Érkezés Cuscóba, második félidő
Megérkeztem. Juhéj!
Perui táj a tengerpart mellett
Az út maga egész kellemes volt, nem éreztem hosszúnak azt a röpke 28 órát, amit a buszon töltöttem. Tegnap este érkeztem meg Limába, ami egy metropolis, a maga 10 millió lakosával. Egy egész Magyarország. Belegondolni is nehéz.
Mondanom sem kell, hogy a város gyakorlatilag élhetetlen. Óriási a szmog, hatalmasak a dugók, nem lehet a-ból a b-be jutni, taxit sem lehet leinteni, mert nagyon veszélyes (sok az emberrablás, meg úgy a rablás általában), egyszóval elég lesújtó volt az első benyomás.
A lakás, ahol megszálltam, nagyon „minimalista” volt. Például a WC-n nem volt ülőke, meleg víz sem volt és még ilyen apróságok. Éjfél után feküdtem le, és a lelkére kötöttem a vendéglátómnak, hogy legalább fél kilencig hagyjon aludni. Ebből lett 7 óra. Ölni tudtam volna. Mindegy, mosolyt erőltettem az arcomra és elmentünk reggelizni a helyi piacra, ami természetesen zárva volt. Viszont az odaút nem volt semmi. Képzeljetek el egy kis furgont, amiben vannak álló és ülőhelyek, és erre kell felugrani. Én csak egy nagy lökést éreztem, és egy állapotos kismama, illetve egy idős úr ölében landoltam. A furgonban körülbelül 20-25 ember nyomoroghatott a 30 fokban. Csak nevetni tudtam, persze csak az út után.
A vezetési stílus, amit inkább neveznék stílustalanságnak, eszméletlen. Nincsenek szabályok. Ha piros a lámpa, ha zöld, ezek mennek, mint a meszes. Stoptábla, sebességkorlátozás, mintha csak formalitás lenne. Mindenesetre megérkeztünk (egy másik piacra, ami nyitva volt), és egy rendkívül finom reggeliben lehetett részem, mely csirkehúsos szendvicsből, vaníliás piskótából, valamint ananász és papaya frissen facsart gyümölcsléből állt (a kis örömöket kell értékelni). Reggeli után összepakoltam a kevés cókmókomat és elindultam a reptérre. Minden flottul ment; időben indultunk és még egy kis snacket is kaptunk a gépen. Az út 1 óra 20 perces volt, ami gyakorlatilag annyit tesz, hogy felszálltunk és leszálltunk.
Limai utcakép
Megérkeztem az inka fővárosba, Cuscóba. Hurrá! A reptéren két – elnézést a kifejezésért – „balfácán” várt, akik ahelyett, hogy felírták volna a nevem egy lapra, csendben álldogáltak és vártak. Nem tudom mit gondoltak, hogy majd kiszúrom őket 100 ember közül... Aztán, ami még kínosabb volt, elkezdték kiabálni a nevemet, ami miatt minden szempár ránk szegeződött. Lényeg a lényeg, elindultunk. Nemhiába írtam, hogy kicsit szerencsétlenek a srácok, ugyanis sikerült eltévedniük a saját városukban, ami nem egy Lima méret, de még csak nem is egy Budapest.
Az ágyam Cuscóban
Itt jött az érkezés fekete leves része. Kiderült, hogy elnézték az érkezésem időpontját, és a család, ahol laknom kellene, vakáción van, és csak vasárnap (három nap múlva) jön haza. Sebaj, mondták, van egy brazil srác, betesznek hozzá két éjszakára. Nem tetszett az ötlet, és amikor beléptem a „lakásba”, azt is megbántam, hogy megszülettem. Nem írok róla sokat, majd a képek mesélnek, de nem hiszem, hogy keresve lehetne találni rosszabbat. Tovább rontott az amúgy sem fényes hangulatomon az a tény, hogy egy kicsit meg is fáztam a buszúton, és itt a házban nincsen fűtés, éjszaka pedig nagyon lehűl a levegő. Végül megérkezett a brazil srác, aki nagyon jó fejnek tűnt és kiderült, hogy ma este elutazik, így enyém a lakás. Az élet apró örömei. Így egy kicsit konszolidálódott a helyzetem. Hamarosan el is alszom, mert kimerült vagyok és remélem, hogy holnapra tovaszáll a kis megfázásom.
Az összkomfortos szobám az első három nap
Minden jót odahaza!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
