Kezdődjék az agyrém...

Egy dologgal azonban egészen eddig nem számoltam, a főnök hangja rángat vissza a tervezgetésből a magyar valóságba. Tudni kell ugyanis, hogy az EU-ban két ország veszi komolyan a túlsúlyt, pechünkre éppen Ausztria és Németország. Félreértés ne essék, személy szerint azt kívánom bárcsak mindenhol annyira szigorúak lennének mint ők, de sajnos a kiábrándító igazság az, hogy ezen a két országon kívül soha, egyetlen egyszer sem állítottak meg megmérni. Viszont az 1200 kg túlsúly az már simán fejlövés, plusz egy ezres, na nem forintban. Mindennek tetejébe még tovább sem engednek, hanem oda kell szervezni egy másik autót és megoldani az átpakolást, egy másik cégnél rendszeresen belefutottam ilyen helyzetekbe.

Sógorék és a németek földje kilőve, én meg már bele se mertem gondolni az előttem váró nehézségekbe, csak lemondóan beállítottam a navigációt, hogy Trieszt érintésével tervezze meg az utat, fizetős pályák kizárva. Ha lenne bennük mozgó alkatrész, tuti füstölésig pörgött volna, így csak simán lefagyott, egymás után kétszer is, de nincs miért szégyenkeznie, a gugli térkép is iszonyatos blődségekkel rukkolt elő. Az olvasót sem szeretném túlterhelni, úgyhogy haladjunk lépésről-lépésre.

Tehát kedd este van, 8 óra körül és az első szakaszon valahogy el kellett vergődjek a szlovén határig, ami rögtön nem egy nagy élmény, normális főút sincs errefelé szinte, Zalalövő után pedig kész katasztrófa a 86-os. Barátunk 3 órát ír erre a 180 km-re, de nekem több mint négy kellett, óvatosan mentem, érezhetően megnőtt a féktáv az extra súly miatt, na meg kerülgettem az őzeket, szarvasokat, rókákat. Kicsivel éjfél után értem tehát a határra, még viszonylag frissen kipattanva az autóból, hogy megtankoljak. Az otthoniakat nem is próbáltam meg felhívni, mindenki nyugovóra tért már, én pedig gyorsan benyomtam egy szendvicset, aztán nekigyürkőztem a szlovén éjszakának.

Mosonszolnok - Rédics (szlovén határ): 180 km, 4 óra 10 perc

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!