Bakony MATT

Bakony MATT

Röviden összefoglalom, hogy a legutolsó MATT milyen is volt számomra.

Indulás

Október 14-én, pénteken indultunk Pestről 17-óra után. A csapat négy tagja ült az autóban plusz a sofőr. Másik két csapattag külön autóval kelt útra Göd környékéről valamint az utolsó fő Veszprémből jött tömegközlekedéssel.

Már az odaút is kalandos volt ugyanis a GPS folyamatosan próbált minket tévútra vezetni. Nem tudni mi lehetett a baja, de azon kívül, hogy 5 percenként felvisított, hogy -„Túl gyorsan mész!”- mást nem tudott produkálni. Szerencsére a „sofőr” nemrég járt arra így nagyjából emlékezett merre kell menni.

Érkezés

Valamikor este hét óra után érkeztünk meg Bakonyszentlászlóra ahol egy általános iskolában vert tanyát a MATT. Az épület előtt barátságosan köszöntött minket az egyik szervező és mondta, hogy helyezzük magunkat kényelembe az egyik osztályteremben, majd szólnak mikortól lehet bejelentkezni a csapattal a túrára.

Amikor beléptünk az épületbe erős hagymaszag csapta meg az orromat. A szervezők már elkezdték előkészíteni a másnapi vacsorát. Az asztalon ránézésre vagy 30kg hagyma hevert különböző stádiumban és a krumpliból is még minimum ennyi volt megpucolva. Nem tudom hogy voltak képesek felvágni ennyi hagymát, de minden elismerésem az övék. Nekem már attól könnyek szöktek a szemembe, hogy öt méterre elsétáltam mellettük.

Felmentünk az első emeletre és lecuccoltunk. Én rögtön beálltam a fal mellett lévő asztal mögé és kipakoltam a hátizsákom egész tartalmát, hogy megpróbáljam minél optimálisabban bepakolni.
Azt az előző túráimból már megtanultam, hogy a lehető legkevesebb súlyt kell vinni ezért még egyszer átnéztem, hogy mit vigyek és mit ne.

Gondolom mindenki volt már vele úgy hogy bevásárláskor elindul az érezhetően kicsit nehéz szatyorral könnyedén majd 200 méter után rájön, hogy a „kicsit” szót nyugodtan elhagyhatja a nehéz elől. És itt ugye nem 200métert kell menni hanem jóval többet.

A sok kicsi sokra megy (ill nehéz lesz) elvet alkalmazva kiszelektáltam pár dolgot.
Gondolkodtam, hogy mennyi vizet vigyek magammal. Először 2 litert akartam, de végül fél litertől megszabadultam. Így egy félliteres ásványvizet és egy liter teát (cukor nélkül) vittem magammal.
Kenyérből is 0,75kg-ot pakoltam be 1kg helyett.

A csokikról nem mondtam le úgyhogy azokat mind vittem (kb fél kiló). 10db mars és snickers vegyesen.
Bepakoltam 2 zacskó szőlőcukrot is. Mivel nagyon hasznos tud lenni megerőltető mozgás esetén és remek élénkítő hatással is bír.

Természetesen, hogy semmi se ázzon el ezért mindent egy szemeteszsákba tettem és azt raktam bele a hátizsák belsejébe.
Mivel nem volt vízhatlan a ruházatom ezért beraktam egy hatalmas fekete szemeteszsákot amit eső esetén magamra húztam volna. Szerencsére erre végül nem volt szükség.

A túra kezdete

Megtörtént az eligazítás és kiosztották a feladatokat valamint a felkeresendő pontokat. Mi kb 30-40 percet szöszöltünk a pontok térképen való bejelölésével majd gyorsan összekapva magunkat már indultunk is. Az ellenfeleink fele ekkor még mindig tervezési fázisban volt.
Kifele menet eldöntöttük, hogy merre indulunk és mely útvonalon térünk vissza.
Energikusan vágtunk neki az éjszakának.

A túra

Mivel már majd négy hónapja volt a túra ezért az emlékek nem túl élesek így innentől tényleg rövidre fogom.
Nos. Fáztunk, melegünk volt, elfáradtunk és párszor el is tévedtünk.
Na, azért pár emlékezetesebb esetet mégis leírok.

Túránk során megtapasztalhattuk az erózió pusztító erejét mikor egy vízmosás szélén kaptattunk felfele. A tapasztalás természetesen vizuális élményekből állt. Néhol kb 8 méter mélyen vájta ki a víz az agyagos földet. Egy idő után fel kellett adnunk az útvonalunkat ugyanis túl kockázatos lett volna továbbmenni rajta. Bal oldalt ugyanis egy kb fejmagasságig érő magasabb rész volt jobb oldalt 8 méter mély szakadék mi pedig egy 30-40cm széles omladozó ösvényen álltunk.

Emlékeimbe mélyen beágyazódott az a szégyenteljes eset mikor egy faluba betévedve a lányok elmentek WC-re egy kricsmibe mi meg vártunk rájuk. Aztán mikor gyanúsan sokáig el voltak foglalva felhívtam őket kiderült, hogy már rég végeztek és épp kapucsínózgatnak. Ennyit a nőkben leledző versenyszellemről. Tisztelet a kivételnek.

Eltévedés. Volt egypár. Volt olyan hogy kb 1km-t gyalogoltam egyedül felderíteni a terepet míg a többiek pihentek. Volt hogy én is a pihenők közt voltam míg valaki más nézett körül.

Cseszneki várban is volt egy emlékezetes látogatásom. Az egyik legnagyobb eltévedésünk bármily hihetetlen is, de a környékén esett meg velünk. Itt volt az amikor egy olyan ösvényen mentünk fel a hegyre ami nem volt a legoptimálisabb. A tetején kétfelé ágazott és egyik sem volt bizalomgerjesztő.
Ez volt az első eset, hogy a csapat kétfelé vált. Erre a szabályok szerint lehetőség van abba az esetben ha az öt percnyi időt nem haladja meg a csapat újbóli egyesülése. Mivel a hegytető és a Cseszneki vár szinte karnyújtásnyira volt ezért nem aggódtunk az öt perces limit miatt. Később rájöttünk persze hogy alaposan benéztük a dolgot.

A bal oldali ösvény volt a helyes út amit a sors fintoraként emlékeim szerint ketten választottak. Mi öten pedig bátran neki vágtunk a nehezebb útnak. Pár meredekebb emelkedő megmászása után ki is lyukadtunk a várfal tövéhez. Sajnos sokra nem mentünk vele mivel pont a vár leghátsó részét találtuk meg. Nem volt mit tenni. Vissza elvi okokból nem fordultunk ezért elkezdtünk a várfal mellett caplatni ami nem volt egyszerű mivel elég sok terepakadály került az utunkba (pl bozót és szikla) ráadásul a járható ösvény sem volt túl széles. Én leghátul mentem a barátnőmmel egészen addig míg meg nem láttam a kínálkozó lehetőséget egy kivételesen alacsony és könnyen megmászható falszakaszban. Barátnőm ugyan nem tudtam rávenni a fal megmászására, de én már elhatároztam magam a könnyebbik út mellett. Mondtam neki hogy a vár előtt találkozunk majd nekiláttam lefektetni várfalmászó karrierem alapjait.

Amikor a fejem kiemelkedett a fal takarásából egy egész turistacsoport nézett velem farkasszemet. Ők biztos jobban meglepődtek mert én a lelkem mélyén azért számítottam valami hasonlóra. Illedelmesen köszöntem majd áttornáztam magam a falon. Elindultam abba az irányba amerre a kijáratot sejtettem, természetesen eltévedtem. Gondoltam megkérdezek valakit, hogy merre lehet kijutni. Itt szembesültem a ténnyel, hogy milyen segítőkész a mai fiatalság.

- Sziasztok! Merre lehet kijutni?
- Arra amerről bejöttél.

Miután elmagyaráztam nekik (ketten voltak), hogy a visszaút számomra érthető okokból nem megoldás, kegyesen megosztották velem, hogy a kijárat merre található.
A várból kijutva találkoztam a többiekkel. A pénztár mellett elhaladva azért elégedetten nyugtáztam, hogy megúsztam a belépőt.

Viszont volt még egy probléma. A papírjaink szerint a várnál lennie kellett volna egy ellenőrzőpontnak, de mi nem találtunk ilyet. A vártól nem messze kiszúrtam egy elég nagy tömeget. Alaposabban megvizsgálva őket rögtön levontam a következtetést, hogy a csoportosulásnak semmi köze sincs a MATT-hoz, de gondoltam talán tudnak valamit az eltűnt ellenőrzőpont helyzetéről ezért odaslattyogtam.
Természetesen életükben nem hallottak még erről a túráról. Én meg mivel köztük állva rájöttem, hogy itt bizony valami vallási dolog folytán gyűltek össze az emberek gyorsan olajra léptem mielőtt még engem is megpróbálnak megtéríteni. Azóta sem tudom pontosan mi célt szolgált az összejövetel.

A pontot végül a vártól jóval lentebb találtuk meg ami elég nagy baklövés volt a szervezőktől mivel tudomásom szerint a résztvevők nagy része hozzánk hasonlóan szintén elkönyvelhetett vagy félóra kiesést a rossz helyen lévő ellenőrzőpont miatt.

Ennyi azt hiszem elég is a túrán történtekről.

Túra vége

Elég jól időzítettünk. Kb negyed órával a vége előtt értünk vissza. Az utolsó két órában bennünk is volt a para, hogy nem fog sikerülni és lekéssük a határidőt.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!