Az első egy hónap és a vízesések
Ma pont hogy 1 hónapja vagyok kint. Hihetetlen, hogy megy az idő…
A péntek este egy kicsit görbére sikerült, ugyanis meg kellett ízlelni a helyi készítésű rumot, valamint az itteni specialitást, a zhumirt (shumír), ami nem más, mint egy cukornádpálinka. A kettőt jól összekeverve csúnya véget ért az este, de sok új barátot sikerült szerezni. :)
A szombat éppen emiatt pihenéssel telt, estére pedig már teljesen jó voltam, így bevásároltam a helyi piacon rákot, fokhagymát, petrezselymet és spenótot, melyekből egy nagyon ízletes vacsorát sikerült rittyenteni. Még az anyukának is ízlett, úgyhogy teljes volt a siker.
Helyi gyümölcsárus. A kép jobb szélén található a szerelőüzem. Itt cseréltek kereket.
Vasárnap viszont életem kalandja várt rám. Egyik legnagyobb álmom volt, hogy igazi esőerdőben túrázhassak. Most megadatott, és nem is akármilyen tálalásban. Az itteni család ajánlotta, hogy van pár utcával odébb egy helyi túraszervező klub, akik nagyon jó árakon, csak a helyieknek szerveznek kirándulásokat, és most vasárnap pont az esőerdőbe, a Siete Cascadas-hoz (7 vízesés) fognak menni. Gondoltam ez remek, be is fizettem a tényleg csekély összeget, és vasárnap reggel 6-kor el is indult a busz.
A dzsungel egy csoda, de nehéz terep
3,5 órát utaztunk keresztül az Andokon a tengerpart felé. Azért is tartott eddig az út, mert kaptunk egy hatalmas defektet (konkrétan felrobbant a gumi), valamint esett az eső és egy helyen leszakadt az egész autópálya, így pár 100 m-es szakadék tátongott a helyén, illetve egy másik helyen sárlavina mosta el az utat.
Ilyen csodákat láttunk, hetet pontosan. Ez volt az első és a legkisebb
De végül megérkeztünk. Az a páratartalom és meleg, ami megcsapja az embert, mellbevágó. Pár pillanatig csak kapkodtam a levegő után. Utána viszont megszoktam és annyira nem is volt vészes. Igaz, csak 32 fok volt, és a túravezető mondta, hogy jól tettem, hogy nem az Amazon erdőjébe mentem először, mert ott 40 fok van, ami már jóval húzósabb. Felkészülés gyanánt még befújtam magam 40 százalékos DEET tartalmú szúnyogriasztóval. Ez itt a reklám helye. Ez tényleg hat. Szinte hihetetlen, de az esőerdőben egyetlen szúnyog sem csípett meg. Bár nem olcsó és elvben lehetnek mellékhatásai, mindazonáltal bátran ajánlom a használatát.
Elindultunk. Az elején még teljesen sík terepen, traktorok által kitaposott ösvényen. Na mondom, ha ez végig ilyen lesz, akkor akár a városban is sétálhattam volna. Azonban nem kellett sokat várni. Eljött az első esőtől megduzzadt patakon való átkelés pillanata. Körbenézve a többi túrázó arcán is a döbbenet árnyalatait lehetett felfedezni. Nekem a víz a térdemig ért, úgyhogy innentől kezdve a vízálló bakancs már sokat nem ért. Ronggyá áztunk, bár a víz nagyon meleg volt. Aztán kis idő múlva eltűnt az út, elkezdődött a dzsungel, és sok helyen konkrétan sötét volt az erődben. A patak mentén mentünk felfelé, hol az egyik, hol a másik oldalán, hol a patakban, ami egyre mélyebb és mélyebb volt. Lassan már ágyékig ért és a sodrás is elég nagy volt. Egyszer sikerült egy jó nagyot esnem, és mivel a fényképező a nyakamban volt, ezért csak egy kezem maradt tompítani, így egy szikla fel is vágta a kezemet. De ennyi kaland kellett.
Maga a dzsungel tényleg él. Folyamatos a kabócák ciripelése, a madárricsaj, néha még óriás, kék színű pillangókat is láttunk. Sőt, egyszer még egy zöld kígyó is megleste a csoportot, így aztán csúnya véget ért az élete. A növényzet burjánzik. Milliónyi bokor, cserje, lián, virág. Alig lehet tőlük haladni. Pechünkre (bár így volt az igazi az élmény) elkezdett szakadni az eső. Maga a növényzet kb. fél óráig bírja tartani az esőt, de utána kisebb vízesések alakulnak ki a nagy lapulevelekről. Ilyenkor olyan pára van, hogy alig lehet látni, és a hőmérséklet kb. semennyit sem csökken. Maga az eső is olyan, mint egy meleg zuhany, ami jól is esett, mert a nagy hőségben dől az emberről az izzadtság. Sajnos el is kellett raknom a fényképezőmet, de mivel ez a túra vége felé történ, így sikerült sokat fotóznom, illetve videóznom.
Kb. 4-5 óra volt a túra, utána 1 órát szárítkoztunk a napon, majd irány egy útszéli étterem, ahol eszméletlen finom rákot ettünk. Kicsit tartottam a salátától, mondván, hogy az a tengerparti koszos vízben van megmosva, már ha egyáltalán meg van, de eddig semmi bajom nem lett tőle.
Este 9-re értünk haza fáradtan, elázva, de óriási élményekkel gazdagodva. Ha minden igaz, április 10-én lesz túra az Amazonas dzsungelében; ha még itt leszek Ecuadorban, akkor ott a helyem.
Szép estét mindenkinek!
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
