Fontos a védelem.
Most érkezett meg a csomag:
A fólia:
Addig sem volt védtelen, mert egyfelől zafírkristály a kijelző üvege, másfelől vásároltam rá, egy öngyógyító, méretre vágott fóliát is addig helyben.
Korábban én is csak az üvegben bíztam, de az elmúlt 3 évben megváltozott némileg a véleményem.
Bizonyos telefongyártók gyárilag helyeznek fel NEM üvegfóliát a telefonokra. a Xiaomi pl ilyen. 2021-ben vásároltam egy Xiaomi 11 Lite 5G-t. Ez még nem öngyítós fólia volt, és a boltokban is az üvegfóliák voltak elterjedve, mondta az eladó, hogy nem véd semmit ... tegyünk rá üveget... oké, tegyünk rá azt (ja, hát neki eleve érdeke volt, akkor az 4000 Ft-ba került).
Hirdetés
Pár hónapon belül nem az üveg hibája volt, de a kijelző megsérült... nem elölről hanem hátulról. Az történt, hogy egy HOCO CA73 telefontartóban volt tartva, és ellentétben az előd Samsung Galaxy A50-nel a Xiaomi vékonyabb volt, a HOCO CA74-nak volt hátul egy olyan kis pöcök, ami a stabilitás miatt, a telefont hátulról előre a rögzítő gumik felé tolta. Ennek pedig nyoma lett, olyan volt a kijelző, mintha beégett volna két csíkban. Garanciális cserélték.
Elsőnek azt hittem, hogy az üvegfólia volt megsérülve, így azt cseréltem. Arra tippeltem, hogy a rögzítőgumi azt súrolta ki. Kiderült, hogy nem, a telefon volt gyenge szerkezetileg. Megjavították, eladtam.
Akkor jöttem rá, hogy annak a telefonnak nem az üvegfólia a legfőbb védelmi vonala, hanem minőségi Nillkin tokot kell a gyári szilikon helyett használni.
Ennek tudatában vásároltam egy másik Xiaomi 11 Lite 5G NE-t, aminél már tudtam, hogy nem fogom a gyári fóliát lecserélni!
Tavaly a lakásunk parkolójában kicsúszott a telefon az ingem zsebéből arccal a kavicsos részre. A fólia megsérült, levegő is került alá, de a kijelző makulátlan maradt!
Bementem a Telekom boltba, ahol kérdeztem ,hogy van e üvegfóliájuk. Ugyanaz, aki korábban mondta, hogy a fólia nem véd, most azt mondta, hogy az üvegfólia törik, már elavult, és helyette van öngyógyítófólia, másmilyet nem is tartanak. A Yettelnél ugyanez volt.
Annyi megjegyzést tennék a dologhoz, hogy pl A50-nél is volt, hogy pókhálószerűen tört az üvegfólia. Sosem volt viszont olyan eset, hogy akár az edzett üveg, akár a nem üvegből lévő fólia alatt sérült volna a kijelzőm!
Így a Xiaomi kapott egy újat 8000 Ft-ért. A mostani A54-esem pedig a Telekomtól ingyenesen egy 9000 Ft-os renegerálódót Magenta 1-esként grátisz ingyen.
Szóval valami ilyesmi: [link]
Fontos, hogy eleve a készüléknek a kijelzője gyárilag fólia nélkül is erős védelemmel legyen ellátva. Onnantól kedve már, hogy üveg vagy önregenerálódó inkább hitkérdés, illetve melyik érhető el.
A Watch6-nál úgy álltam hozzá: ha gyárilag lett volna a zafíron fólia, akkor lehet nem is vásárolok külön, vagy hagyom rajta, és tartalékban azért beszerzek egyet.
Viszont egyrészt a Watch6 nem egy olcsó óra a maga majdnem 140 E Ft-os árával (LTE verzió), másrészt erős védelmet kapott a kijelzője, és sokan azt mondják nem is kell rá fólia. Harmadrészt helyileg Hajdúszoboszlón, csak önregenerálódó méretre vágott volt elérhető, és a nem kell rá semmi valamint az üveget vegyünk rá, de abból jó az olcsó is között, én vásároltam rá 4000 Ft-ért.
Üvegből viszont mindjárt olyan csomagolást, amiben négy darab van:
Samsung Galaxy Watch 4 / 5 / 6 / 7 (44mm) - Ringke - okosóra üvegfólia (4db)
Itt most nyilván azon megy a dilemma, hogy helyezzem e fel máris, vagy hagyjam a jelenlegi NEM üveg fóliát, és majd ha kopik, vagy karcolódik a fólia, akkor cseréljem? Nekem logikusnak ez tűnik.
A műanyag védőkeret
Ringke Slim műanyag védő keret Samsung Galaxy Watch6 (44mm) okosórához átlátszó+fekete (2db)
Az óra testének a védelme is fontos, mert esztétikailag az sem mutat jól, ha megkarcolódik.
Két tok volt benne, mert a SLIM változatot vásároltam (a másik elfogyott), ebben van egy áttettsző:
illetve egy fekete. Kinek melyik tetszik jobban, nekem a fekete a favoritom jelenleg
A tok a kijelzőt is védi abban a tekintetben, hogy egy magasabb keret veszi körül, így vízszintesen helyezve a kijelző és a a síkfelület között van pár mm üres tér.