Bónuszhajó
MS Berge Stahl
A hajó:
Hirdetés
Az MS Berge Stahl egy áruszállító hajó, amely 2011-ben a világ legnagyobb vasérc szállító hajója volt. A tulajdonosa a Partrederiet Bergesen cég, jelenlegi üzemeltetője a Bergesen Worldwide Gas ASA vállalat.
A hajó kapacitása 364.767 tonna, 1986-ban épült a Hyundai Heavy Industries gyárában. A Berge Stahl 342,08 méter hosszú, szélessége 63,5 méter. A meghajtásáért egy 9 méter magas MAN motor felelős, ami 27.610 lóerős, mely ilyen méreteknél nem egy nagy teljesítmény, végsebessége is csupán 25km\h.
A Berge Stahl a vasércet Brazíliába és Hollandiába szállítja, emiatt az apály-dagály viszonyokat figyelni kell, mert megrakodva magas dagálykor kell indítani a kikötőkből, hogy ne fusson zátonyra a nagy merülés miatt. A két út közötti távolsághoz 5 hét kell, évente pedig 11 alkalommal teszi meg a hajó ezt az utat.
2006. szeptemberében a hajó vasércet szállított Kínába, ezután a szárazdokkba került, ahol a 20 évenkénti vizsgálatot tartották meg rajta. Kínából visszatérve a hajó a Rotterdami kikötő fele vette az irányt, és ércet vett fel, majd Dél Afrikába Saldanha Bay, ezután Nyugat-Ausztrália Dampier fele indult, ahol a megengedett legnagyobb merülése 21m. A hajó azóta is szállítja a vasércet, ellátva vele sok országot.
Videó:
Adatok:
Tulajdonos: Partrederiet Bergesen
Üzemeltető: Bergesen Worldwide Gas ASA
Építő: Hyundai Heavy Industries Co., Ltd.
Fajtája és típusa: Oasis-osztályú hajó
Első út: 1986. szeptember 5
Űrtartalom: 175.720 GT
Hossz: 342 m
Szélesség: 63 m
Merülés: 23 m
Teljesítmény: 27.610 Le
Sebesség: 13,5 csomó (25km\h)
Befogadóképesség: 16 fő személyzet + rakomány
Források:
Köszönöm stevve kolléga segítség a korrigálásban!
Mérettáblázat az eddigi hajókról:
Köszönöm, hogy elolvastad a negyedik részt! :)