Can't always get what you want…

Eddig csak a jót írtam, de mint tudjuk nincs rózsa tövis nélkül, és ez most sem volt másképp. Egyik fő probléma maga a konyha mérete volt, alig harmada volt a másik táboréhoz képest, ráadásul rengeteg öreg gépünk, eszközünk volt, pedig ez a konyha is 800 főt szolgált ki, ráadásul egy seatingben, azaz mindenki egyszerre jött enni. Ezen egyedül az segített valamennyit, hogy önkiszolgáló rendszerben vitték el a kaját, nekünk csak össze kellett készíteni tálcára és odaadni.

A helyhiány néha katasztrofális méreteket öltött, s emiatt az a szabály élt,- egy-két kivételtől eltekintve,- hogy ami kaja nem fogyott el az kuka. Egyéb konyhai kellékek,- mint például: kés, villa, kanál, tálak, stb.,- tekintetében sem álltunk a helyzet magaslatán, így sok minden egyéb mellett még megfelelő számú és méretű merőkanalat sem tudtunk összeszedni egy ebédhez / vacsorához a tábor végére. A helyhiány miatt a dishwash sem tudott normálisan működni, ezért tehermentesítésként, amikor csak lehetett papírtányért használtak műanyag evőeszközökkel. El is tapsoltak közel 25 000 dollárt ilyen egyszer használatos dolgokra…

A legdurvább vacsora: kinai kaja...

Füstölt lazac reggelire, úgy 800 főnek...

Salátabár - ez így nem sok, de volt még 3 másik ugyanilyen pult, és egy étkezés alatt minimum egyszer mindent újra kellett tölteni bennük...

A másik fő probléma maga a séf volt. Először is leszögezném, hogy szakmailag ott volt a toppon, csak éppen emberileg nehezen volt elviselhető. Annak ellenére, hogy nem ez volt ez első nyara a tábori étkeztetés területén,- mint kiderült 2011-ben alig félórányira dolgozott tőlünk,- két helyzet fordult állandóan elő:
a.) vagy nem volt valami, ezért valaki mehetett Decaturbe, vagy Kalamazooba, a hiányzó dolgokért,
b.) sokkal több volt, mint kellett volna, azért szó szerint ránkrohadt… fánk százasával, tej gallonszámra, stb…
Arról nem is beszélve, hogy állandóan a légkondicionált irodájában vagy a tábor irodájában ült, de ha mégis kijött, és nem az volt, amit ő elképzelt, akkor jött az ordítozás, tálcacsapkodás, stb… Persze akkor is te voltál a hülye, ha a Max vagy Roberto rossz „parancsokat” adott ki. Nem egyszer még a tábor tulajdonosával is igen emelt hangon beszélt, aki aztán másnap odajött elnézést kérni, hogy ezt végig kellett hallgatnunk…

Azt nem tudom ki csinálta konyhások beosztását, de az is eléggé el lett tolva, ha szabad így mondanom, mert azzal nem lett volna gond, ha reggel hatkor,- a lányok fél hétkor,- kezdünk, ha mi reggelizhetünk elsőnek. De nem, mi hivatalosan csak akkor ehetünk, ha végeztünk ez elpakolással is, ami úgy délelőtt fél tízet jelentett. Ezt senki nem bírta ki, így mindenki állandóan evett munka közben, ami viszont lassította a munkát. Ezen felül még szünetet sem kaptunk délelőtt, csak kettő környékén szabadultunk, viszont legkésőbb négyre már mehettünk is vissza,- lányok fél ötre,- hogy aztán negyed kilenc környékén végezzünk. Ennek a rendszernek „hála”, most először szedtem fel pár felesleges kilót minden igyekezetem ellenére…

Ami még egy picit furcsa volt, hogy nem kimondott csapatként működtették a konyhát, hanem mindenkinek megvolt a saját posztja, a lányok 99%-ban kint voltak a dinig room-okban, nagyrészt csak a salátabárhoz segítettek be illetve a terítést csinálták, sütés-főzés esetén is megvolt, hogy ki hol és mit csinált a fiúk közül, akiket meg mosogatásra vettek fel, azok egyszer sem jöttek ki onnan a nyár alatt. Ez most lehet önfényezésként hangzik, de én lettem a jolly joker, mindig oda mentem, ahol épp szükség volt plusz emberre, kezeltem a kávégépet, illetve én lettem a desszertfelelős is.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!