2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Cím: Ismeretlen - Chapter 1

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Chapter - 0

Chapter 1 – 2023

Bip-Bip-Bip-Bip

Ahh, fel kellene kelni, időben kell indulnom hogy odaérjek, de olyan nehéz az ébredés, mikor az ember végre aludhatott egy jót. Az viszont azért elég lökést tud adni, hogy végre a jól megérdemelt pihenésé lesz a főszerep.
Ki is pattantam az ágyból, tegnap már bepakoltam, mehetünk is. Vagyis, ácsi! Kávé nélkül nem megyünk sehova. Gyorsan fel is dobtam egyet, közben pedig bedobtam egy csomaggal a kocsiba is, hátha Dave nem hoz. Nekem kell holnap is, ha olyan buli lesz mint legutóbb, akkor főleg.

Elég hűvös van, kávéval együtt fel is ébresztett, de legalább nem olvadok bele a kocsiba, még… Tankolnom majd meg kell állni, aztán irány a hegy, 300 mérföld, de talán délutánra oda érek, ha nem lesz fennakadás. Gregor közben dobott egy SMS-t, hogy eljönnek külön, sok a cucc. Remek. Akkor kapcsolok is rádiót, be ne aludjak egymagam. Azt meg inkább meg sem említem már, hogy egy a földért küzdő csapat volnánk, de akik ahányan vagyunk, annyi kocsival utazunk... Bár a Mustáng volánjánál kicsit ironikus ezt felhoznom, mikor hegymenetben fél tank benzinem marad majd ott. Igaz tudjuk, ez már nem oszt, nem szoroz. 30 éve még talán lett volna jelentősége, ma már elkéstünk ezzel. Ez van, nagyobb gondokkal kell most szembe néznünk. De a francba is már, lazítani megyek, legalább most ne... Oppsz, telefon, azért az kell...

Pár óra magányos autókázás csak előhozza a gondolatokat mindenkiből, de igyekeztem nem a munkával foglalkozni. Nagyapám – isten nyugosztalja – tudta jól, hogy néha kell egy kis pihenés, ha az ember nem akar beleőrülni abba, amit csinál. Az senkinek sincs hasznára. Milyen igaz.
Charles igazi elkötelezett ember volt. A 2010-es évekre már a légierő tábornoka, s bár 50 éves, a lelkesedése mint egy 20 éves srácé. Azidőtájt egyre többen és többen kezdtek rádöbbenni, hogy a föld abban az ütemben, ahogy pusztítjuk, nem fog tudni eltartani bennünket. Nagyapám is köztük volt, éppen ezért a szögre akasztotta a kalapját és megpályázott egy pozíciót a NASA-nál. Ő azt a tábort erősítette, aki a földön túli életben látta a jövőt és bár nem járt sikerrel, végül Elon Muskban megtalálta azt az embert, aki hasonló gondolatokat kerget. Így hát a Space-X egyik vezető mérnöke lett és végül belekerült abba a forgatagba, amit azóta is hajtunk.

Akkoriban a csillagászattal foglalkozó tudósok egyre több és több úgynevezett exobolygót találtak. Ezek között olyan, Földhöz hasonló bolygók is voltak, melyek a saját rendszerük élhető övezetében keringtek, így ideális helyek lehettek élet kialakulására. Egy bökkenő volt, hogy esélyünk sem volt megnézni bármelyiket is. Persze, voltak különböző módszerek, melyekkel ezt-azt meg lehetett tudni róluk, így akadtak a 111 fényévre lévő K2-18b katalógusjelű bolygóra is. Mérési adatok alapján akár vízgőz is lehet a légkörében, de sajnos a többi tulajdonsága alapján egy volt a sok közül, így nem volt valószínűsíthető, hogy lenne rajta élet, vagy egyáltalán alkalmas lenne arra. Egészen 2020-ig.

Az Európai Űrügynökség rádióteleszkópos részlege ugyanis ekkor fedezte fel azokat a gyors rádiófrekvenciás jeleket, amelyek egyértelműen ebből a rendszerből eredtek. Továbbra sem tudta senki megmagyarázni a forrásukat, és tovább nehezítette a helyzetet, hogy időközönként megszűnt, majd újra előkerült a jel. Ugyanonnan. Mesterséges lenne?

Charles ekkor a Space-X többször használatos rakétáinak fejlesztésén dolgozott, szabadidejében viszont kellőképp érdekesnek találta a fenti témát, így amit csak lehetett, igyekezett megtudni róla. Belevetette magát a lehetetlenbe. A légierő és a Space-X-nél töltött idő elegendő pénzt és kapcsolatot is hozott számára, így amit csak kellett, meg tudott tenni azért, hogy a kor lehetőségeihez mérten a lehető legtöbb információt beszerezze az FRB lehetséges forrásáról. Kilépett a Space-X-től és apámmal közösen megalapította a LunR-t. Miután volt, aki teljes idejét rááldozva csak erre a helyre koncentrált, hamar kiderült a csavar. Már ami az időszakos jeleket illeti: a bolygónak van egy kb ¾ Föld méretű holdja, és feltételezhetően az a jelek forrása.

A NASA felfigyelt a felfedezésre, az akkori technológia ugyanis gyerekcipőben volt egy ilyen észlelés sikerességéhez, az addigra több fős társasággá duzzadt LunaR viszont bizonyítani tudta ezt. A Hubble képeinek segítségével be tudták lokalizálni a térségből érkező gravitációs kilengések lehetséges helyét és ennek segítségével állapították meg a nagyobbacska hold meglétét, ugyanis a gravitációs erők változásai minden esetben egybe estek a ki-ki maradó FRB jelekkel, ami egy, a bolygó körül keringő forrást igazolt. De, hogy a fenében jöhet onnan egy ilyen jel?

2023. november 19. 20:00. Ezt az időpontot mindenki megjegyezte, aki a szakmában dolgozott. Több ezer NASA és Space-X dolgozó izgatottan indult el Cape Canaveral vagy a NASA központjába aznap este, hogy végrehajtsa a század egyik, addigi legjelentősebb küldetésének véghajráját. Fellövik végre a James Webb űrtávcsövet.

- Rendszerellenőrzés: rendben – meghajtás: rendben – energiaellátás: rendben - navigáció: rendben…
- Ellenőrzés kész, irányítás részéről indulhatunk
- Központnál minden rendben: indulhatunk
- Figyelem, itt NASA irányítás, visszaszámlálás T-2 óráról indul!

A Space-X rakétái indulásra készen. Feszült arcok, mind a központban, mind a helyszíni irányításnál. Nagy pillanatok ezek, több évtizedes munka gyümölcsét arathatjuk le, vagy bukhatjuk el, ha bármilyen apró hiba is közbejön. Az ember megtette, amit tudott, innen már a technika kerül a középpontba, és attól függ minden, hibázott-e valaki, vagy elszámoltunk-e valamit…

- Charles, kérlek gyere hátra, gond van. – súgta oda egy aggódó arc nagyapámnak

Majd csendben eltűntek az irányítóközpont hátsó ajtaján távozva. Még nagyapám sem tudta, miről van szó, de cseppet meglepődött, mikor a NASA igazgatója várta a tárgyalóban:

- Elindult a visszaszámlálás, nem lehet gond, nem, az lehetetlen... – mondta
- Aggasztó adatokat kaptunk a GBP-től, az irányítás szerint nem fogja bírni a légkörből való kilépést.
- Számoltunk vele, bírnia kell… - felelte Charles
- Mi lesz a Webb-el? – kérdezte Neil
- Számítások alapján az ionoszféráig együtt haladnak, onnan kapnak külön röppályát. Senki sem fogja észlelni. Nem lesz gond, nem lehet gond. – mondta nagyapám.

Majd, mintha ettől mindenki megnyugodott volna, nagyapa csendben visszatért az irányítóközpontba. T-1,5 óra.

Másfél óra. Senki nem csinál már semmit, de várni kell. Ezt sosem értettem. Feszült hangulat, mindenki csak hallgat, vár lélegzet visszafojtva, és bámulja a monitorokat. Vár. Mintha a végtelenségig kellene.

-5-4-3-2-1: Kilövés!

Hatalmas robajt követően végre felszáll. Erre vártunk órák óta. Bár látszólag nem történik semmi, de szinte hallani, ahogy mindenki megkönnyebbül egy kicsit.

-Hajtás rendben, röppálya rendben, eddig jók vagyunk – hallatszik a feszült várakozások közepette.

Mindenki úgy feszül a monitorokra és nézi az adatokat, nézi a kamerákat, mintha az élete múlna rajta. És sokan nem is tudják, hogy talán tényleg...

Biiiiiiiip...

Hú basszus ez meleg volt... Na ezért nem jó hajnali ébredés után egyedül kocsikázni. Nem sokon múlt, hogy ne rongyoljak beléjük. Szép is lett volna, ha legyúrom Dave-et. Pont az erdőnél sikerült utolérnem őket. Innen már 20 perc és megérkezünk, és legalább már van kire figyelnem. Huhh, nem kéne megint elbambulni.
Meséltem már nagyapám házáról? Kíváncsi szemek nem látnak sok mindent belőle, egy tágas, takaros kis faház a tó partján. Láttunk már ilyet. Na de láttátok a pincét? Szerintetek hol alakult a LunR? Hát persze, hogy itt. Olyan felszerelést halmozott fel a pincében amit a ’90-es években a NASA is megirigyelt volna. De tényleg. Viszont a generátor szar. Az az egy is, amit még használunk. Délután fél 2, Dave-el gyorsan összedobjuk, aztán arra elég, amire nekünk most kell és talán végre csendes is lesz. A pince meg marad a múlt titka. Megvan még minden, elviekben elegendő energia esetén működnie is kell, de sosem jártam lent. Ez nagyapa emléke. Maradjon is így.

Meg is érkeztünk, leporoltuk a berendezést és ki is pakoltunk már közben. Nekiestünk a generátornak, a többiek még úgy sincsenek sehol. Nem tarthat tovább egy fél óránál, aztán Dave el is bűvölhet minket a mai menüvel. Piák már behűtve, matracok kihelyezve. Meleg van. Mi kell még? Na jó én hoztam egy teleszkópot, hátha elkapok egy hullócsillagot, bár még sosem sikerült így fényképeznem egyet sem.

Erre rezgek. Ne már. Még el sem kezdtük, mi a fene kell és kinek? Hm.. Scott az, SMS, csak nem jönnek?

„Kurva nagy gáz van. Jön Swift”

Mi? Hogy mi...?? A Perse.. Mi a f**sz?

Folytatása következik..

Hozzászólások

(#1) m0h0senator


m0h0senator
őstag

folytasd kérlek

An odyssey through the realm of consciousness.

(#2) Barthezz2 válasza m0h0senator (#1) üzenetére


Barthezz2
MODERÁTOR

Fogom :)

Everybody lies.

(#3) Meggyi001

Na jól van ám aztán most már jól van ám.......most már tudom, hogy ti mit éreztetek :). Kitől tanultad ezt, hogy hol kell épp abbahagyni??? ;)

[ Szerkesztve ]

https://gamergep.hu/

(#4) Barthezz2 válasza Meggyi001 (#3) üzenetére


Barthezz2
MODERÁTOR

Te írtad, hogy minden Chapter végére izgalmat kérsz :D

Everybody lies.

(#5) Meggyi001

Így is köll, akkor várják a folytatást az emberek. Csak sz@r várni :D

https://gamergep.hu/

(#6) Barthezz2 válasza Meggyi001 (#5) üzenetére


Barthezz2
MODERÁTOR

Ugye :P

Everybody lies.

(#7) Barthezz2


Barthezz2
MODERÁTOR

Chapter 2 - Csillaghullás

Everybody lies.

(#8) Meggyi001 válasza Barthezz2 (#7) üzenetére

Na, jussak csak gép elé rendesen

https://gamergep.hu/

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.