Szálloda helyett félreeső motelra esett a választás. Roy befordult a parkolóba, leállított a motort. Belelesett a visszapillantó tükörbe, közben cigaretta után kotorászott. Rágyújtott, hátradőlve fújta ki a füstöt.
- Nem is említetted, hogy dohányzol. – jegyezte meg a nő az ablaküveget letekerve.
A férfi mélán rásandított. Ő is az ablakkal vesződött. – Nem dohányzom.
- Tényleg nem. – bólintott helyeslően Linda. – Köszönöm, hogy megvédtél azoktól a férfiaktól. Hálás vagyok érte. Megfizetem a károdat.
- Semmit sem kell megfizetned. Nem érdekel a pénzed. A tagokat azért vertem le, mert utálom, ha meg akarnak ölni. – csúfondáros kifejezéssel Linda felé fordult, arcába fújta a füstöt. – Veled együtt megöltek volna. Visszatérve a cigizési szokásaimra: néha rágyújtok egy szálra. Momentán néha van.
- Hát persze. – bólintott fagyosan a nő. – És most mire vársz? Azt hittem, sietünk.
- Csak neked sietős. Nem engem kergetnek az izomagyú, télen-nyáron zakót viselő gorillák.

Ismét a tükörbe pillantott. Semmi különös nem történt mögöttük. Az úton ritkán elhúzott egy fáradt autós, az egyik bokornál részeg férfi adta ki magából a nem rég lenyelt alkoholt. A szürke motel és környéke csendesnek bizonyult. Utolsót szívott a cigiből, a csikket kipöccintette az ablakon. – Mesélhetnél valamit ezekről a fazonokról.
Linda a részegről rá pillantott. Sértette a férfi stílusa, ugyanakkor veszélyesnek, titokzatosnak találta, s ez mindennél jobban vonzotta. – Segíteni akarsz, vagy csak beszélgetni, hogy teljen az idő?
- Igazad van. – bólintott. – Valóban nem érdekel, mibe keveredtél. Pénzzel mindent el lehet intézni, és neked pénzed van bőven. Ha meg mégsem sikerül, még mindig ott van az apád a remek kapcsolataival. Nincs rám szükséged. Bérelj fel magánnyomozókat, testőröket, vagy ha másképp nem megy, bérgyilkost.

Feltekerte az ablakot, kiszállt a kocsiból. Ismét körbenézett. Gyanakvása legendás volt. Az utca kihaltan sötétlett, egyedül a bokor fölé görnyedő alak verte fel a csöndet. Roy elégedetten fordult az olcsó motel felé. Keresve sem találhatott volna jobbat. Itt bizonyosan néhány ezresért lelkifurdalás nélkül feladják őket. Határozott léptelekkel elindult a düledezni látszó épület felé. Nem kellett hátranéznie, hallotta, hogy a nő követi, majd beéri.

Belépve sem tévedett megérzéseiben. A padlót por és mocsoktól szürkés parketta fedte, a falakon már a festék sem segíthetne. A pultot talán csak a lélek tartotta még egyben, a levegőben doh és valami csípős ecetszag terjengett.
Roy elégedetten a pulthoz sétált, megpöccintette a ragacsos pulton lelt csengőt. Várakozás közben a bizalmatlanul bámészkodó nőt figyelte. Látni akarta Linda arcán a viszolygást, az undort, de csalódnia kellett. Bár a nő meredten bámulta a fal mellett futó csótányt, egy arcizma sem rezdült. Pillantását a férfira, onnan a plafonra emelte, majd végül a becsoszogó személyen akadt meg a pillantása. A huszonöt év körüli fiatal férfi kevésnyi hajat, kék melegítőt, szakadozó strandpapucsot viselt. Arcán fáradtság és némi borosta tündökölt. – Mit akarnak? – morogta köntöse felrángatása közben.

- Szobát. – lelkesült Roy. – Tudja, kényelmetlennek találtuk a hátsóülést.
Linda szeme elkerekedett a döbbenettől. A férfi végig mérte kettősüket. Elvigyorodott. – Akkor a hatost adom maguknak. Milyen névre lesz?
- Roy Reedart. – kényelmesen aláírta az elő tolt füzetet, kifizette a szoba díját.
- A folyosón jobbra. – a férfi továbbra is vigyorogva átadta a kulcsokat, egy kacsintás kíséretében kívánt jó éjszakát.

A szoba valamivel tisztábbnak hatott, de jó ízlésnek nyomára itt sem bukkantak. Azonban leltek benne ágyat, fürdőszobát. Talpuk alatt vörös szőnyeg terpeszkedett az ugyancsak halványabb pirosas színre festet falakig. Az egyetlen ablak előtt rózsaszín függöny lengedezett. Az alatta helyet kapó hatalmas ágyon is hasonló színekben tündöklött az ágynemű.
Roy az ablakhoz sietett, behúzta a mélyvörös sötétítőfüggönyöket. Felkattintotta az egyetlen szekrényen árválkodó lámpát. – Kár, hogy nincs hangulatvilágítás. – jegyezte meg, mikor a sárga fény elöntötte a szobát.
- Így is eléggé szörnyű ez a hely. – lépett beljebb Linda. – Muszáj volt azt mondanod, hogy mi…

Roy elvigyorodott a tanácstalan mondatbefejezés hallatán. Míg bezárta az ajtót hátra se nézve válaszolt. – Nem értem a problémád. Szerencsénk van, ritka ilyen jó kis helyet találni. Remek ez szoba.
A nő kerekre tágult szemekkel bámult a férfira. – Neked ez jó? Sőt, remek?
- Ha nem bírja az úri neveltetésed, felőlem el is mehetsz. – vont vállat Roy. Letelepedett az egyetlen fotelba. Lábát felpakolta, keresztbe vetette a hangulati színekben játszó asztalra. – Ebben az esetben lökd oda a srácnak: a nagyanyád hirtelen rosszul lett, lőttek a randinak.
- Hogy te milyen cinikus, pöffeszkedő alak vagy.
- És még nem is ismersz. – felelte a férfi. Elégedetten lehunyta szemeit. Aludni készült. Linda sértődötten a fürdőszobába vonult. Vízzizegés hallszott.

Roy ásítozva órájára pillantott. Elmúlt éjfél. Aludnia kéne. Reggel beszél a főnökével, és talán – ha marad ideje –, felkeresi a nőt is. Ha képes, segít neki. Vagy elirányítja egy unatkozó kollégájához. De nem ma, és nem is holnap. Majd.

Hallgatta a vízcsobogást, közben visszakalandozott iskolás éveire. Sosem kerültek közelebbi kapcsolatba Lindával. Mindössze osztálytársak voltak. Furcsának találta, hogy hozzá fordult segítségért. Teljesen külön világban éltek. Akkoriban Linda apja még csak kóstolgatta az üzleti életet, de így is nyilvánvalóvá vált: tehetsége van hozzá, ragadt rá a pénz. Lányát is ilyen szellemben nevelte, taníttatta, s gyermeke szófogadónak bizonyult.
Ő akkor már az utcai életet kóstolgatta, különböző bandákhoz csatlakozott, kerülte az iskolát, kellett a pénz. Később már az izgalom vonzotta, csábította a könnyű élet. Sokat tanult, nem ritkán a saját bőrén. Idővel szabályokat állított fel magának, ezeket követte. Nem egyszer felforrósodott körülötte a szituáció, de kiverekedte magát belőle, elszálltak az évek, bár nem meghitt nyugalomban. Saját szabályait azóta sem adta fel, ezeknek köszönheti életét.

A vízcsobogás abbamaradt, a férfi lehunyta szemeit, alvást színlelt. Kis idő elteltével az ajtó nyílt, megnyikordultak az ágy rugói. Néhány percig még forgolódott a nő, majd elcsendesedett, csak mély, egyenletes légzése hallatszott.
Roy egy kicsit várt még, aztán óvatosan felemelkedett. A fürdőszobához surrant, felkattintotta a kapcsolót, beljebb húzta az ajtót. A kevésnyi fényben az alvó nőt figyelte, elbámulta a nyugodt arc vonalait, majd tekintete az ágyhoz támasztott női táskára tévedt. Felriadt bámészkodásából, bosszúsan előbbi ellágyulásától lehajolt a női holmiért, elhelyezkedett vele a fotelban, belenézett.

Valahol azt hallotta, a táska tartalma mindent elárul a tulajdonosáról. Akkor hát lássuk, gondolta, miféle titkokat rejt a tulajdonos. Talált iratokat, pénztárcát, tollat, mobiltelefont, zsebkendőt, parfümöt, sminktáskát, noteszt. Semmi felesleges dolog, csupa hasznos holmi. Igen, ez a nőre vallott. Kezébe vette a noteszt, beleolvasott. Tárgyalások, megbeszélések időpontjai, nevek halmaza. Előrébb lapozott. Megállapította, zsúfolt életet él a nő. A következő bejegyzés felkeltette érdeklődését, magához vonzotta szemét a leírt név. Sietve tovább lapozott, nem talált semmi mást. Visszapakolt a táskába, még egyszer végig tapogatta, nem hagyott-e ki semmit. A külső zsebnél megállt a keze. Érdeklődve belenyúlt, a hideg fém érintése megdermesztette. Előhúzta az apró pisztolyt. Az ilyet direkt a táskára méretezték. Apró, könnyen elrejthető. Töprengve visszatette. Vajon van-e a nőnek fegyvertartási engedélye? És ha nincs, számít-e? Pénzért bármikor vásárolhat, lőni lassacskán bárki tud, esetleg a célzással adódhatnak gondok. Mégis úgy döntött, alkalomadtán utána jár a kérdésnek.

Visszatette a táskát a helyére, lekattintotta a lámpát. Sötétség borult a szobára. Félvakon elindult kinevezett alvóhelye felé, törvényszerűen ütközött az asztal sarkának. Halkan szitkozódva, sántikálva elnyúlt a barátságos fotelban. Felpakolta lábait, kezeit összekulcsolta, szemeit lehunyta, álomtalan álomba zuhant.

Folyt. köv.