Majdnem 10 éve írtam egy bejegyzést annak apropóján, hogy megemlékezzek a 10 éves regisztrációmról a Prohardveren. Újabb 10 év telt el és napra pontosan 20 éve vagyok jelen az oldalon kisebb-nagyobb aktivitással. Azóta 4 címlapos írásom is megjelent, javában dolgozom és nagycsaládos ember lettem. 
Ahogy 10 éve is írtam: Legközelebb 10 év múlva ugyanitt, újabb nyomot hagyok a bitek világában.
Ugyan a tesztben szereplő kártyák nem egymás közvetlen konkurensei, ennek ellenére arra voltam kíváncsi, hogy a GeForce GTX 1650 Superhez képest megéri-e a plusz ráfordítást a Radeon RX 5600 XT, vagy arányaiban kevesebb extra teljesítményt kapunk a pénzünkért. Az egyik kártya a 60-70 ezer forintos kategóriában támad, míg a másik 100 ezer forintos árszintre hozza el a GeForce RTX 2060 teljesítményét. Az előbbieken felül összevetettem a referencia órajelen ketyegő és gyárilag túlhajtott RX 5600 XT-t is – ami Quiet és OC BIOS-t jelent a Sapphire esetében.
Az Nvidia GeForce GTX 1650 Super az egyik legkedvezőbb árú friss fejlesztésű videokártya, ami elfogadható sebességet nyújt még Full HD felbontás alatt is közepes-magas részletesség mellett. A korábbi ár-érték bajnok Radeon RX 570 pozíciója is veszélybe került miatta, hiszen már 56 ezer forinttól megvásárolhatóak az egyszerűbb 1650 Super variánsok, amik RX 580 szintjén teljesítenek lényegesen alacsonyabb fogyasztás, hőtermelés és zajszint mellett. Ez azt is jelenti, hogy így egyben túlszárnyalják a 6 GB-os GTX 1060-at is. Ennek a GPU-nak az előnye a Turing architektúra, az alacsony fogyasztás és ezáltal az alacsony hőtermelés, viszont a 4 GB memória a (közel)jövőben limitáló tényező lehet.
A mai modern játékok négynél több szálon nyújtott teljesítményét látva (elsősorban az Assassins Creed Origins-re gondolok, ami sajnos nincs meg nekem), egyre jobban felcsigázott a gondolat, hogy érdemes lenne a 6600K-ról és 4 magról legalább egy használt Intel Core i7-re váltani a plusz 4 szál miatt. Alternatívaként felmerült az újonnan hasonló árban kapható 6 mag + 6 szálas Ryzen 5, illetve a játékok szempontjából bivalyerős Coffee Lake i5 is. Mivel nem akartam első körben alaplapot cserélni, ezért esett a választás a Core i7 6700-ra, illetve később a kíváncsiságtól vezérelve AMD vonalon a Ryzen 5 1600-ra. Ha már lúd, legyen kövér, ezért a nagy processzorpróba után downgrade-eltem egy 2200G-re a Vega 8 iGPU-ja miatt, ami így szintén bekerült a tesztbe. A teszt margójára megjegyezném, hogy az utóbbi 10 évben csak Intel CPU-m volt (előtte meg csak AMD) és nagy megelégedéssel használtam őket, viszont az aktuális 1151 foglalat körüli politika eléggé felbosszantott, ezért gondoltam, adok egy esélyt az AM4 platformnak. Pedig, ha a régi B150-es alaplapomba belement volna egy i5 8400!
Talán nem tűnhet túl logikus lépésnek az új generációs Tonga megérkezése előtt videokártyát váltani, pláne egy mai szemmel is derekasan teljesítő alsó-középkategóriás kártya helyett. A személyes döntésem, ami az R9 270 mellett, és nem, mondjuk, a vele hasonló árkategóriában versenyző GeForce 750 Ti mellett szólt, az egyrészt a nagyobb teljesítmény, másrészt az GCN architektúra, ami a mai – nem olyan rég még „nextgenként” emlegetett – konzolokban is dübörög. Ugyan kevés a valószínűsége, hogy a diszkrét VGA-piacot még mindig vezető nVidia kártyáit hátrányosan érintené ez a helyzet a PC-s portok esetében, de azért feltételezem, hogy ami jól fut konzolon, az jól és problémamentesen fog egy GCN-es videokártyán is.
Frissítés: Mivel többen kérték, így frissítettem a tesztek nagy részét HT nélküli eredményekkel, amit az i5-3470 2 magjának letiltásával próbáltam szimulálni (de az L3 cache elvileg ebben az esetben 6 MB, szemben az eredeti hárommal), mivel az i3-2100 már nincs a tulajdonomban.
Manapság is sokat lehet hallani, hogy magas grafikai részletesség és felbontás mellett, tehát GPU limit közelében nem számít igazán a processzor, emiatt inkább erősebb videokártyára érdemes költeni az esetleges gyengébb CPU árán megspórolt összeget.
Nos, én ezzel a kijelentéssel nem teljesen értek egyet, részben a saját tapasztalataim miatt sem. De ne szaladjunk ennyire előre, a konklúzióban visszatérek erre a kérdésre.
A kezdetek
Körülbelül 2 éve cseréltem le a régi (Pentium E2160@3.0 GHz) gépemet egy Core i3-2100 alapúra. Rengeteg tesztet végignyálaztam az interneten, mire megszületett a végleges döntés.
Elég hihetetlennek tűnik, de február végén múlt 10 éve, hogy regisztráltam a Prohardver! oldalra, amit azóta is napi rendszerességgel böngészek. Akkor még csak a 15. életévem felé közelítettem, de már akkor érdekeltek a PC-s hardverek és játékok. Az időtájt ha jól emlékszem egy Athlon XP 2000+-al és GeForce 4 Ti 4200-al csappattam 512 DDR társaságában. Szép idők is voltak azok.... Legközelebb 10 év múlva ugyanitt, újabb nyomot hagyok a bitek világában.
Kis hazánkban nem túl ismert márkának tekinthető a PNY, mely már jó ideje elsősorban professzionális és asztali NVIDIA videokártyák gyártására specializálódott – utóbbiak Verto néven futnak. Ezen kívül ma már FLASH és RAM memóriák gyártásával is foglalkozik a cég, főként nagy OEM szállítóknak, mint az Apple, DELL és HP, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Annak ellenére, hogy itthon nem túl gyakran emlegetett márkáról van szó, a tengerentúlon mégis viszonylag nagy és elismert, mondhatni jól csengő névnek számít, ami nem is csoda, hiszen 1985 óta jelen van a piacon.
Jelen esetben a Verto család egyik, nem éppen legfrissebb tagját, a GeForce 7600 GT-t mutatnám be. A kártya egy éve vált tulajdonommá, egy budapesti kiskereskedelemben vásároltam. Első nagy pozitívumként említendő, hogy a videokártyára 3 év garancia jár, ami általában olyan nagy márkáknál szokás, mint például az ASUS. Ebből már szinte egyenesen következik, hogy nem egy másodosztályú termékről van szó – ezt a túlhajtási eredmények is igazolják.
