Hirdetés

Téma indító?! KRESZ vizsga.

Ma voltam KRESZ elméleti vizsgán, sajnos ez volt a második alkalom. Az elsőn elhasaltam 59 ponttal - ugye 75 elérhető -, viszont emberesen felkészülve, és odafigyelve ezúttal a részletekre is, már ami a képes feladatokat illeti, ma sikeresen abszolváltam a vezetői engedély megszerzésének ezen részét. 75-ből 75 ponttal sikerült átmennem az elméleti részén az egész herce hurcának.

Mostmár egy oktatót kell szereznem, mivel elsősegélyt azt én már középsuliban megszereztem, mivel eü. suliba jártam hivatalosan. És a 12. évfolyamot csak akkor fejezhettük be, ha megszerezzük a hivatalos vizsgát elsősegély nyújtásból. :)

Nektek, hogy sikerült? Hanyadszorra, mik voltak a nehézségeitek, tanácsok?! Nem csak ez, az egész, forgalmi vizsga stb stb. Érdekelne! :)

Ti hogy hallgattok zenét fül/fejhallgatóval?

Utóbbi hetekben többször a képembe vágta a telefonom ezt:

Mit többször? Munkanapokon naponta 2x megkapom, oda meg visszafele is.

Ignorálgattam bőszen, még lusta voltam kikeresni, hogy lehetne kikapcsolni, hogy figyelmeztessen. Androidon elég volt 1x ignorálni, többet nem jelentkezett. iOS más. Na de, nem is ez a lényeg.

Tudatában vagyok annak, hogy egészségtelenek a zene hallgatási szokásaim. 100%-on pörgetni a kis hallójáratomban, egy jó szorosan beékelődött fülhallgatót minden csak nem egészséges. Főleg mikor ilyen zeneművek vannak a könyvtáramban:

Na de ez:

Hogy mi?

Mit lehetne még tenni?! [Frissítve bejegyzés alján!]

Szerintetek mit lehetne még tenni, mondani az alább felsorolt esetek és dolgok alapján? Kifogytam az ötletekből.

Van nekem egy Vodafone - kábeles szolgáltatások ex-UPC - előfizetésem. Sok csatorna, 500 Mbit net, alap vezetékes telefon. Viszonylag stabilan működött az elejétől kezdve, igaz 4 éve mikor beköttettük akkor a net még csak 150 Mbit volt. Telt múlt az idő, átvette a Vodafone, nagyjából egy 3/4 éve fordult elő először, hogy az internet úgy elkezdte összeszékletelni magát. Vagyis nem egészen. Elvileg, a modem küldte stabilan a wifit is meg a kábeles naftát is minden irányba, viszont az eszközökön, látszólag volt internet - ott pilácsolt a wifi jel, gépen is mutatta, hogy van internet stb - viszont egy böngészőbe megnyitott weboldal, egy elindított online igényű játék sem töltött be, letöltések nem indultak el meg ilyenek. Nyilván az ember először itthon próbálja megoldani, hátha valami más gebasz van, én nem mutogatok egyből a szolgáltatóra. Viszont semmi se oldotta meg ezt a gondot, a hálózatom nem volt túlterhelve, mert akkor is hibázott, ha csak 1 eszköz volt netre kapcsolódva, meg akkor is, ha minden ami alapesetben szokott.

Skyrim will rise again...

És újra, és újra, és újra... Ha MicrosoftXBethesda-nak van elég bőr a képén -van-, akkor lehet még kapunk belőle vagy 2-3 verziót, mire kiadják a The Elder Scrolls VI-ot. Hányszor is adták már ki? Azt hiszem olvastam valamit, hogy mostmár hivatalosan is ez a legtöbbször újrakiadott játék. Ami biztos, jópár platformot megélt már ez a gyöngyszem.

Csak a poén kedvéért: pc, Xbox 360, PlayStation 3, Xbox One, PlayStation 4, Nintendo Switch, Xbox Series X és S, Playstation 5, Amazon Alexa. Meg ugye van pár kiadása, a natúr, Special Edition, Anniversary, VR stb.

Nos, 2x már letekertem ezt a játékot. Amit másnak az Oblivion vagy a Morrowind testesített meg, mint a nagybetűs The Elder Scrolls, na az nekem a Skyrim volt. Emlékszem nagyon csúnyán beszippantott 2013 vagy 2014 környékén, akkor még rossz kisfiús módon egy torrentes verzió. Végig pörgettem, amit lehetett én azt láttam ebben a játékban, amit lehetett elértem benne. És imádtam, minden percét, vagyis... óráját, volt benne pár órám... Jó sok.
Rá pár évre, nem tudom olyan 2015-2016 talán, mivel már volt stabil keresetem mivel dolgoztam, rászoktam, hogy jófiú vagyok és ami játék kell, meg tetszik, megveszem. Hát, a Skyrim nem hiányozhatott a Steam könyvtárból. Aztán berántott még1x, bár már nem annyi időre, hivatalosan olyan 70 órát töltöttem el vele akkor. Akkor már inkább csak fél felszínesen de ismét végig daráltam a lényegét a játéknak. Továbbra is imádtam. Nem tudtam unni, pedig már mindent fejből tudtam, hogy mi és hogy fog történni. Újra a Companionok feje lettem, újra naggyá tettem a Dark Brotherhood-ot, akkor épp Ulfric Stormcloak-ot győztem le az ellenség csapataival, vámpírvadász lettem, megöltem a legelső Dragonborn-t és még sorolhatnám hányféle fajta lehetőséget aknáztam ki, amit a játék elémtárt újra. Viszont, főleg meló mellett, meg azért zajlott a családi élet, ez gyorsan abba maradt, bár részemről az a 70 óra soknak számít, egy játékra.

Visszatekintés egy évtizeddel korábbra...

Videójátékokról lesz szó! Egy kis ömlengés csak. :)

Valahogy sokszor fel-fel rémlik bennem az, hogy régen azért még elég jó játékokat raktak le az asztalra. Valahogy még a nem kiemelkedő címek is jobbak voltak. Aztán lehet ezt csak én érzem így, meg nyilván a sz*ar 10 éve is sz*r volt, sőt, 20 éve is. Viszont az meglepő, hogy 11-12 éves címek jobban odatudnak ragasztani a képernyő elé, és esetlegesen egy, kettő de legfeljebb három nekifutásra végig is viszem őket. Ugyanis, új "hobbim", hogy elővettem pár régebbi címet, szigorúan Xbox platformon, azon belül is a 360-as éra, illetve kritérium még, hogy legyen benne a Game Pass katalógusba. Olyan címek ezek - vagyis kettő -, amiket ki akartam próbálni, illetve ellett kezdve, ám végül félbemaradt ilyen vagy olyan indokkal.

Az első cím egészen 2010-ig nyúlik vissza, műfaját tekintve egy mezei hack&slash játékról van szó, az EA gondozásában készült és alapját, vagyis inkább a történetét Dante Alighieri: Isteni színjáték című művének egy része adja. Igen, a Dante's Inferno-ról van szó. Ez a játék, ez pont olyan amire én csak úgy vágytam anno. Tekintve, hogy csak konzolokra jelent meg, így abszolút nem volt lehetőségem kipróbálni, ha meg pc-re is jött volna, val'szeg a gépem se bírta volna el. Ám, cirka 12 év után, hála a visszafelé kompatibilitásnak, az Xbox Game Pass-nek illetve a birtokomban lévő Xbox Series S-nek végre végig játszhattam ezt a gyöngyszemet.

Megfogadom, hogy 2022-ben...

...lefogyok.

...elkezdek edzeni.

...egészségebben táplálkozom.

...leteszem a cigit.

...nem iszom több alkoholt.

...kedvesebb leszek.

...összegyűjtöm a pénzt a Ferrarira.

Ti szoktatok új évre megfogadni bármit is? Vagy ez már csak olyan klisés, filmes, szósölmédiás szokás így a 21. században? Vagy már nem ilyeneket szokás? Hanem ennél nagyobb, fontosabb dolgokat?

Sose volt egyébként zsánerem ez az új évi fogadalom. Nézzük csak az itt felsoroltakat.

Fogyás és edzés

Ugye, meg van az a poén, hogy január 2.-án tele van az edzőterem? Még, ha csak poénos kép is. Valójában nem tudom, hogy ez így van-e. Nálam nem igazán játszik. Gén szinten fogyásra nincs szükségem, egészséges vagyok, de mégis csak az 55 kilót karcolom testsúlyba, ehetek én akármennyit. Erőnlétem jó, erőkifejtés is rendben van. Lusta lennék mégis gyúráshoz meg alapvető edzéshez. Kigyúrni meg nem is akarnám magam, feleségem ezt a véznaságom szereti. Pedig nem lenne amúgy rossz elfoglaltság. De, áh, nem.

Videójátékos... válság?!

Mondhatni... bár hónapok óta tartó dolog ez, és már az elején megfejtettem, hogy miről van szó. Na, de azé' csak leírom. :)

Mi't'omén... 8-9 éves lehettem ugye mikor először közöm volt bármiféle digitális játékhoz, és hát mit ne mondjak, elég szépen magával rántott az érzés. Rengeteg mindennel játszottam, volt, hogy napokig a gép előtt ültem, mert játék... A 11.-es évem középsuliba szépen rá is ment, mert World of Warcraft... Az csak természetes volt akkoriba, hogy kicsi RawrrSoul nappal alszik, éjszaka meg gémel, suliba nem megy és hasonlók. Konkretice nevezhető voltam függőnek. Na, de hát tagadni nem fogom szeretek játszani. Kikapcsol, ellazít, elfoglal.

Az évek során elég szép játékgyűjteményt is felhalmoztam, vannak vett tételek, vannak ingyenes tételek, túlzásba ezzel viszont sose estem. Addig nyújtóztam amíg a takaróm ért. Megvárom én, amíg valami elfogadható árú lesz, viszonylag kevés amit azonnal teljes áron megveszek. Fel is tudom sorolni:

Apple a Xiaomi fülessel: csapó II.

Volt már egy blogom a Xiaomi Mi TWS 2 Basic fülesem és az iPhone 11-esem kapcsolatáról. Nos, a karanténosdi letelt, hétfőn visszatértem a sűrű hétköznapokba, és újból használatra kényszerült a kis média eszköz. Aztán elkezdett sztrájkolni... :F

Photo credits: RawrrSoul

Na, nem a szó szoros értelmében sztrájkol, magyarán nem romlott el, ám, én mégis sztrájkként élem meg, azt, hogy nem hajlandó engedelmeskedni a parancsomnak. Vagy a füles sztrájkol, vagy a telefon, ezen még dolgozom.

Első körben tisztázzuk mi értelme van egy telefon oldalán található hangerőszabályzónak? Úgy van, hangerőt szabályoz. Lefele mutató része csökkenti, felfele mutató része növelli. Na, de mi történik akkor, ha nem működik? Nem csinálja! Ez lehet több okból, funkcionálisan például, elromlik a gomb, okozhatja szoftveres gond, kosz ragad a gomb réseibe stb. Nem jó dolog, javítandó, hogy újra ellássa azt a feladatot amire ki lett találva. Nos esetemben nem is mondanám, hogy nem működik, inkább csak nem úgy ahogy kéne.

Forza Horizon 5: Túraversenyek

Nem is tudnám hangoztatni elégszer, hogy minden hibája ellenére én a Forza Horizon idei részét is nagyon, de tényleg nagyon szeretem. Megjelenés óta játszom a Standard kiadást a Game Pass jóvoltából és bár egyelőre nem szereztem be, mert csatlakozom azon ember csoport tagjaihoz, hogy ez ennyiért nem, később mindenképp az Xbox könyvtáram jogos tagja lesz. Ebben a blogban viszont egy kicsit hőbörögni szeretnék, ami nem is teljesen magát a játékot szidja, mintsem annak játékosait. Vagyis, akikkel én összekerülök.

Emlékeim szerint a Forza Horizon 4-ben nem volt ez a játékmód, amire utóbbi időben rákaptam. Nincs sok játékórám még a játékban, 50 óra körül járok, minden verseny teljesítve, minden út bejárva, amit tudtam táblát megkerestem és lezúztam, minden területet felfedeztem, a történet mesélős kihívásokat is teljesítettem. Bár utóbbinál én nem küzdöttem most még a 3 csillagokért, ahogy sikerült, azért viszonylag kevés ami ne lett volna mégis 3 csillagos. Az Eliminator játékmód nekem már a 4-ben sem hozta azt, hogy annyira szükségem volna rá, sima versenyeket co-op-ba vagy pvp-be nem szeretek játszani, de felfedeztem a Horizon túraversenyek ikont a térképen, és 1-2 menet után azt kellet mondjam; nekem ez tetszik!

Én vagyok a világ legszerencsésebb embere.

Épp most leszek 3.15 millió font birtokosa. Mindehhez csak válaszolnom kell egy emailre megadva a nevem, címem, telefonszámom, foglalkozásom illetve a koromat. Hát nem nagyszerű? Kis tevékenység ez, és mégiscsak, mai árfolyamon számolva 1.3 milliárd forint üti a markomat. Már pötyögöm is a mailt, micsoda busás gazdagságban lesz részem eme nehéz időkben.

De miért a spam mappámba érkezett ez az email? És miért mondja nekem azt a Gmail, hogy ez az üzenet veszélyes lehet?


Itt az email, talán ti megmondjátok miért gyanús ez?! Szerintem nincs okom bizalmatlannak lenni.

Nos, nyilván, bolond én sem vagyok! Az oka, hogy erről most itt megemlékezem, hogy 10+ évnyi email használatom alatt ez az első eset, hogy ilyen enyhén átverés szagú üzenetet kaptam.

Bár, ez egy elég gyenge próbálkozásnak tűnik nekem. Első körben ott az email cím amiről kaptam a levelet. admin@gtel.com.sa Mindennek tűnik ez nekem, csak nem egy banki email címnek. Meg, ha már brit, akkor mért com.sa? Jajj, apróságokon lovagolok!