A JRPG-ről
A cikk lehet, hogy pár embernek ismerős lesz. Anno én írtam ezt a retroconsolgames oldalra, de sajnos pár napja megszűnt az említett oldal. Kicsit toldozgattam, módosítottam itt-ott rajta. Úgy gondoltam, hogy elférne itt is egy ilyen jellegű cikk, hátha sikerül másokkal is megismertetni ezt a játékfajtát.
Ahogy egy kedves prohardveres kollégám (.LnB) gondolatával éljek: ha az ember kimozdul a játékos komfortzónájából, gyakran kellemes meglepetések érhetik. Az iromány egy csodálatos játékra van kihegyezve, a Final Fantasy VII-re. Aminek „hamarosan” elkészül a remake-je, hiszen nem is olyan rég kaptunk erről egy kis trailert:
Final Fantasy VII Remake trailer
Egy olyan játékstílussal fogok tehát ebben a cikkben foglalkozni, ami számomra a legkedvesebb, a JRPG-vel, azaz a japán szerepjátékokkal. Ezt a játékfajtát viszonylag kevesen kedvelik hazánkban, aminek szerintem a legfőbb oka, hogy sokan nem szeretik a nagy szemekkel, gyerekes külsővel rendelkező, hatalmas fegyvereket lóbáló manga karaktereket, azaz a JRPG játékok szereplőit, illetve sokan megrémülnek a hosszú játékidőtől, ami gyakran 100+ óra is lehet.
Tipikus JRPG karakter, bitang nagy fegyverrel
A kezdetekről, azaz szerelem JRPG-t terem
Sokan tudják, hogy a JRPG története a Dragon Quest, majd az azt követő Final Fantasy, Phantasy Star sorozat első részeivel kezdődött, majd ezen játékok sikerén felbuzdulva jelentették meg a kiadók napjainkig a jobbnál jobb japán RPG-ket. De azt már kevesen tudják, hogy tulajdonképpen ennek a műfajnak a kialakulása egy nőnek, illetve az iránta érzett szerelemnek köszönhető. A fent említett játékok 1986 után jelentek meg, ezeket a játékokat lehet ízig-vérig JRPG-nek nevezni, voltak persze korábbi próbálkozások is, de ezek mindegyike felejthető alkotás.
De kanyarodjunk vissza a szerelemhez, mint az egyik érdekes tényezőhöz, ami segítette ezen műfaj kialakulását. Volt egyszer egy Henk Rogers nevű fickó (a Tetris révén talán ismeritek), aki amerikai egyetemi tanulmányai után követte szerelmét Tokióba. 1982-t írunk, Amerikában és Európában ekkor tombol a kocka- és papíralapú szerepjátékláz, megjelennek az első komolyabb RPG címek: Ultima, Wizardry (1981) széria. Ezen játékokat természetesen Henk is ismerte, és lelkes tagja volt az egyetemi szerepjátszó körnek. Szóval emberkénk ilyen múlttal a háta mögött érkezett meg szerelmével Tokióba. Itt Henk jól mérte fel a piaci lehetőségeket, mert az RPG mint műfaj itt nagyon gyerekcipőben járt, volt néhány egyszerű játék, de csupán párszázas rajongótábora volt ezeknek, tehát egyáltalán nem volt ismert, elterjedt a műfaj. Henk így elhatározta, hogy vásárol egy NEC-8801 típusú PC-t utolsó megtakarításából, és mindenféle programozói, valamint japán tudás nélkül hozzálátott Tokióban élete első RPG-jét megírni. Ez volt a The Black Onyx, amit közel egy év alatt egyedül alkotott meg. Szerelme, aki időközben már a felesége lett, pedig segítségére volt a japán szövegek megírásában. Ez a játék mai szemmel nézve nagyon egyszerű RPG volt, gyakorlatilag egy hat szintes labirintusból és a felette lévő városból állt, a labirintus különböző szintjeit kellett a szörnyektől megtisztítani. Maga a játék 1983-ban jelent meg, de sajnos az első hónapokban csak néhány darab fogyott belőle. Ennek a legfőbb oka az volt, hogy mint említettem, Japánban egy maréknyi egyetemista ismerte ezt a műfajt, így hiába hirdette a magazinokban, nem igazán volt rá érdeklődés. Henk ekkor rámenősségét igazolandó, utolsó jenjeit arra költötte, hogy felbérelt egy tolmácsot, szinte minden japán magazint felkeresett, és ott a szerkesztőknek bemutatta a játékát, gyakorlatilag bemutatta magát az RPG-t mint ismeretlen, új játékfajtát. Ez olyan jól sikerült, hogy minden magazin egekig magasztalta a játékát. Bemutatták, illetve megismertették, mint új játékstílust az olvasókkal. Az anyagi siker sem maradt el, hiszen 1984-ben a The Black Onyx lett a legjobban fogyó játék Japánban. A japán játékprogramozókat se kellett félteni, ők is belátták, hogy óriási lehetőség van ebben az új játékfajtában. Ezért elkezdték a japán világhoz (anime) kicsit ízlésben, kinézetben közelebb álló stílusú játékokat megírni, ami egyenes út volt a JRPG-k létrejöttéhez. A The Black Onyx volt, ami inspirálta a japán programozókat a JRPG-stílusú játékok megalkotásában, ami az alapja a japánok máig tartó lankadatlan JRPG imádatának.
Életem első ilyen stílusú játékába véletlenül botlottam bele. 10 éves lehettem, amikor megkaptam a Sega Master System konzolcsodámat, amibe kis kazettákat kellett nyomkodni. Nem sokkal ezután egyik osztálytársam is megkapta az övét, nyilván annak hatására, hogy ódákat zengtem a Sonicról. Ez az ismerősöm szerezte meg valahonnan kazettán a Phantasy Star nevű játékot, ami neki nem igazán tetszett, ezért nekem adta. Azóta is áldom a srác nevét, hiszen tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy megismerkedhettem ezzel a játékfajtával. Imádtam és gyűlöltem ezt a játékot egyszerre. Imádtam, mert nagyon tetszett a körökre osztott harcrendszer, a játék magával ragadó története, a rengeteg titok, aminek megfejtése nélkül nem juthatunk előbbre a történetben. Utáltam, mert internet híján és az angoltudásom hiányosságai miatt nagyon nehezen boldogultam a játékban, rengeteg titokra kellett rájönnöm, kézzel kellett a térképet hozzá rajzolni, de végül sikerült fél év alatt végigvinnem.
Az első kalandom
Ezután ismét egy kisebb szünet jött, majd megkaptam életem első PC-jét, egy 486 DX-et. Ekkor kezdtem innen-onnan újságokat beszerezni, hogy informálódjak a játékokról. A ma már nem létező PC-X tesztjei között ráakadtam a Final Fantasy VII-re, ez volt az újság történetében az első cím, ami közel 100%-os értékelést kapott anno. Ebben az időben kezdtek még csak az első 3D-s játékok megjelenni, amihez már 3D-s kártya is kellett (pl. 3dfx Voodoo kártya, gondolom, sokan emlékeznek rá). Az FFVII is mérföldkőnek számított a sorozatban, mert ez volt az első 3D-s Final Fantasy. Rengeteg utánajárás után sikerült végül megszereznem PC-re. Mikor meglett a játék, remegő kézzel tettem be az olvasóba a CD-t, az intró azonnal magával ragadott, majd megjelent a főképernyő a Continue, illetve a New Game felirattal. Hát kérem szépen, itt történt meg életem legnagyobb égése játékindítással kapcsolatban. A lényeg, hogy a főképernyőről az istenért se jutottam tovább, ugyanis a kis kéz a Continue feliraton állt, a New Game-et meg nem tudtam kiválasztani a nyilakkal, se egérrel. Ekkor gyors összepakolás, két óra utazás a számtechzseni haveromhoz. CD-t beraktuk, nála is eljutunk a bizonyos kezdőképernyőig, haverom lazán numerikus nyíllal átvált a New Game feliratra. Gondolom, a fejem tűzpiros lehetett, hogy erre nem jöttem rá magamtól. Akinek nem esett volna le, annyi volt a bibi az FFVII indításával, hogy kizárólag numerikus billentyűzetről lehetett irányítani PC-n, joystick hiányában. Mentségemre legyen mondva, hogy előtte PC-n nem találkoztam ilyen játékkal, ami kizárólag csak ezen gombok használatát igényelte. Ennyi bénázás után végre elindult az áhított játék, ami annyira lenyűgözött, hogy első nekifutásra 100+ órát beletoltam.
Az a bizonyos fránya kezdőképernyő
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
