2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Szellős ház és annak evolúciója!

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Megtetszett az Antec Skeleton, de zseton híján inkább megcsináltam magam!

[ ÚJ TESZT ]

Bevezetés, Rev. 1.0

Sziasztok!

Az ok amiért az egészet csináltam nem más mint a pénzhiány! :D Történt ugyanis, hogy anno megláttam az Antec Skeleton nevű gépházát amibe rögtön bele is szerettem. Mivel ára akkor is és mai nagyon magas, így elhatároztam, hogy építek valami hasonlót, minimál költségre korlátozva a hozzávalókat.
A legolcsóbb megoldás a fa volt. A koncepció hasonló volt a skeletonéhoz, valami kis alapterületű, jól szellőző, és adott esetben könnyen hurcibálható megoldást akartam építeni.

Rev. 1.0

Végül úgy döntöttem, hogy az alaplapot én is fektetett állásba helyezem, sőt, annak a mérete fogja majd az egész "ház" méretét meghatározni!
Így hát az akkori alaplapom, egy Asrock ConRoe1333-DVI/H lett az alap méret. Mivel a táp, hdd, odd, stb. alkatrészeknek is kellett helyet biztosítani, de a hosszúságát ill. szélességét nem akartam megváltoztatni, logikus lépésnek tűnt az emeletes kialakítás gondolata.

A gép elrendezése tehát a következőképpen nézett ki: alaplap, fölötte a vinyó és a táp, afölött pedig az optikai meghajtó.

Nem volt más hátra mint, hogy beszerezzem a szükséges falapokat és az összerakáshoz pár kelléket. A lapokat méretre vágattam, és a helyi csavarboltban vettem L-alakú pántokat, valamint sok-sok facsavart.
Az alaplapot tartó lapot középen kivágtam és betettem egy 12cm-es ventit ami a lap felé fújta a levegőt. Természetesen az alaplap nem közvetlenül feküdt fel az alsó falapra hanem kb. 2cm-rel magasabban helyezkedett el, mely távtartók segítségével volt megoldva. Így az alaplap felé fújt levegő távozni tudott a hézagok között. A vinyót valahova oldalra akartam elhelyezni, mivel ott még elég sok hely volt parlagon. Fel is rögzítettem az egyik tető tartó „oszlop” oldalára.
Utána jött a táp elhelyezésének kérdése. Végül a Hilti-szalag mellett döntöttem, mert más elemek beszerelése egyrészt macerásabb lett volna, másrészt volt itthon Hilti-szalag. :))

Nem volt más hátra mint a hordozhatóság megoldása. Erre a célra is Hilti-szalagot használtam, de egy kicsit robosztusabb kivitelben. Meghajlítottam, kézre álló markolat formára, majd körbetekertem bringa belső gumijával, hogy jó legyen a fogása! :D Az is lett!

Persze nehéz lehet mindezt így elképzelni, szóval jöjjenek a képek, amik sokkal prezentatívok lesznek mint az a sok locsogás ami eddig volt….

A táp rögzítése:

Az alsó venti működés közben:

Majdnem kész állapot:

Mint minden művész, vagy mester ember, (bocs, a szerénytelenségért :)) ), végül Én is megváltam művemtől, eladtam egy fórumtársnak, aki talán a mai napig használja is! :R Sajnos a végső állapotát már nem érte el a házikó, tervben volt még ugyanis egy festés. Na, de később jött a folytatás, hiszen érlelődött bennem a Rev. 2.0 :)

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.