Hirdetés

Kerékpározás az Alpokban

Élménybeszámoló az idei nagy kerékpáros túránkról: Franciaország, Olaszország, Svájc és Ausztria.

Hirdetés

Como - Lugano

A Nivolet után egyből indultunk második szállásunkra ami a Comói-tó partján fekvő Como városában volt a svájci határtól mindössze 1 km-re. Mivel későn értünk oda így erre a napra már semmi extrát nem terveztünk be. Sőt én a következőn is csak sétálgattam a városban illetve a szomszéd Cernobbioban míg volt aki elment tekerni. A harmadik itt töltött nap azonban közös tekerés volt a program méghozzá egy kicsit hosszabb távval de igazán nagy hegy nélkül. A cél az volt hogy Comoból áttekerünk Svájcba, egész pontosan Luganoba majd onnan vissza Comoba egy kört leírva. Azért egy nagyjából 600 m szintet tartalmazó kisebb hegy még ebbe a körbe is belekerült. :) A környezet mind a Comói-tó mind a Luganói-tó mentén csodás volt. Maga Lugano városa pedig kissé Monte Carlora emlékeztetett. Mit ne mondjak nem éppen szegény környék az tisztán látszott. Hazaérve nem maradt más mint összekészülődni, másnap ugyanis indultunk tovább az utolsó szállásunkra.

Képek:












A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények