Bevezetés
Eredetileg egy VESA local busos vga megatesztet csináltam volna – miután összegyűlt belőlük jópár – de van még néhány nagy hiányzó (pl. Tseng ET4000w32, Trident 9440) amiket illene beszerezni, hogy valóban megateszt legyen.
A „nagy” gyűjtögetés közepette azonban észrevettem, hogy az összes Socket 3 platform alá VESA local busos chipsetet gyártó cég (amelyek közül ma már egyik sem igazán aktív e szerepkörében) egy-egy alaplapjából akad tesztelni való példány.
Nos ha már így alakult, akkor nosza derítsük ki melyik chipset hajtaná meg leginkább a VGA-kat.
Vajon van-e olyan egyértelmű favorit mint PCI fronton az Umc888, ami egyedüliként a 60MHz-es FSB támogatással, ezáltal behozhatatlan előnnyel rendelkezik?
A főszereplők (balról jobbra és fentről lefele haladva): Asus VL/I 486SVGO (Sis471 chipsettel), QDI V4P895 SMT V5.0 (Opti895 chipsettel), Aquarius (nem ez nem az ásványvízgyártó cég, mielőtt még valaki még azt gondolná…) MD-4DUVC (UMC498 chipsettel) valamint FIC 486-GIO-VT (Via 82c486a chipsettel).
HW elemek/alaplapi beállítások:
Mivel az Asus lap kivételével (amelyikben 512KB) mindegyik alaplapnak 256KB L2 cache volt a fedélzetén – ami maximum 32 MB-ot tud cache-elni – ezért a teszteléshez 32 MB-nyi 60 ns FPM memóriát használtam.
Központi feldolgozóegységként pedig az AMD 5x86-sát (ami a nevével ellentétben csak egy „felszteroidozott” 486-os 4x szorzóval és 16kb wb cache-el) használtam 160 MHz-en (40x4), ami az egyik legerősebb Socket3 platform alá, azt feltételezve, hogy a gyors procival hangsúlyosabbak lesznek a különbségek.
Ahhoz, hogy igazságos legyen a teszt, mindegyik alaplapban az l2 cache-t és a memóriát is lehető leggyorsabbra állítottam, ehhez azonban némelyik lapnál a tag chipet cserélnem kellett, hogy bírja az iramot, míg más lapoknál a BIOS-t kellet módosítani/frissíteni (köszönet Sanci777-nek), hogy a rejtett teljesítményopciók előkerüljenek (Award biosnál a modbin nevű program megfelelő verziója kiváló e célra, Amihoz, pedig az Amisetup), ill. hogy az 5x86 egyáltalán beröffenjen a kellő paraméterekkel (Write back cache mode, ill 4x-es szorzó). Ez a 486-os lapok többségénél nem olyan egyszerű feladat, mivel ezekben még UV-vel törölhető 28 labú (dipes) Eprom van és írni sem lehet elektromosan. Azonban ha az alaplap bios foglalata lehetővé teszi a 32 lábú biosok fogadását is (és legtöbb 93 vagy utána gyártott 486 lap már ilyen) akkor egyszerűsödhet a helyzet, ugyanis 90-es évek második felében legtöbb lapot ilyen 32 lábú, de már elektromosan írható biossal szerelték. Először is kell hozzá egy olyan alaplap, amiben 32 lábú bios van és lehetőségünk van a bios programozási feszültségének beállítására (5v vagy 12v), én speciel egy Acorp 5Via3P nevű Socket7-es anyalapot használok erre a célra. Következő lépésként egy elhalálozott lapból kibányászunk egy 32 lábú biost. Ezután kezdődhet az Acorp lap igába vonása, biosát kilazítjuk annyira, hogy még beinduljon, de könnyen ki tudjuk kapni bootolás után. Ha ez megtörtént indítsuk el az uniflash nevű programot, amivel kiolvashatjuk a donor lap bios chipjének adatait (itt elsősorban a programozási feszültség és méret a lényeg). Fontos, hogy a chipbe égetendő biosfájl mérete megegyezzen a fentebb kiolvasott értékkel. Mivel ez gyakran kisebb, össze kell fűzni 2x vagy akár 4x is az égetendő bios fájlt, pl copy /b 64kb_bios.bin + 64kb_bios.bin 128kb_bios.bin, így az eredeti 64kb-os (jellemzően a 28 lábú biosok ekkorák) bios fájlt 2x egymás után fűzve kapunk egy 128kb-os fájlt (a 32 lábú biosok minimum ekkorák), amit ha ekkorára van szükségünk és a programozási feszültség is jól be van állítva már írhatjuk is bele a donor biosba. Ha sikeresen megtörtént a flashelés, nincs más dolgunk, mit átrakni a friss biost a 486-os lapunkba.
Visszakanyarodva a témához a Viás lapba így „csak” egy Kingston Turbochip került, ami gyakorlatilag egy feszültségkonverterrel ellátott 5x86, ami azonban a lehető legnagyobb kompatibilitás érdekében (akár Socket1/2 lapokban is használható) csak Write Through módban hajlandó működni. Internetes források szerint ez átlagban 8% teljesítménycsökkenést jelent, természetesen alkalmazástól függően ez változhat (majd meglátjuk, egyesek szerint pl. szinte semmit nem számít).
A képi megjelenítésért egy lehető legmezeibb 1 megás VESA buszos S3 805 volt felelős, ami talán a legelterjedtebb VESA-s vga volt, míg a hangkeltő szerepet egy Creative SB16-osra osztottam, így a kompatibilitással sem volt gond.
Operációs rendszerként pedig a Windows 95 OSR2-őt használtam, egyrészt mert ebben még teljes értékű DOS (egészen pontosan 7.1-es verziószámú) van, ami tesztekhez elengedhetetlen, másrészt a proci erejéhez és a memória mennyiségéhez ez passzolt leginkább.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
