Egyszemélyes kisboltban dolgozom eladó-pénztárosként.
Nagyon sok fiatal jár hozzánk, közel az egyetem és a kollégium, közel a művészeti gimnázium, a gyerekkórház, szülészet, sörgyár.
Ennek köszönhetően a vásárlói közönség összetétele nagyon vegyes. Rendszeres vásárlóink is vannak sokan, de sok ember csak éppen beugrik, mert arra jár és szüksége van valamire.
Hirdetés
Jó pár ember van, akinek tudom már mi a szokása, és ha belép az üzletbe, veszem a kis zacsit, mert amíg ő bepakolja a két vajas kiflit, addig én a fél liter tejet még plusz zacskóba teszem neki, mert így szokta meg.
A másiknak nyúlok a szokásos boráért, édességéért, vagy a megszokott felesért.
Ki ilyen, ki olyan. Van aki hanyagul odaveti a pénzt, mintha azt mondaná, nesze vaze...
Van aki 6-8 doboz Heineken-t visz el mindig, nem számít neki, hogy 395.- Ft nálunk. Már készítem neki elő a reklámszatyrot, mert minimum annyi megjár a vásárlónak, aki ennyiért veszi a sört.
A kolléganőm, amikor odakerültem, mondta, hogy elég magának való a Heineken-es pasi, de nem törődtem vele, hisz mi vagyunk a vásárlókért, és én ehhez mindig is tartottam magam.
Mindenesetre mindenkihez van egy-két kedves szavam, mint például az az apuka, aki az ikrekkel szokott jönni vásárolni, megkérdem, hogy vannak a gyerekek, ha gyerek nélkül jön. Hármas ikreik vannak, két fiú egy kislány. Megbeszéljük mindig, hogy melyik gyerek van az egyik, melyik a másik nagyszülőknél. De általában egy jut itthonra is mindig, mert nem akarják leterhelni a nagyszülőket sem.
Tudom már kinek melyik a kedvenc fornettije és igyekszem, hogy legyen olyan, mire jön.
Ha egy hajléktalan jön be, azt is ugyanolyan normálisan szolgálom ki, sőt! Nagyon kedves vagyok vele, hogy ne érezze magát úgy, hogy lenézik.
Nem mondom, hogy néha nem esz meg az ideg, mert van egy-két problémás vevő is, de ilyenkor is széles mosollyal az arcomon kiszolgálom, talán még kedvesebb vagyok vele, mint mással, igaz magamban azt mondom, "anyád", de szerencsére még nem tudott a gondolatomban olvasni egyik sem.
Aztán van egy-két érdekes dolog, amikor a fiatalok jönnek és bepróbálkoznak rendszeresen. Kérnek egy doboz cigit, mire én kérek egy személyit. Ilyenkor szoktak különböző trükkökkel előállni, hogy jaj most nincs nálam, a suliban hagytam, csak átugrottam, stb. Aztán mire mondom nekik, hogy oké srácok, ha van személyi, akkor van cigi, illetve az sem biztos, csak ha a születési dátumotok és a mai dátum között legalább 18 év van!:D
Nem mindig mosolyognak rajta, de nem reklamálnak különösebben, tudomásul veszik, hogy vannak szabályok.
Úgyis tudom, hogy megvetetik mással, de szabály az szabály és nincs fölös százezrem a büntire.
Az volt a legjobb ilyen sztori, amikor bejött a srác, szintén cigiért, aztán mikor kértem a személyit, simán oda is adta. Ránéztem a születési évre, még oké is lett volna, ha mondjuk januárban születik, de nem.
Szóval nem volt 18 éves, kérdem akkor minek adta oda a személyit? Mert kértem, volt a válasz, meg úgy gondolta, hogy 1 hónap miatt már ne büntessem. Volt aki őszinteségére apellálva próbált cigit szerezni, hogy hát még csak 16 vagyok, de ugye az őszinteségemet díjazza?
Mindenesetre trükkösek tudnak lenni, sok sráccal, lánnyal beszélgetek, dumcsizunk kicsit, ha éppen az idő engedi, elmondom nekik a cigi rossz hatását, nem beszélve az energia italokról.
Volt pár olyan eset, amikor tanácsot kértek tőlem csaj ügyben, vagy éppen srácügyben.
Sokan távol vannak otthonuktól, és aki igényli, kicsit anyja helyett anyja vagyok.
Ejnye-bejnyézek nekik, amikor átszaladnak pulcsiban a hidegben, vagy éppen a derekuk kint van, vagy ha látom hogy szemben a játszótéren a hideg betonra, padra ülnek.
Van három kínai srác, akik egész télen mezítláb, papucsban és rövid gatyában jöttek át mindig boltba.
Persze szóvá tettem nekik is, mármint mutogatással, de jól megértették, mert ahányszor jönnek és rámutatok a csupasz lábukra, rosszalló tekintettel, már nevetnek.
A lányommal lefordíttattam, hogy megmondom őket a mamájuknak, ha nem öltöznek fel rendesen, és legközelebb ezzel fogadtam őket!
Kicsit ledöbbentek, aztán volt nagy nevetés.
Nemrég bejött egy srác, kicsit zavarban volt, kér egy doboz cigit, aztán a zavaráról már tudom, hogy óvszer lesz a következő kérése. Bejött. Eltaláltam.
Oda adom, miközben mondom, hogy sajnos csak ez az egyfajta van, aztán mondja, hogy a múlt héten a kolléganőmnél is vett, de januári szavidős volt.
Nézem a csomagolás hátát, hát tényleg január a szavidő és már február vége van.
Bocsi, mondom neki és pakolom be az egészet a pult alá, hogy leselejtezzem, de mégis kéri, gondolom nincs sok kedve este fél kilenckor máshová kajtatni óvszerért.
Tudja mit, akkor ez a bolt ajándéka. Vegye úgy, hogy egyet fizetett és kettőt kap! Végül is csak most járt le a szavideje és a túrórudit is meg lehet enni, még ha egy hete lejárt a szavatossága, akkor is!
Széles mosoly az arcán, megköszönte!
Persze a kisördög azért megmozdult bennem, és hozzátettem, " de azért gyerektartást nem fogunk fizetni!" Megint mosoly.
Aztán van egy idős bácsi, néha kicsit lepukkant az öreg, van amikor jobban ad magára. A közeli bérházban gondnok féle, nem ott lakik, mert kertvárosban van lakása, ami ki van adva, igaz a fél szobát megtartotta, de inkább itt a bérházban, szerintem a kazánház, vagy valami más helyiség szolgál
otthonául.
Be szokott jönni a boltba, vesz egy dohányt meg cigipapírt, néha egy felest, attól függ, hogy milyen napja van.
Elbeszélgettünk egyszer-kétszer, jó fej az öreg, van humora. Valamiért nagyon közvetlen lett velem, ráérzett, hogy értem a viccet.
Bejön, aztán mondja,hogy húúúúúúúúúú ha tudtam volna, hogy maga van itt, inkább holnap jövök vissza, vagy beszélgettünk, mondtam, hogy milyen fáradt vagyok, erre, hogy menjek hozzá, ott ki tudom pihenni magam, mert úgyis csak aludni tudnék.
Szóval aranyos, már én is vettem a lapot, és amikor éppen bejön, mondom, hogy ha tudom, hogy maga jön, akkor kirakom a rögtön jövök táblát és elbujdosok.
Jó fej az öreg, aki valamikor jobb időket látott, aztán kicsit lecsúszott, talán az egyedüllét, vagy a sok nehézség amin keresztül ment. A volt barátjának megfogadta, hogy nem hagyja magára a feleségét, mármint a barátjáét, és sok-sok éven keresztül pelenkázta, gondozta.
A főnökasszonyomra azt szokta mondani, hogy citromdíjjal jutalmazná.
Aztán vannak olyanok is, akik lepakoltatják a pultot, a végén kiderül, hogy ja nem lehet kártyával fizetni? Akkor mindjárt visszajövünk, vagy ja ilyen drága, akkor mégsem kell, közben pedig figyelnem kell, mert amikor legutoljára kimentek, akkor találtam meg a pult előtt a csokipapírt, mert közben a gyerekkel megetették.
Szeretem csinálni, pedig csak másfél éve vagyok eladó, kénytelen voltam átképezni magam, mert az otthon töltött húsz év után nem tudtam elhelyezkedni.
Egyetlen rossz a dologban az, hogy ha reggeles vagyok, akkor 4,20-kor kelek, ez pedig számomra maga a pokol. Felkelek, sőt mielőtt megszólalna az ébresztő, felébredek, mert bennem van a lelkiismeretesség, de ha azt a zenét meghallom napközben, ami az ébresztőm, sajnos fizikai fájdalmam van tőle.
Fél 6-kor ott kell lennem, mert hozzák a kenyeret, aztán fornettit sütök, kipakolom az újságot, ami már ott van./na újságkihordó sem lennék!/
Nagyon hamar elmegy a délelőtt, mert pörgés van, nagy a jövés-menés.
A délutános műszakban este 9-ig vagyok, az talán nyugisabb, mert általában az áru délelőtt jön, ott még arra is akad néha idő, hogy 1-2 újságba belenézzek.
Mindenesetre szeretem csinálni, ha pénzem lenne, talán megkockáztatnék egy saját kis boltot, a magam ura lehetnék, akár jótékonykodhatnék, stb.
Most még várnom kell fél órát, mert akkor lesz ötöslottó sorsolás!:D:D
