Me, myself & Irene…

Szép lassan eltelt a nyár, a program sem változott, a gyerekek majd a cheerleaderek is elmentek, normál esetben és jött volna a konyha takarítása illetve felkészülés a télre, de nyár folyamán a tábor legvégére leszerveztek egy esküvőt. Eredetileg nekünk csak a menü elkészítésében kellett volna segédkezni, és utána a többit meg megoldották volna a vendégek, de később előrehozták az esküvő időpontját, így mi lettünk a felszolgálók is. Azt tudni kell, hogy egy tábor átlag 9 hetes, de a miénk 12 hét hosszú, azaz szeptember 5-e vagy 6-a körül szoktunk végezni, így lett volna körülbelül 8 nap, ami alatt rendbe tudták volna kapni a tábort. Csakhogy közben megérkezett egy hurrikán…

Csak egy kisebb tornádó utáni áramszünet okoz fennakadást vacsora közben...

A Pennsylvania-ban uralkodó időjáráshoz az elmúlt évek alatt hozzászoktunk, azaz nem lepődtünk meg azon, ha egyik nap még 30-35 fok van nappal és 25 éjszaka, aztán meg úgy esik az eső két napon keresztül, mintha dézsából öntenék, miközben a levegő 10 fok körülire hűl le. Tornádó is pusztított a környéken nem is egyszer, 2010-ben pedig a konyhaablakból láttam egy „mini” verziót végigsöpörni a táborhoz tartozó tavon, de az Irén bőven túltett mindenen. Annak ellenére, hogy tényleg csak a legszélét kaptuk el, a tábort és környékét kiütötte úgy en bloc másfél napra. Eddig nem volt áram sehol, még Honesdale-ben sem, így másfél napig mindenki azt csinált, amit tudott. De mivel mindenhez kellett volna az elektromosság, még az olyan alapvető dolgokhoz, mint pl.: meleg víz, sok mindent nem tudtunk magunkkal kezdeni, miközben az eső csak ömlött. Nagy nehezen helyreállították az áramszolgáltatást, és ekkor derült ki, hogy a tábor két részre volt osztva a hálózat szempontjából. A konyha, az iroda, a gyerekek bunkjainak egy kis része valamint a staff lounge volt az egyik ágon, ezt sikerült helyreállítani, de a másik ág,- aminek a vezetékére rádőlt egy fa,- látta el többek közt a staff bunkjait, a mosodát és a karbantartók műhelyeit. Nos, a hálózat e részét végül csak 6 nap elteltével állították helyre.

Egyetlen szerencsénk az volt, hogy az a bunk amit varsitys fiúk használtak, áramellátás szempontjából a konyhái körön volt rajta, így ott tudtunk fürödni, meg páran át is költöztünk oda a következő pár napra, mert legalább láttuk egymást beszélgetés közben miután lement a nap. Dolgozni azért kellett járni, és mivel csak a staffre kellett főzni, ezért két csoportra osztottak minket, és csak fél napokat voltunk bent, igaz sok mindent nem tudtunk csinálni, eleinte csak vártuk, hogy leteljen a műszak, de aztán elkezdtünk felkészülni a tábor végére.

A laundry kiesése miatt főként a szennyes ruhánkkal voltak problémáink, meg volt néhány olyan ruhadarabunk, amit nem szívesen adtunk be a mosásnak nevezett hideg vizes szagtalanításra. A konyha alatt volt egy mosógép és szárító, a nyár folyamán ott mostuk a konyhán használt törlőkendőket, de így az utolsó héten már nem igazán érdekelt minket, hogy mit lehet és mit nem, részben munkaidő alatt kimostunk mindent magunknak.

Az igazat megvallva azért még így is sokkal jobban jártunk, mint akiknek törölték a járataikat, a reptereken ragadtak és emiatt borult minden programjuk…

Az esküvő kezdése előtt aztán másfél nappal felpörögtek a dolgok, mindenkit berendeltek és nekiálltunk készülni az esküvőre. Átrendeztünk az egész étkezőt, valamint szombatra és vasárnapra ismételten két részre lettünk bontva, az egyik csoport volt a felelős a háttérmunkáért, a másik pedig, amibe én is beletartoztam, a szervírozásért.

Az első vendégek, azaz a leendő házaspár és szűk családi környezete, pénteken érkeztek és már az első éjszaka sikerült a vőlegénynek kiütnie a menyasszony testvérének pár fogát, némileg illuminált állapotban. A második éjszaka sem telt el nyugodtabban, akkor pár hölgyvendég kapott hajba, és lármázta fel a fél tábort, egyedül a vasárnap éjszaka volt nyugodtnak mondható, eltekintve attól a pár egyéntől, akik a hivatalos program után még mulatoztak egy picit a tábor területén…

Ez volt az esküvői torta

Számunkra a szombat és a vasárnap volt a leghúzósabb, mint két esetben éjszakába nyúlóan dolgoztunk, ráadásul vasárnap hajnalban még be is kellett pakolni a maradék cuccainkat is, mert hétfő reggel indult a busz velünk,- kivéve azt a pár post camp-est, akik maradtak takarítani,- New York-ba. Pár óra zötykölődés után megérkeztünk, majd pár lánnyal együtt kimentem a JFK-re, ahol is ők indultak tovább Miamiba, én meg haza.

Hogy miért jöttem haza? Egyrészt elég sokat költöttem a nyár elejei kanadai utamra, másrészt meg várt egy gyakornoki álláslehetőség itthon. Persze utólag könnyű okosnak lenni, úgyhogy ha esetleg hasonló helyzetbe kerülne valaki a kedves olvasók közül, csak azt tudom mondani, hogy: Használj ki minden lehetőséget, sose tudhatod, mit hoz a jövő.

Az esküvő ideje alatt mindenki saját maga gondoskodott a betevő falatjáról

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!