Partíciók létrehozása
A rendszer nálam úgy nézett ki, hogy a Linux az 50GB-s sda1-en élt, itt volt minden, /boot, /home, stb, épp csak a swap volt kiköltöztetve egy fizikailag is másik lemezre, de nem is igazán volt használva, így nem is fontos.
Ebből a tárhelyből picit visszább kellett venni, mert az SSD 64GB-jára terveztem költöztetni a Linuxot és a Windowst is, azt is számításba véve, hogy a Windows jóval több helyigénnyel született, így végül is a terv az lett, hogy a Linux 15GB-t fog kapni, a többi meg a Win7-é.
Igen ám, de ebből a 15GB-ból 27-et rögtön elfoglal home könyvtáram, ami így marad a régi rendszerpartíción, a /var-ral együtt, hogy a naplózások se az SSD-t fárasszák.
Miután mindezt jól kifundáltam, jött az első komoly művelet: a partíciók létrehozása, melyhez mindössze az fdisk nevű programra, meg kb három percre van szükség
A teljes művelet az alanti képen látható, az egyes parancsok magyarázata pedig a kép alatt.
Bonyolultabb, mint aminek látszik, a leírás után ezt ti is látni fogjátok
minden művelet root módban történik
# fdisk -H 32 -S 32 /dev/sdb
Az első paranccsal indítjuk az fdisket, és mivel ez SSD-ken is igényli az olyan, egyébként nem létező dolgok definiálását, mint a fejek és szektorok száma, így meg kell ezt adnunk. Különböző fórumokon különböző értékeket javasolnak, ezt a 32 fej, 32 szektoros dolgot láttam a legtöbb helyen, plusz elvileg ez a legideálisabb, ha Windows-t is szeretnénk még az SSD-re.
A /dev/sdb az SSD-t jelöli, ide értelemszerűen mindenki a neki megfelelőt írja.
Egy üzenet figyelmeztet, hogy a változások kiírásával a lemezen lévő adatok végérvényesen elvesznek. Mivel én vadonatúj lemezzel dolgoztam, így nem lényeges, akinek már van rajta valami, az még most mentsen.
A következő sorban az N billentyű lenyomásával adhatjuk ki az új partíció létrehozására utasító parancsot, majd a P-vel kiválasztjuk, hogy elsődleges (primary) partíciót szándékozunk szülni.
A partíciószám lehet 1, ha van már partíció, akkor a következő természetes szám lesz az alapértelmezett választásunk.
A következő lépés nagyon fontos! Ahogyan azt fLeSs is megírta a kiváló SSD bibliájában, a Win7 2048 szektoros, vagyis 512 byte-os szektorokkal számolva 1MB-os eltolást szeret, így mi is az első szektort 2048-ra állítsuk. Hogy az fdisk volt-e ilyen okos, vagy valóban a fejek és szektorok száma miatt, de ezt az értéket ajánlja fel automatikusan, fogadjuk is el.
Ezután adhatjuk meg az utolsó szektorral a partíció tényleges méretét, +szektorok vagy +méret[K,M,G] formátumban. Én mivel 15GB-s partíciót szerettem volna, így +15G-t kellett beírnom.
Ezeken a pontokon újra végiglépdelve újabb partíciókat hozhatunk létre, /home-nak, /boot-nak, vagy a Windows-nak, amihez kedvünk akad. Én nem tettem, mert a /home úgyis külön lemezen lesz, mást nem akartam külön költöztetni, a Windows meg jobban ért a saját partícióihoz, mint bármi más, így a maradék lemezterületet egyelőre nem piszkáltam.
Az utolsó lépésként a W gomb lenyomásával lemezre írhatjuk az új partíciós táblát. A W a szélmalom, ekkor történnek ténylegesen lemezműveletek, eddig a pontig még bármikor biztonsággal megszakíthatjuk a folyamatot egy Ctrl-C-vel.
Kb fél percnyi munka után kapjuk vissza a promptot, ekkor az fdisk -l /dev/sdX paranccsal ellenőrizhetjük az eredményt, nálam minden tökéletesen rendben zajlott.
A következő lépés a partíció formázása, a fájlrendszer kialakítása. Ezt mindenki ízlésének és rendszerének megfelelő programmal végezheti el. Én, KDE felhasználóként a KDE Partition Managert használtam, de szinte bármi más is megfelel.
Fontos kérdés a fájlrendszer, itt legtöbben az ext4-et javasolják, mert támogatja az SSD-k számára oly' fontos TRIM parancsot, én is ezt használtam.
Ennél a pontnál viszont fontos azt is megjegyeznünk, hogy az ext4 naplózó fájlrendszer, és a naplózás, mint írási művelet, növeli a flash elhasználódását. Betonbiztosan kialakult álláspont híján a felhasználónak kell eldöntenie, hogy mi a fontosabb neki: az adatok nagyobb biztonsága, amit a naplózás garantál, vagy az SSD élettartama. Különböző fórumokon eltér a szakértők véleménye a témáról, egyesek szerint nem koptatja annyira a naplózás a flash-t, hogy az veszélyes méreteket öltsön, van aki szerint jobb, ha ki van kapcsolva, akad aki szerint jelentősen gyorsult a gép, mióta nem naplóz.
Ki ki döntse el maga, hogy kikapcsolja-e a naplózást vagy sem, én nem tettem, de aki mégis ki akarja kapcsolni, annak a tune2fs nevű programra lesz szüksége, és a következő parancsra:
# tune2fs -O ^has_journal /dev/sdXY - ahol sdXY a megfelelő partíció.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
