Éjszaka volt.
A Hold fénye sejtelmesen ragyogta be a tájat miközben főhősünk bőszen kutatott holmi betévedt idegenek után az éj csendjében.
Mert csend volt, amolyan vihar előtti fajta, amikor valahogy érzi az ember, hogy ott motoszkál a sötét mélyén valami, ami csak rá vár - valami, ami baljósan árnyékolja be még a Hold fényét is...
Éjfél körül járt az idő - álmos nyugalomnak nyoma sem volt, noha mint említettem volt csend uralta a tájat.
Hirdetés
Egy tétova lámpa pásztázta csupán a környező fákat és a kerítés tövét - egy tétova lámpa, mely egy mancsban kelt életre...
Nem hallatszott más, csak mackó zihálása és szentségelése, hogy nem hozta magával a vastagabb bundáját, mert hűvös volt - vizuálisabbaknak mutatva ilyen hideg...
És aztán egyszercsak meghallja...
Valami morog a félhomályban. Valami szuszog. Valami egyszerűen a frászt hozza mackónkra, ki ekkor már nem is olyan tétován pásztázza a környéket lámpájával, kutatva a hang forrását.
Csámcsogás, szuszogás, morgás - mintha csak valami horrorfilmbe csöppentünk volna...
És sehol semmi - itt-ott elvétve egy nyikorgó madár hang - kéne kirakni szalonnát, hátha meglenne a természetes kenése eme nyekergő torkoknak...
Szóval szuszogás és csámcsogás - itt valaki eszik... Valaki valamit eszik. Vagy inkább valaki valakit eszik?
Már csak gomolygó köd hiányozna a hangulathoz, hogy macink teljesen belecsináljon a nadrágjába, amikor neszezésre lesz figyelmes az egyik bokor irányából...
És akkor meglátja...
Neeem - ettől sokkal félelmetesebb volt - valóságos óriás 
Nagyon tetszik ez a humoros, bájos történet. 
