Hirdetés

Tanuljunk japánul #3

Segítség azoknak, akik szeretnék megtanulni ezt a szép nyelvet. Tanoshinde!

KULTÚRA, VÉGSZÓ

Kultúra

Mai kultúr rovatunk témája a szinte majdnem minden anime-ban feltűnő dolog: iskola. Megpróbálok összeszedni minden olyan dolgot iskolákkal (első sorban nem nemzetközi iskolákról) kapcsolatban, ami érdekes lehet.

Oktatási intézmények Japánban

Mint minden országban, itt is vannak állami iskolák és jobb, magániskolák ahova tandíjjal vagy ösztöndíjjal lehet bejutni. Általános iskola 1. osztályában 80, másodikban 160, harmadikban, 200, negyedikben 200, ötödikben 185, hatodikban 181 kanjit kell megtanulni, amit előír a Kyōiku kanji.

Nem fogom körbeírni, hogy hogyan néz ki egy osztályterem, már mindenki látott olyat. "Kisgimiben" és Gimnáziumban néhány speciális órát eltekintve (pl biológia óra a laborban) a diákok nem változtatnak termet a tanév során, minden osztálynak saját terme van és a tanár megy ő hozzájuk. Nem ritka, hogy sokan legyenek egy osztályban, 38 fő is előfordulhat.

Minden osztálynak van osztályfőnöke, feladatai hasonlóak a magyar középiskola osztályfőnökéhez, annyi különbséggel, hogy minden nap az első óra osztályfőnöki óra, ahol a mellett, hogy közli az osztályfőnök az osztályával az aktuális fontos tudnivalókat, összeírja a hiányzókat. A többi tanár nem irkál hiányzókat. Osztályfőnöke egy osztálynak egy tanévig szokott lenni, következő tanévben új tanárt jelölnek ki, tehát nincs az mint nálunk, hogy egy tanár végigkíséri az osztályát a 4 éven át. Persze előfordulhat, hogy nem cserélik le az osztályfőnököt vagy "szerencséje" van és ugyanazt az osztályt kapja. Új tanév elején megszokták cserélni az osztály tagjait is, így előfordulhat, hogy egy barát egy másik osztályba kerül az évfolyamon belül. Fontos a pontosan érkezés is, mivel állami iskolákban és magániskolákban is sok helyen bezárják a kaput, így aki késik, az lemaradhat az egész napról.

Gimnáziumban félév és évvégén "dolgozat hét" van, amikor minden fontosabb tárgyból írásban vizsgáznak, egyes tárgyakból a vizsgát szétszedik több napra is. Ezek a tárgyak többnyire a japán nyelv, fizika, matematika, angol nyelv, világtörténelem és végül japán irodalom. Az eredményeket 1 (néha 2) hét múlva lehet megtekinteni többnyire az iskola hirdetőtábláján.


(Click nagyításhoz)

Továbbtanulásra jelentkezés kicsit másabb, mint nálunk. Gimnázium utolsó évében mindenkinek ki kell tölteni egy a fentihez hasonló űrlapot, amin bejelöli a választott 3 felsőoktatási intézményt, jelentkezési sorrendben. Vagy ha nem kíván továbbtanulni, akkor bejelölni, hogy "dolgozni" fog. Ezt az osztályfőnöknél kell leadni, aki intézi a továbbiakat. Később az osztályfőnök fogja közölni, hogy melyik iskolába sikerült bejutni a diáknak.

Úgy mint Amerikában, Japánban is jár a gimnázium elvégzéséért diploma, amivel igazolja az iskola, hogy a diák teljesítette az iskola követelményeit.

Egyetemre bejutni 2 mód van:

Hirdetés

- nagyobb nevű iskolákba felvételi vizsgával: nem egyszerű vizsgáról van szó, sokaknak különórákat kell venni, hogy legyen esélye
- "escalator system" ("mozgólépcső rendszer"): kevésbé magas igényű egyetemre a gimnáziumi tanulmányi eredmény alapján is be lehet jutni. Sokat számít az utolsó tanév (3.) félévi és évvégi dolgozatainak az eredménye

Egyetemek többsége 4 éves. A legnagyobb nevű egyetemek jelenleg:
-állami egyetem: Tokiói Egyetem, Kiotói Egyetem
-magánegyetem: Keio Egyetem, Waseda Egyetem

Egyes középiskolában a tanárok meglátogatják havonta egyszer vagy kétszer a diákjaikat az otthonukban, hogy jobban megérthessék őket és hatékonyabban végezhessék a munkájukat. Ez a szülőknek is segít, hogy jobban megérthessék az adott iskola oktatási rendszerét. Van iskola ahol csak azoknak a diákoknak az otthonait látogatják meg, amely szülei külön kérik és van iskola, ahol már egyáltalán nincs ez az otthon látogatás.

Továbbá az egyik legfontosabb különbség a mi iskoláinkhoz képest, hogy Japánban nem szeptemberben kezdődik a tanév, hanem áprilisban. Tavasz az ottani szokás szerint az élet és megújulás szimbóluma. Meg személy szerint szerintem kellemesebb az ha az első hónap az iskolában egy szép tavaszi hónap, amikor gyönyörű virágokba vannak borulva a cseresznyefák, mint egy esős, sáros, őszi hónap.

Az áprilisi iskola kezdés a külföldről érkező diákoknak gondot tud okozni, ezért volt már rá kezdeményezés, hogy tegyék át ők is szeptemberre, de ennek kicsi az esélye, hogy megtörténjen. Egy japán gimnázium időbeosztása (a napok csak kb értékek!):

Nekünk a régi és az új tanítási év között nyári szünet van, nekik tavaszi szünet van a kettő között.
Tavasz=Haru
Nyár=Natsu
Ősz=Aki
Tél=Fuyu
Nyári szünet natsuyasumi, tavaszi szünet haruyasumi, téli szünet fuyuyasumi.

Egyenruha

Felsőoktatás alatt a legtöbb iskola megköveteli, hogy a diákok az iskolában ne utcai ruhában, hanem az iskola egyenruhájában legyenek. Még az óvodák is rendelkeznek egyenruhával.

Az egyenruha sok iskolának az ismertetőjele is, ezért iskolánként ez eltérő lehet, de legtöbbnél a lányoknak készített ruha alapját ugyan az a "tengerész ruha" alkotja.






Az se ritka, ha a fiúknak fekete az egész egyenruha és mellőz minden díszítést. Megengedik a diákoknak nyáron, hogy levegyék a felsőt, de a lányoknak általában télen is szoknyában kell lenniük. Az egyenruhához tartozik az egységes iskolatáska és fürdőruha is. Továbbá két cipő is tartozék, utcai cipő és benti cipő. Mint ahogy a házba sem, az iskolába és néhány kormányépületbe sem illik bemenni utcai cipővel. Minden diák kap váltócipőt, amit a bejáratnál elhelyezett szekrényben tárolhat.

A cipő (aminek a neve mellesleg uwabaki) úgy, mint az egyenruha, minden diáknak egyforma alapból, de előfordulhat, hogy a felsőéveseké minimálisan eltér (pl csík van rajta oldalt). A benti cipőt se lehet mindenhol hordani, például a WC előtt ki van téve külön (közös felhasználású) papucs vagy cipő és a WC-be csak abban lehet bemenni. Megosztani cipőt náluk nem akkora probléma, mint pl nálunk sokaknak, van ott étterem vagy szórakozóhely, ahova csak az általuk ideiglenesen adott cipőben lehet bemenni. A tanároknak is elvárt a váltócipő, azonban nekik nincs korlátozva, hogy milyen cipőt használnak benti cipőként.

Diákok pozíciója az iskolában és rendezvények

Osztályon belül megválasztják az egyik osztálytársukat osztályelnöknek, aki segít a osztályfőnöknek az osztály ügyeinek intézésében és képviseli az osztályt a diáktanács gyűlésein. A diákok létrehozhatnak klubbot, ha sikerül az alapításhoz elég embert és felügyelő tanárt(komon) találni. Akármilyen klubbot létre lehet hozni, a legnépszerűbbek között van a baseball, foci, informatika, irodalom, zene, dráma, kendo klub, de nem ritka a tea klub sem, ahol a tea készítésének és tálalásának hagyományát lehet elsajátítani. Ha egy diáknak romlik a tanulmányi eredménye, akkor a tanárok ideiglenesen megtilthatják neki, hogy részt vegyen a klubja tevékenységeiben.

Az iskolában diáktanács (seitokai) működik, amelynek a tagjait az iskola tanulói választják meg. Bárki indulhat, de az iskola utolsó évében a fontos vizsgák miatt többnyire első vagy másodévesek indulnak. Akiket megválasztanak, azok az iskola elvégzéséig tagok lesznek, ha csak nem adnak okot leváltásukra. Ha időközben az egyik tag elvégzi az iskolát, akkor szavazást írnak ki a pozíciójára. A diáktanács feladata az iskolai rendezvények megszervezése mellett a diákok nem tanulmányaival kapcsolatos ügyeinek is az intézése, klub létrehozását is náluk kell engedélyeztetni.

Előző írásban már említettem a legnépszerűbb rendezvényeket, a sport és a kulturális rendezvényt, amelyek leszervezése a diáktanács feladata. Szervezés és ügyek intézése mellett a tanács tagjai példaképek is, hogy hogyan viselkedjenek a többi diákok, tanulmányaiknak jónak kell lennie, öltözködésükben nem lehet hiba és segítőkésznek kell lenniük. Az iskola szabályainak betartatásában (pl öltözködési kód) is szerepük van. A diáktanács elnökének lenni megtiszteltetés. Van munkahely, ahol még ezt figyelembe is veszik állásjelentkezésnél.

Tisztelet

Sok felsőéves elvárja, hogy a fiatalabb diákok betartsák a sempai-kohei "szabályt", vagyis a fiatalabb diák az idősebbet "sempai"-nak szólítsa, mert az hozzá képest már "többet ért el". A diákok a tanárok munkáját meghajlással köszönik meg. Az osztályelnök vezérlésével:
- Kiritsu! (Felállni!)
- Rei! (Meghajolni!)
- Chakuseki (Leülni!) ha az óra elején köszöntik a tanárt

Napi kiscserkész tipp #1

Ha valaki Japánban jár és ne adj Isten mentőt kellene hívni, akkor a mentők hívószáma: 119.

Az orvosi ellátás Japánban az egyik legjobb a világon, azonban eljutni a kórházba már problémás lehet. A népesség nagy száma miatt a kórházak eléggé túl vannak terhelve időnként, ez főleg igaz a nagyvárosokra. Mentővel történő szállításnál, ha csak valakinek nincs magánorvosa és "biztos" helye a kórházban, akkor a protokoll a mentősöknek, hogy a kórházba menet útközben felhívják a kórházat és megkérdezik, hogy van-e hely a betegnek. Sok esetben nincs hely, így változtatnak az útvonalon egy másik kórház felé, amit szintén felhívnak és ha az is elutasítja a beteget akkor mennek a következő felé és ez így megy addig amíg nem lesz egy kórház, aki felveszi.

E miatt nem egy ember halt már meg a mentőben, mert nem volt egyszerűen egy kórházban sem hely a számára. Néhány horribilis eset, amire a világsajtó is felfigyelt:
-2007-ben egy nő elvetélt, mivel csak 10. kórház vette fel, de útközben oda balesetet szenvedett a mentő. 3 órába telt mire a nő egy kórházba jutott
-2009-ben egy 69 éves férfi halt meg, mivel miután elütötte egy motor és a 14. kórház is elutasította, 1,5óra alatt nem jutott kórházba

A helyzeten az se segít, hogy a legtöbb mentős "rendes" képzést se kap. Nincs nekik megengedve, hogy komolyabb orvosi ellátást hajtsanak végre, sőt komolyabb injekciót sem adhatnak, képzésük kb annyinak felel meg, mint egy ápolónak az öregek otthonában. Ők gyakorlatilag csak sofőrök, akik beviszik a beteget a kórházba, hogy ott elláthassák, a kórházi ápolónők fényévekkel magasabb képzést kapnak.

Végszó

A harmadik írás is a végéhez ért. Tudom, tudom, sokszor ígérgettem már, hogy nem esek át a ló túloldalára és rövidre fogom, erre meg most előállok egy az eddigieknél is hosszabb írással. Sajnos a témát amihez most értünk nem igazán tudtam lerövidíteni, mert akkor meg az lett volna a probléma, hogy kimarad valami fontos dolog. Ha még valaki ezek után is velem tart, azokat szívesen látom a negyedik résznél. Jah, most van egy x+1. oldal is, ajánlott elolvasni azt is.

Darth_Revan

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények