Hirdetés

Hazaértünk :)

Hirdetés

Szép volt, jó volt, elég volt.
Hazaértünk a nyaralásból, bár az utolsó 3 teljes nap munkával is telt a család felnőtt(ebb) tagjainak. Tantárgyfelosztás, számolások és társai. Nekem is volt részem benne bőven.
Ahol voltunk : Petneházy Club, 4 fős faháza, valahogy így néz ki:

Ahol a napunk nagy részét töltöttük:

A kilátás kedvenc teraszunkról:

A medencéről elfelejtettem képet csinálni, tulajdonképpen lényegtelen, mi nagyrészt csak áztunk benne és élveztünk, hogy nem sülünk meg, pedig "hegyen" voltunk, nagynéném szerint érezhetően hűvösebb volt, mint lent a városban.

Elmondhatom, hogy tulajdonképpen jó volt kicsit kiszakadni a közegünkből, még ha némi bosszúsággal is járt.

szerk.: Undoroid kérdezte, hogy milyen volt a csend?
Nekem, nem tűnt olyan nagynak, mert a környékemen eleve nincs nagy zaj. Tény, hogy jóval csendesebb volt, mint Budapest többi része. Ehhez hozzátartozik, hogy péntek-szombat-vasárnap esténként esküvők voltak, esetenként akár 2 is. Egyik este egy tűzoltó házasodhatott, mivel beálltak az udvarba és elindították a szirénát és a közönségnek nagyon tetszett. Nekem mondjuk, aki 5-6 méterre a teraszunkon ültem tőle, annyira nem tetszett, de hát ez van :)
A környék nagyon szép volt, a faházak is rendben voltak. Némely recepcióst viszont elküldtem volna köszönés és mosolytanfolyamra.

Tovább a fórumba.