Hirdetés

The pair of eyes-G1 mod, munkanapló 1.

Üdv, újra!

Egy modder mindig új kihívásokat keres, így vagyok vele én is. Elkezdtem nemrég egy új gépet építeni, az alapoktól, tehát egy újabb casecon. Már elnevezése is van, mint a címből olvashatjátok, de én csak "a szem"-nek hívom.

Támogatóm is van már, egy nagyszerű gyártó, akinek az alaplapjaival épített modjaim elég sikeresek voltak:

Szerk. Időközben egy újabb híres gyártótól, a Cooler Mastertől is megérkezett a támogatás. A minőségi tápegységet, a Cooler Master magyarországi képviselete jóvoltából vehettem át, amit nagyon köszönök Nekik!

Még a tavalyi év őszén kezdődtek a munkálatok, már most több száz munkaóra van benne, de még a felénél sem tartok. Annyi mindent terveztem megvalósítani ezen a gépen, hogy még én sem tudom mikor lesz kész. Aki követi majd a bejegyzéseimet, megláthatja, hogy milyen egyedi dolgok megvalósításán töröm a fejem.
A tervezés ismét csak fejben történt, illetve folyton csak improvizálok az építés során. A szerkesztett tervrajz azért készült, hogy a szabványos méretű hardvereket hogyan tudom majd elhelyezni, hogy azért még elférjenek, szerelhetőek legyenek.

Azért ezek a tervek menetközben azért változtak, de a lényeg maradt, egy íves, szemforma, amit már régóta szeretnék megépíteni.

Anyagválasztásom ismét alumínium. 2mm-es lemezekből készült, hegesztéssel a ház, amit belül aluprofilokkal merevítettem meg. Úgyis mondhatnám: full alu. Lássunk akkor neki a folyamatoknak!

Hirdetés

A tervek alapján kiszabtam a két oldalt.

Majd berögzítettem a fő alkatrészeket, hogy meggyőződjek róla, valóban elférnek-e.
Ez a 360-as radiátor lesz benne, amit a legutóbbi Veletech-en nyertem. Az alaplap viszont csak sablonként van használva, az új lap kicsit látványosabb. De erről majd később.

A ház teljes alsó részében porszűrő lesz. A filternek 20x20mm-es zártszelvényből, kézzel hajlítottam meg a keretét. A további munkálatok során is, több alkatrész elkészítéséhez, ezt a kb. 70cm átmérőjű ventillátor-keretet használtam, hajlítósablonnak. A ház elejében lesz majd a tápegység, kissé moddolva, a hálózati csatlakozójának ezért kialakítottam egy megfelelő helyet.

A tetőrésszel kezdtem foglalkozni, 10 cm széles lemezcsíkot hajlítottam meg a két oldalt összekötni, majd az üres részekre is szabtam, hajlítottam újabb lemezeket. Ezután a darabokat összehegesztettem, majd a varratokat eltüntetve, síkbacsiszoltam a felületeket.

Folytattam az alsó résszel, a már elkészített filter-kerethez újabb részeket, lemezeket hegesztettem.
A csavarodott, ívelt alakzatot, több részletből, kézzel alakítottam ki, majd ezek is egybe lettek hegesztve.

A hátsó, fölső részre kerül a nyílózsanér. Úgy terveztem, hogy a ház majd kettényíljon, szereléshez. A zsanér 50mm-es rozsdamentes csőből készült, eszterga segítségével. Ennek a helyét alakítottam ki 60mm-es félbevágott alucsőből. Közben folytatódott a másik oldal alsó részének lemezelése, hegesztése.

Miután a hegesztéseket síkbacsiszoltam, rájelöltem a kettévágás helyét és a flexem segítségével, kettévágtam a házat.

Frissítés! ---------------------

Ahogy már előzőleg írtam, nem kevés munka van egy ilyen ház-szerkezettel. Folytatom akkor:

A kettévágott ház, két oldala, egy többfunkciós zsanérral lesz egymáshoz rögzítve:

Ezzel oldottam meg, hogy a két oldal, kb. 90°-ban szétnyílik, így belülről kényelmesen szerelhető. Továbbá, ezen van átvezetve a vízrendszer ki- és bemenő ága, valamint pár elektromos vezeték is ezen megy át. A két rövidebb csőrész a radis-oldalhoz, míg a hosszabb, 10cm-es az alaplapi-oldalhoz van rögzítve. Még azért további alakítások lesznek rajta, de a nyitófunkciója már működik.

Az alaplap felőli oldalon elkezdtem kivágni a nyílásokat, ezek még csak inkább szerelőnyílások a további hegesztésekhez.

De hogyan is fog megállni ez az ívelt aljú ház? Már a tervezéskor erre is gondoltam és a láb helyét is belekalkuláltam a ház méreteibe. Egy pár 50cm hosszú, 25mm-es alucsövet íveltem meg a már említett ventikeret segítségével. Hozzá illeszkedő belső átmérőjű csőből vágtam két félcsövet, majd ezeket is megíveltem.

A ház oldalainak belső merevítéséhez is íveltem meg 17x17mm-es alu-zártszelvényeket, majd ismét hegesztés következett.

És lábra állt a szem! A csőlábakat 3-3 csavarral rögzítettem belülről.

A radit is kissé módosítottam: megszabadítottam pár oda nem illő részlettől. Az házoldal belső merevítőihez lesz majd csavarozva, ehhez rögzítőfüleket forrasztottam rá. A radiátor rácsát apró-méhsejtmintás lemezből készítettem. Belül van ráhagyva lemez, ahol majd ragasztással lesz berögzítve. A rács külső felülete síkban van a ház oldalával és egybe is lesz majd lefényezve, ha arra kerül a sor. Valami metál-feketében gondolkodom, majdcsak találok valami jó árnyalatot.

Mivel már előző mod-jaimba is a Gigabyte alaplapjait építettem be, szerettem volna ebbe is, ettől a gyártótól egy szép alaplapot.
Találkoztam a Gigabyte csehországi marketing-képviselőjével,(mivel Gigabyte-HU nincsen) aki a támogatásáról biztosított. Rövid idő múlva meg is érkezett a csomag az ígért alaplappal.
Nagyon tetszik nekem ez a lap, ezúton is nagyon köszönöm a gyártó támogatását!

Hamarosan folytatom...

A táp-mod és további szerkezeti elemek beépítése, 2015.03.15

Mint már említettem, a Cooler Master Hungary is támogatja a projektemet. Kaptam is egy nagyon szép, minőségi tápegységet Tőlük, amit ezúton is nagyon köszönök!
Sajnos egy apró hiba miatt mégsem ez a táp lesz beépítve, hanem másik Cm-táp, amit még az egér-mod versenyen nyertem.

Ott bukott meg a dolog, hogy a V650 panelja sokkal nagyobb, mint egy hagyományos tápé és így nem fér be a tervezett helyre. Úgyhogy ez a táp majd a következő mod-omban kap majd helyet.
Maradt tehát a B700-as, amit darabjaira szedtem, ugyanis nagyon egyedi módon lesz beépítve. Ennek a panelnak a méretei már megfeleltek, de még így is elég szűkös neki a hely, mert a radiátor elhelyezésén is módosítanom kellett a szétnyithatóság végett.
Azonban előbb el kellett készítenem a ház tetején végigfutó kábelcsatornát. Ehhez 2mm-es alulemezből. U-alakú részdarabokat hajtottam, majd mielőtt a házhoz hegesztettem volna, összevarrtam, és még kint síkbacsiszoltam a felületeket. Ezután került véglegesen behegesztésre a csatorna, amit még egy zártszelvénnyel erősítettem meg.

Ebben kapott helyet az alaplap "hátlapi" kivezetése. Itt most fölül lesz, a kábelek pedig a csatornában végigvezetve, egy alul kialakított nyíláson fognak kijönni. Természetesen a csatorna kap "fedelet" is, de erről majd később.
A táp is ehhez a csatornához lesz rögzítve. De hogyan is?
A tápegység házának egy részét felhasználva kezdtem az új burkolat elkészítését.

A panelrögzítő lemez marad hát, amire rövid, M3 meneteket hegesztettem a csatornához való rögzítéshez. Majd így a panellal berögzítettem a leendő helyére. A képeken is látható, hogy nem sok hely marad ha összecsukódik a ház, kb. 5-6mm a raditól. Sajnos ez már így adódott, de nem reménytelen a helyzet, csak egy megfelelő burkolatot kell készíteni. A táphoz megfelelő a polikarbonát, amiből 3 és 4mm-eset használtam, mert ez jól hajlítható hidegen is.

A polikarbonát-elemeket, alu-szögprofilokkal rögzítettem össze. Marással alakítottam ki ezeknek felfekvő felületeket, hogy ne álljanak ki, ugyanis már az a pár mm is számít. Végül az alu alkatrészeket és pár polikarbonát elemet, fekete, strukturált fóliával vontam be. Amit meg nem, az meg szép betekintést ad a ritkán látott táp-belsőre. A táp hűtéséről az alulra beépített gyári ventillátora fog gondoskodni.

A szellőzéshez rácsot készítettem apró mintás perforált lemezből, ez majd belül lesz ragasztva. Ezen fog távozni a táp hője.

Kb. így fog kinézni.

Még van hozzászólás! Tovább