engem akkor csípett meg először darázs, amikor a telken épp néztem, hogy mennyi gecisok málna termett idén, voltam már négy éves, szóval volt összehasonlítási alapom a tavalyival, érted. jött a darázs, beszállt a pólóm ujjába, ott csípett egyet, majd átkommandózott hátra, és oda is elhelyezett két eksönt, szóval volt bömbölés ezerrel.
az akkor másfél éves hugim szerintem örökre bevéste ezt az emlékébe, mert ő azóta is betegesen fél mindentől, ami repül és zümmög, a szúnyog még csak-csak, de egy légy is beteszi nála a kaput, aztán jön a család és kikergeti a ragadozót a szobából, mert megölni szintén tilos, ugyanis "szegény".
amikor még evezni jártam nyaranta, túra formájában, akkor sikerült klaudiának azt a szerencsétlenséget megélnie, hogy megcsípte egy darázs a felső ajkát. a darázscsípés mindennapos volt, de nem volt para, jött bori néni, oszt mindig kiszívta a mérget, és másnapra nem dagadt fel, de nem vállalt be egy smacit a 12 éves klaudiával, bár akkor még nem volt ennyire elterjedve a pedofília (vagy legalábbis nem tudtunk róla).
klaudia másnap úgy kelt fel, hogy nem tudott csücsöríteni, de egészen addig poénnak fogta ezt fel, amíg elő nem került egy tükör, s szembesült vele, hogy a kacsa csak gyenge utalás lehet arra, amilyen alakú lett a feje, de akkor még nem tudtuk, hogy létezni fog egyszer egy geronazzo mária nevű primitív létforma is.
bementünk a városba (asszem baja), hogy majd lelohad, meg szereztünk neki egy éppen nyitó vendéglőből jeget, és itt hangzott el az az örökbecsű a felpüffedt szájból, hogy "ez olyan hideg, mint a jég", és hát ennél jobb hasonlatot a jégre keresve sem lehet találni.