Programozás kiscsikóknak

Hirdetés

Érdekes problémával találkoztam (már akinek). Középiskolás korom óta próbálnak valamilyen programozási nyelvre megtanítani. Érdekel, megy, de aztán vége az anyagnak, nincs tovább, én meg felejtek.
Szeptemberben "vénségemre" beíratkoztam a Kandóra (csak jót tudok róla mondani, jó tanárok, érdekes tárgyak), itt a C nyelv van preferálva, a fejlesztői környezet a mára már elavult BorlandC. Egy kezdőnek azonban nincs többre szüksége, az alapokat könnyedén el tudja sajátítani rajta. Én annyira megszerettem, hogy az alap progit mindig megírtam BorlandC-ben, majd a "csinosítás" folytatódott DevC++-ban. A súgója kész tankönyv rengeteg példával, gyorsan fut és átlátható. Számomra eleinte a legnagyobb probléma a kevés megjelenített karakter volt. Ha nőtt a felbontás, nőtt a karakterek mérete is, mindig fix sorhosszúsággal, ami soronként 78 karaktert és 14 sort jelentett bekapcsolt WATCH ablakkal. Aztán jöttek az igények: szeretnék programot írni a PDA-ra, PC-re, persze valami szép grafikusat. Nem ártana kikupálódni soros, GPIB és USB kommunikációból. Szóval ide már valami komolyabb kéne, de nem elég a környezet fejlesztése, nekem is fejlődnöm kell(ene), sajnos magamtól, mivel sikeresen túl vagyok a prog mindkettő félévén.

Tehát kéne valami könyv, amiből tanulhatok. Megvettem a Demeter M. Ibolya féle Visual Studio 2005 & 2008 könyvet, mivel döntésem értelmében a folytatás a Visual C# lesz, majd ha ebből elértem a megfelelő szintet, talán VisualC++. Persze kérdés, hogy a nyelv megválasztása megfelelő-e? Úgy gondolom számomra az lehet. Jelenleg a céges Visual Studio 2008 Pro-val babrálok, ma azonban egyik kollégám a figyelmembe ajánlotta a Sharp Develop nevű alkalmazást, mivel ingyenes és jól használható. Majd otthon kipróbálom, remélem beválik.

Összességében a gondom annyi, hogy fogalmam sincs mi a jó út ahhoz, hogy elérjek egy megfelelő szintet. Melyik nyelv, melyik könyv, melyik szoftver. Esetleg tanfolyam?:F És akkor az ATMEL-es vágyaimat még nem is említettem (ATMEL, mivel jobban elterjedt az iparban, mint pl. a PIC)!

  • futo001
    senior tag

    A C# ma nagyon keresett, emellett C++-ot is érdemes tanulni. C#-hoz kezdésnek ezt, C++-hoz pedig ezt ajánlom (az időtartamra vonatkozó rész a címben ne tévesszen meg), mindkettő jól leírja az alapokat. A Visual Studio-nak vannak ingyenes Express változatai (C# és C++ is), ezeket érdemes használni. Ha később ezzel akarsz foglalkozni, akkor valószínűleg VS lesz, a régebbi IDE-ket már annyira nem preferálják, ezek megfelelnek nagyobb projektekhez is; menedzselés, stb. Ezek után gyakorlatilag bármelyik középhaladó könyv jó.

    Már ebben a munkakörben dolgozol, vagy csak szeretnél? Kicsit zavaros a bejegyzés számomra, vagy csak késő van. :)

    Hm, Te vagy a második, aki C++-hoz ezt a könyvet ajánlja. Így tuti felhajtom valahonnan.

  • futo001
    senior tag

    A C# ma nagyon keresett, emellett C++-ot is érdemes tanulni. C#-hoz kezdésnek ezt, C++-hoz pedig ezt ajánlom (az időtartamra vonatkozó rész a címben ne tévesszen meg), mindkettő jól leírja az alapokat. A Visual Studio-nak vannak ingyenes Express változatai (C# és C++ is), ezeket érdemes használni. Ha később ezzel akarsz foglalkozni, akkor valószínűleg VS lesz, a régebbi IDE-ket már annyira nem preferálják, ezek megfelelnek nagyobb projektekhez is; menedzselés, stb. Ezek után gyakorlatilag bármelyik középhaladó könyv jó.

    Már ebben a munkakörben dolgozol, vagy csak szeretnél? Kicsit zavaros a bejegyzés számomra, vagy csak késő van. :)

    Zavaros lehet, nekem is késő van. :)
    Hasonlóban dolgozok, de gépspecifikus (GenRad/Teradyne ICT) a nyelv, hasonlít picit a C-re és az Assembly-re. Tavaly a Kandón jött a C, megtetszett, programozni szeretek, hát gondoltam átlépem a korlátokat. Írogatnék magamnak, és a munkahelyemre is lenne egy csomó ötletem.

    Köszönöm a hozzászólást, megnézem a linkeket.

  • Jhonny06
    veterán

    A C# ma nagyon keresett, emellett C++-ot is érdemes tanulni. C#-hoz kezdésnek ezt, C++-hoz pedig ezt ajánlom (az időtartamra vonatkozó rész a címben ne tévesszen meg), mindkettő jól leírja az alapokat. A Visual Studio-nak vannak ingyenes Express változatai (C# és C++ is), ezeket érdemes használni. Ha később ezzel akarsz foglalkozni, akkor valószínűleg VS lesz, a régebbi IDE-ket már annyira nem preferálják, ezek megfelelnek nagyobb projektekhez is; menedzselés, stb. Ezek után gyakorlatilag bármelyik középhaladó könyv jó.

    Már ebben a munkakörben dolgozol, vagy csak szeretnél? Kicsit zavaros a bejegyzés számomra, vagy csak késő van. :)

Tovább a fórumba.