Ferrari 250 TR (1957)
A Ferrari 250 TR (Testa Rossa) egy versenyautó volt a gyártó 250-es sorozatában, melyet a híres "Colombo" 3 literes V12-es motor hajtott, és számos versenysikert értek el vele. Többféle karosszériaváltozat is készült belőle, melyek közül a Bburago a "ponton sárvédős" modellt formázta meg.
Infó az autóról:
Videó az autóról:
DtRockstar1
Jay Leno's Garage (replica)
Színváltozatok:
Közepesen elterjedt típus a Bburago modellek között a Ferrari 250 TR, és természetesen piros színben a leggyakoribb. Az ezüst színű, verseny változat jóval ritkább és különlegesebb, ráadásul, bár ezek a díszített variánsok általában kit kiszerelésűek, ami azt jelenti, hogy foszladozó/lepergő vizes matricák vannak rajtuk, ám ez egy dobozos kivitel, így jóval szebb és strapabíróbb a matricázás rajta.
Be kell vallanom, hogy nem különösebben kedvelem ezt a modellt, hiszen maga a forma sem tetszik, és az öregautós egyen-kerekek sem állnak jól neki (valamivel szélesebbek kellenének rá). Emellett meglehetősen sérülékeny is: a kipufogók rendszeresen letörnek, de a szélvédő is gyakran repedt a nem annyira megvigyázott példányokon.
Hátulról határozottan jobban mutat a modell, karakteresebb a forma, és jól állnak neki a nagy méretű kipufogók. Ezen a speciális, Mille Miglia szériába tartozó díszített kivitelen a piros csík is kifejezetten jól áll neki, mely ráadásul festve van, és nem matrica, mint a legtöbb Bburago modell esetében.
Kis méretű ajtók, és nagy nyitható fedelek jellemzik a modellt. A kivitelezés minősége a gyártótól megszokott, nem lóg ki a sorból sem pozitív, sem negatív értelemben.
Véleményem szerint jobban jártak volna, ha a 250 TR-t csak 1:24-es méretarányban készítik el, hiszen a Ferrari modellpalettáján megannyi típus van, ami jobban megérdemelt volna egy 1:18-as változatot. Ennek ellenére azért ez a konkrét példány, ebben a színben és díszítésben egész jól néz ki.
A beltér megmunkálásával sem vagyok elégedett, hiszen az ülések csillogó csokoládébarna színe se nem élethű, se nem szép, és a kidolgozottság mértéke is átlag alattinak mondható, például ajtópaneleket sem kapott a modell.
A motortér jól néz ki, bár a legendás Colombo V12-es erőforráson egy kicsivel több részletet el tudnék viselni. Dicséret jár viszont a motorházfedelet rögzítő apró műanyag fülekért, melyek persze hajlamosak letörni és elveszni.
A vezető háta mögött a pórkereket és az üzemanyagtartályt találjuk. Valószínűleg nem szívesen lennék egy ráfutásos baleset szenvedő alanya ebben az autóban, ám a biztonság az '50-es években még jóval kevésbé volt fontos szempont, mint manapság. Összességében, bár a 250 TR modellt nem kedvelem, de elvitathatatlanul karakteres és említésre méltó része a Bburago termékpalettájának.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
