Bevezetés
Egy új telefon vásárlásának több oka lehet a mai világban. Haladunk a korral, nagyobb teljesítményre van szükségünk, esetleg nagyobb méretre, jobb kameramodulra, dual SIM is közbejátszhat, vagy egyszerűen csak ráuntunk a régire.
Hirdetés
Az én esetemben az történt, hogy a régi telefonom szörnyű kínhalált halt. Igen, ez az egyik legnyomósabb érv.
Nyáron amúgy is le akartam cserélni, ezért már egy hónapja megnéztem, mi a felhozatal. A főbb szempontok a legalább HD felbontás, maximum öt col, vállalható kameramodul voltak. A tervezett árat pedig száz-százhúszezer forintra saccoltam.
Hamar eljutottam a Samsung Galaxy S4-hez, ami szinte mindenben megfelelt, illetve kis spórolással a vállalhatóbb méretű Z1 Compact telefonhoz a Sony műhelyéből. Legnagyobb bánatomra, a korai halál miatt viszont csak maximum hatvanötezer forint állt még rendelkezésemre. Cserekészüléket nem tudtam, vagy akartam szerezni (ami volt, azt bottal nem piszkálnám már), így maradt a gyors vásárlás.
A fenti igényeknek legjobban idomuló készülékek közül kettő is a szemem elé került. Mivel nem vagyok ragaszkodó a márkákat illetően, ezért az első találat az iNew V3 volt, onnan pedig csak egy klikkeléssel eljutottam a Concorde SmartPhone 5005 NFC-hez, ami ugyanez, magyar köntösben.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!