2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Telefónia rovat

ZOPO ZP998: kínai zászlóshajó hazai vizeken

Az első "igazi" nyolcmagos telefon a nagy fal hazájából nagy kijelzővel és sajnos gyenge akkumulátorral.

[ ÚJ TESZT ]

Beszerzés

Ha valakit nem érdekel a hosszú bevezető, akkor kezdheti egyből a második oldalon, mert a bevezetőben a beszerzésről lesz szó.

Több, mint fél éve döntöttem úgy, hogy le szeretném cserélni a 3 éves HTC Sensation telefonomat, mert már iszonyú lassúnak és nyögvenyelősnek éreztem rajta a telefonáláson kívül mindent. Mivel a telefonálás mellett főként böngészésre, e-book olvasásra és navigálásra használtam a telefont, némi játékkal vegyítve, illetve munka közben gyakran fényképeztem és jegyzeteltem vele, ezért mindenképpen 5 col feletti, Full HD képernyőjű telefont szerettem volna, elfogadható kamerával. Bevallom, a márkás telefonok között kezdtem a keresgélést, mivel a többséghez hasonlóan ezeket ismertem.

Az LG G2 és a Note 3 között vacilláltam, de nem bírtam megszokni a gondolatot, hogy 140-160 ezer forintot költsek egy telefonra, így egyre csak húztam a vásárlást, közben eltelt a karácsony és beköszöntött a január. Eközben láttam a hírek között, hogy elkezdtek megjelenni az MTK nyolcmagos 6592-es procijával szerelt telefonok, de ekkor még nem gondoltam rá, hogy ilyet szeretnék, mindenesetre azért megnézegettem a róla szóló híreket.

Közben sógorom vett egy ZOPO C2 telefont. Amikor megnéztem, meglepett, mennyire egyben van, milyen jól össze van rakva, szép volt a kijelzője, gyors a telefon és majdnem mindent tudott, amire szükségem volt. Egyedül a memória tűnt benne kevésnek, illetve én valami gyorsabb procit szerettem volna, mert nem fél évre akartam telefont venni.

Ez adta az utolsó lökést, hogy nekiálljak a kínai, még olcsóbb, de azért ismertebb márkák között nézelődni. A fórumok és a YouTube-os tesztvideók után végül THL vagy ZOPO telefonoknál kötöttem ki. A méret alapján a THL T200-at és a ZOPO 990+ Captaint néztem ki először magamnak, 6 col miatt, de aztán sógor 5 colos telefonját még egyszer megfogdosva arra jutottam, hogy 5,5 colnál nagyobb az én kézméretemhez már nagy, mert nem érem át, ha egy kézben fogom (mint kiderült igazam is lett).

Így esett a választásom a ZOPO új zászlóshajójára, a ZP998-ra.

Amellett, hogy fehérben bazi jól nézett ki a videókon és a képeken, a bivaly proci mellett jól mutatott a 2 GB RAM és a 16 GB belső SD is, ráadásul FullHD képernyője és 14 MP kamarája van. Hurrá, minden egyben van, ami kell, és egy zászlóshajót csak nem hanyagolnak később sem. Megszületett a döntés, már csak be kellett szerezni.

Elkezdődött a keresgélés, hol kéne megvenni. Paypalom nuku, így befűztem sógorom, akinek van, hogy én kifizetem neki forintban, ő meg megrendeli és kifizeti nekem Paypallal, ha megtalálom, honnan rendelem. Úgyhogy ő lett az én kedves és ingyenes dílerem. Ugye pont ezért szoktak bizonyos magyar oldalak több ezer forintot elkérni.

Kínai oldalakon nézegettem, amikor ő mondta, hogy nézem meg ZOPOMOBILESHOP-nál, mert ő is onnan rendelte az EU-s raktárukból, és igaz, hogy a szállítás drágább, mintha Kínából jönne, viszont ezen már sem ÁFA, sem vám nincs pluszban, ráadásul garancia esetén is ide kell visszaküldeni, és max. 4-5 nap alatt biztosan megjön.

Tekintettel arra, hogy a fórumokon is azt írták, hogy tényleg szinte kikerülhetetlenül belefut az ember VÁM-ba, ÁFÁ-ba, így úgy gondoltam megéri tőlük rendelni. Így 319,90 + 57 dollár (ez a szállítás és az adók együtt) volt a telefon, szerencsére még forintgyengülés előtt rendelve, azaz kb. 83 000 forintra jött ki. Szerintem ez így nem rossz, tekintettel arra, hogy fele annyi, mint a fenti márkás telefonok. Rendeltem még hozzá egy szilikon tokot, ami nem egy nagy szám, de most még nem lehet nagyon máshonnan ehhez való tokot rendelni. Bár aki akar, rendelhet flip tokot, és később ablakos tok is lesz hozzá. Ezen felül már csak egy OTG kábelt kértem. Sógor hétfőn este rendelte meg, pénteken délelőtt meg is jött a csomag, amit délután már a kezemben is tartottam.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.