólás! Tovább