2017. július 26., szerda

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Sport rovat

A Forma-1 valaha volt legjobbjai

Minden idők legjobbjai. A legnagyobb kedvencek. PH!-s felmérés, harmadik, befejező rész.

[ ÚJ TESZT ]

Bevezetés

Miután sorra vettem a jelen F1-ének legjobb versenyzőit és legnagyobb kedvenceit, prohardveres Forma-1 felmérésem befejező részében arra voltam kíváncsi, vajon kiket tartanak a PH! fórumozói a valaha volt legjobb F1-es versenyzőknek.

Az is érdekelt, hogy kik a legnagyobb, feledhetetlen, örök kedvencek és melyek a legemlékezetesebb csapatok. E három kategóriában lehetett tehát szavazni, illetve írásos véleményt formálni. A legjobb versenyzők kategóriájában legfeljebb 10, a kedvencek kategóriáiban pedig legfeljebb 5 versenyzőt/csapatot lehetett megnevezni.

A jelölteket rangsorolva kellett megadni. A beérkezett voksok összesítésénél az alábbi pontrendszer szerint értékeltem: a legjobb versenyzőknél az F1 pontrendszerének megfelelően jártak pontok az egyes helyezések után (azaz 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1 rendszerben), a kedvenceknél pedig rendre 5, 4, 3, 2, illetve 1 pontot kaptak a jelöltek.

A legjobbaknál az előző cikk kommentjeinél felmerült javaslat nyomán kontrollszámítást végeztem a 10-9-8-7-6-5-4-3-2-1 pontozás alapján, ennek eredményét (a legjobb 10 pilóta vonatkozásában) szintén közzéteszem.

A jelen cikk alapjául szolgáló szavazás igen komoly feladat elé állította a bátor és lelkes közreműködőket. A teljes F1-es történelem összes versenyzőjének illetve csapatának áttekintése és rangsorolása bizony nem egyszerű feladat. Ráadásul az sem egyértelmű, hogy miként is rangsoroljuk például a valaha volt legjobb versenyzőket. Ki, és miért lesz a legjobb, mi a döntő szempont?

Lehet-e jobb az, akit láttunk versenyezni, mint az, akit nem? Az, akit kedveltünk - annál, akit nem szerettünk? Az a sokszoros világbajnok, akiről csak a Wikipédia oldalain pár perce olvasottak alapján formálunk véleményt, annál az örök ígéretnél, akinek teljes pályafutását végigkísértük a gokarttól a csapatfőnöki posztig? Jobb-e a tehetséges az eredményesnél? A megfontolt az agresszív tülekedőnél? Nincs egyértelmű helyes válasz. Épp ezért mindenki maga dönthette el, hogy mit tart fontosnak, mi alapján rangsorol.

A következőkben néhány idézettel szeretném érzékeltetni, hogy milyen sokféle hozzáállás fordult elő és mennyi eltérő, de egyaránt érdekes/elfogadható megközelítés lehetséges.

1. "Szerintem a hőskor versenyzőinek (úgy kb. a '80-as évekig) kellene elfoglalniuk minimum a lista első 10 helyét, hiszen abban az időszakban a versenyzés sokkal nagyobb kihívást jelentett, - mai szemmel kezdetleges technika, életveszélyes körülmények, minimális biztonsági felszerelések -, viszont nehezen tud az ember megítélni egy-egy pályafutást, akkor ha csak töredékeket (és néha azt is eltorzítva) lát/hall/olvas belőle…"

2. "Az '50-es évekből nem írtam senkit, mert grófok, nagybirtokos Urak (I)(sic!)(/I) hobbiztak, legalábbis ez az én véleményem. Nem volt az igazi verseny, közel sem voltak egyenlőek az esélyek, és messze nem kellett olyan szinten teljesíteni, mint manapság, vagy a 60-as évektől. Emellett próbáltam az elmúlt éveket (évtizedet) nem túlértékelni és realista maradni a kedvenceimmel."

3. "Szerintem egy pályafutást akkor lehet csak érdemben átlátni, ha véglegesen lezárult. Például aki látta Schumit 92-től, az tudja milyen volt fénykorában, de megint mást lát az aki 2010-től követte csak az F1-et. így én jelenleg is aktív pilótát nem jelölök meg."

4. "Kizárólag olyan versenyzők/csapatok kerültek fel a listámra, akiket láttam is versenyezni. Nem tudom reálisan összehasonlítani ugyanis a régieket archív felvételek és könyvek alapján azokkal, akiket évi 20-szor látok/láttam körözni a pályán..."

5. "Alapvetően csak a világbajnokokat rangsoroltam, közülük is elsősorban azokat, akiket láttam versenyezni. Objektíven ugyanis csak az elmúlt 20 évet tudom rangsorolni. Ugyanakkor nem hiszem, hogy egy Jack Brabham (3x), Juan Manuel Fangio (5x), Niki Lauda (3x), Nelson Piquet (3x), Alain Prost (4x), Ayrton Senna (3x), Jackie Stewart (3x) helyett inkább Kimit, Hamiltont vagy Villeneuve-öt kéne beírjam 5.- 6. helyre. Nyilván Damon Hill is csak egyszeres, de ő az én szememben ennél többet ért el, és ha csak azokat veszem, akik több, mint 3-szoros világbajnokok, máris betelt 9 hely... Esetleg Alonso beférhetne, mint legjobb 2-szeres világbajnok, de oda inkább Mika Häkkinent rakom.

Csak azért, mert nem néztem F1-et a '60-as években, nem akarok előrébb sorolni egyértelműen kevésbé eredményes, a mezőnyből kevésbé kiemelkedő pilótákat."

6. "2001-től nézem kompletten a teljes szezonokat, a 97-előtti felvételekről meg nem akarom teleírni a listát. Sok jó pilóta volt, bárki felkerülhetne azok közül, akik az alacsony leszorítóerős, de nagy, erős motorral szerelt gépeket körbevitték az első 5 helyen.

Ami a csapatokat illeti, velük továbbra is hadilábon állok, mert mindegyiknek van/volt/lesz aljas húzása. Egy darabig jónak tűnt a Red Bull és a Lotus a lazább stílussal, de az csak egy csokimáz, valójában az összes csapat egykutya a 2000-es években.

A régebbi, 30-40 évvel ezelőtti közepes csapatok viszont rendben voltak, csak sajnos mára eltűntek. Akkoriban még olyan apróságok is előfordultak, hogy kisegítették egymást akár alkatrésszel, hogy a másik is el tudjon indulni, meg laza volt az egész, tényleg inkább azért mentek, mert szerették az autókat, meg a versenyzést."

Ennyi bevezetést követően jöjjenek hát az eredmények. Összesen 40-en szavaztatok. Ez a legjobbaknál közel 400 leadott szavazatot (nevet) jelent, mellesleg épp 40 versenyzőre. A kedvenceknél 37 versenyző, illetve 24 csapat kapott jelölést.

A következő nem kevesebb, mint öt oldal a kialakult valaha volt legjobb versenyzők listáját részletezi. Minden egyes pilótáról, akire érkezett szavazat készítettem statisztikát. Igyekeztem minél jellemzőbb, érdekesebb képeket is válogatni. Minden versenyző, illetve csapat neve mellett a fentebb részletezett, az adott kategóriának megfelelő pontrendszer szerinti összpontszáma szerepel.

A statisztikánál az egyes kategóriák (VB címek, győzelmek, dobogók, futamok) mellett szögletes zárójelben tüntettem fel, hogy az adott versenyző az adott kategóriában minden idők hányadik legjobbja jelenleg. A jobb áttekinthetőség érdekében ezt csak ott tettem meg, ahol az adott pilóta az adott kategóriában a legjobb tízben van az örökranglistán. A győzelmeknél és a dobogóknál százalékos formában azt is megadtam, hogy azok száma hogy viszonyul az összes versenyéhez. A jelölések számának értelmezésénél érdemes figyelembe venni, hogy a maximum itt értelemszerűen 40, azaz a voksolók száma volt.

Az egyes versenyzők értékelése, pályájának megítélése rendkívül nehéz és összetett feladat. Ráadásul a szerző a szavazókhoz hasonlóan küzd azzal a problémával, hogy sokakat nem is látott versenyezni, esetleg alig hallott róluk. Épp ezért szubjektív szöveges összehasonlításra nem vállalkozhatott. Ehelyett az a döntés született, hogy beszéljenek azok, akik voksoltak, és támasszák alá a szavazataikat egy pár soros véleménnyel. Így tehát egyes pilóták esetén idézeteket olvashattok név nélkül, melyeket kivétel nélkül PH!-s F1 rajongók írtak a szavazatuk mellé. Ezeket a véleményeket tartalmában nem, maximum formájában változtattam meg itt-ott. Szerintem kellemesen színesítik a cikket.

A hatodik oldalon a legnevesebb kimaradókat gyűjtöttem össze. Akadnak közöttük még világbajnokok is szép számmal. Még a többszörös világbajnokok között is volt olyan, akire nem érkezett szavazat. A hetedik és nyolcadik oldalon találjátok a kedvenc pilóták/csapatok voksolásának eredményét. Végül a kilencedik oldalon pár rövid megjegyzéssel zárom a cikket.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Azóta történt

  • A Formula-1 kezdete

    Már jóval a Formula-1-es világbajnokság előtt létre jött az autóversenyzés világa: íme az első nagydíjak, autók és versenyzők.

  • Falvédő darts tábla köré

    Miként védjük meg lakásunk falát a kósza nyilaktól? Tudom, ne dobjunk félre... vagy készíthetünk falvédőt is!

  • A Forma-1 legjobb mai versenyzői (2015)

    Kik a legjobb és a leggyengébb versenyzők? Melyek a kedvenc pályák és csapatok? PH!-s szavazás, első rész.

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2017 PROHARDVER Informatikai Kft.