Sziasztok.
Sára vagyok, 17 éves. Eddigi rövid életem alatt már túl sok minden történt velem, és túl sokat hibáztam. Nem tudok magamon kiigazodni, és ez nagyon idegesítő.. ezért leírom ide a gondolataimat, érzéseimet, hogy legalább vissza lehessen olvasni.

Egyfolytában bántom azt az embert, akit a legjobban szeretek, és aki a legtöbbet tett értem. Mindig tönkreteszem a dolgokat.. MINDIG. Néha már azt hiszem, hogy valami baj van velem, orvoshoz kéne mennem.. Hiszen a legtöbb ember általában tanul a hibáiból, de nálam ez persze nem így működik. Újra és újra elkövetem őket, majd sajnáltatom magam, amíg a szerelmem megbocsát nekem.. Néha azt kérdezem magamtól,hogy egyáltalán hogy merek még élni? Hiszen ő eddig, a nagyjából két évnyi együttlétünk alatt mindig mellettem volt, még akkor is, ha bántottam. De mit adtam én neki..?
Mindig fel tud vidítani, akkor vagyok boldog, ha mellettem van, ha nincs itt, elfog a szorongás.. nem tudom mitől félek ilyenkor .. Talán a másnaptól, attól, hogy még legközelebb is velem lesz-e, vagy elege lesz és elhagy.. Ilyenkor inkább felhívom, csak hogy halljam a hangját 10 percig. Tudom, szánalmas.
Rengeteg gyerekes álmom volt és van kettőnkről, a jövőnkről. Persze ezt ő is tudja, de inkább nem hangoztatom gyakran, nehogy megunja, vagy megijedjen vagy bármi ilyesmi.
Soha nem fogom tudni meghálálni mindazt, amit értem tett.. Higgyétek el, ő tényleg a tökéletes fiú, nem úgy, mint valami tündérmesében, hiszen olyan emberek nem léteznek, de ő mindent megad, amit egy lány csak kívánhat. Nála önzetlenebb emberrel még nem találkoztam.
A többit később