Bárcsak tudnám a titkot, ami békét hoz a mindennapokba, bárcsak enyém lehetne ez különös kincs és előkaphatnám a kis gyöngyös tokjából bármikor, amikor csak szükség van rá... Pszt....most itt van. Ne mozodulj hirtelen, ne sóhajts hangosat, még az entert is halkabban nyomd le, kérlek! Olyan jó magamba szívni, érezni, ahogy szétárad az ujjaim hegyéig és csak a billentyűk édes kopogása jelzi, itt vagyok még, ebben a világban. Mégcsak csend sincs, körülöttem pörög az élet, autók, pincérek és vendégek, járókelők, minden "normálisnak" tűnik, csak épp BÉKE van. Hihetetlen... a szomszéd asztalnál a következő mondat hangzott el: "komolyan mondom, tök jó fej az anyósom, legjobb!" Kezdek aggódni, képes vagyok ébren álmodni péntek délelőtt?! Hallgatózom tovább: " mentem haza dög fáradtan este, felhívtam az autópályáról, h mi van otthon, mondta, hogy van kaja, mondom, sör van? Aszongya, nincs, de hozzál! Vittem, aztán söröztünk. Hát kinek van ekkora arc anyósa?!" ... a társaság közben feloszlott, de még mindig kuncogok a szavain....jó így, jó hallani, hogy valaki kedveset mond másról.
Ezt az órát becsomagolnám, - mint az imént a pincér a tevés kekszemet - zsebre tenném és csak elővenném, mikor a nyugimutatóm kiakad és ordítok a kutyával vagy csak a fogam között sziszegem türelmetlenül egy megszeppent kicsi lánynak, hogy "mi lesz máááááár". És ahogy elővenném, eltűnne a világvége, szétgurulna ez a csodás őszi délelőtt és amerre jut belőle, ott mindenki boldog lenne egy pillanatra.
Bárcsak tudnám a titkot... hiszen nem elég csak érznem, attól még nem lesz örökre az enyém.
Talán a sietség hiánya? Mi tagadás, régen üldögéltem egy tonik mellett órákat, régen töltöttem el úgy napot, hogy nem volt egyetlen időponthoz kötött programom sem. Nem hinném, hogy csak erről van szó. A kötött időpontokkal nincs semmi baj, nem engedik szétesni a napokat. Ha 11-re várnak, pontosan 11-re készülök fel az adott találkozásra, ha 5- re megyek a Hercegnőért, 5-re változom vissza Anyává. Kellenek az időpontok. De akkor miben rejlik a béke?
Talán a véradás? Hogy jó segíteni, hogy jó bezsebelni egy agyonhajszolt nővérke köszönetét olyasvalamiért, amit én ingyen kaptam? Nem hinném. A véradás mindig feldob, de nem adhat igazi békét. Ahhoz nem elég nagy dolog.
Márpedig most béke van, Istenigazából. Olyan béke, amikor nem csend van a lelkedben, hanem mosoly...ha érted, mire gondolok. Olyan béke, amikor mindennek értelme van, amikor tudod, hogy miért vársz a Kedvesre egy kávézó teraszán 2 takaróba csomagolva és miért nem rohansz a kis ügyes-bajos dolgaid után.
Talán a Kedves a kulcs. Aki néha kedves, néha morc, néha büszkeség maga, néha pedig az én kicsi kincsem, aki Anyává, Asszonnyá, Nővé tesz engem. Talán ő a titok, de ha így van, nagyon szégyellhetem magam. hiszen a Kedves, mint program fut a mindennapjaimban is, akkor is, amikor ordítok a kutyával...stb. És hát része az oprendszeremnek akkor is, amikor nem kedves, amikor olyan ellentétesen látunk dolgokat, hogy fáj, amikor nem a béke képernyővédője vesz körül, hanem épp osszeomlani készül a rendszer.
Nem tudom. Taláni mindezek együtt. Talán csak a napsütés, a hűvös fuvallatok, talán csak önmagában a béke a titok, amit nem megfejteni, csak installálni kell. Hogy fusson a háttérben, akkor is, amikor épp más meghajtót használsz.

Bárcsak tudnám a titkot, ami békét hoz a mindennapokba, bárcsak enyém lehetne ez különös kincs és előkaphatnám a kis gyöngyös tokjából bármikor, amikor csak szükség van rá... Pszt....most itt van. Ne mozodulj hirtelen, ne sóhajts hangosat, még az entert is halkabban nyomd le, kérlek! Olyan jó magamba szívni, érezni, ahogy szétárad az ujjaim hegyéig és csak a billentyűk édes kopogása jelzi, itt vagyok még, ebben a világban. Mégcsak csend sincs, körülöttem pörög az élet, autók, pincérek és vendégek, járókelők, minden "normálisnak" tűnik, csak épp BÉKE van. Hihetetlen... a szomszéd asztalnál a következő mondat hangzott el: "komolyan mondom, tök jó fej az anyósom, legjobb!" Kezdek aggódni, képes vagyok ébren álmodni péntek délelőtt?! Hallgatózom tovább: " mentem haza dög fáradtan este, felhívtam az autópályáról, h mi van otthon, mondta, hogy van kaja, mondom, sör van? Aszongya, nincs, de hozzál! Vittem, aztán söröztünk. Hát kinek van ekkora arc anyósa?!" ... a társaság közben feloszlott, de még mindig kuncogok a szavain....jó így, jó hallani, hogy valaki kedveset mond másról.

Végre ittvan, megérkezett, hónapok óta vártuk...tudom kívülről az összes lelkesedését az én drágámnak. Most megint nem lehet hozzá szólni órákig, vadássza az infokat, képeket. ''Kint van a Mobilarénán! '' ''Kint van az Indexen!'' Én meg lassan kint vagyok az erkélyen, hogy levessem magam...vagy a telefonját, azért az mégiscsak szelídebb bosszú.

Mi tagadás, tényleg szép a cucc, na jó egyenesen álomszép. Első látásra persze megijesztenek az ikonok, teljesen más minden, mint amihez szoktam. Sem a régi feliratos, sem a mai live-szerűen ikonos logikát nem követi. Új, és talán pont ezért vonzó...
Vagy azért, mert olyan végletekig elegáns a megjelenése?

Az Apple régóta kóstolgat engem. Az első próbálkozása az volt, mikor megtudtam, hogy egy rég nem látott kedves barátom csak Apple cuccokat használ. Na ennyitől azért nem dőlünk meg, mégha a kedves barát egyfajta referencia személy szerepet is töltött be az életemben egykor.

A második offenzíva a fehér laptopok idején jött...na azután már csorgott a nyálam rendesen. Heteken át cipeltem Apát egyik üzletből a másikba, ''csak megnézni''. Persze ő bölcsen megvárta, amíg elmúlik a felindultságom, nem akart kitenni annak a szégyenteljes érzésnek, hogy kiadunk egy kalap pénzt egy egyébként rendkívül hasznos és nagytudású műszaki cikkért egyszerűen azért, mert tetszik a színe... Az már tényleg dúúúúrva lenne.

Most meg itt van ez a hímcéda és kacéran sandít felém. Még nem ragadhatom meg a grabancát, nem gyömöszölhetem meg az érinőképernyőjét és nem mondhatom neki:
''na mutasd Magad Szépfiú, dalolj nekem vmi szépet!'' Elérhetetlen, remélem nem sokáig. Ahogy ismerem az Embert, hamarosan leakaszt valahonnan egyet, ha másért nem, hát tesztelni kicsit. Már csak az a kérdés, hogy lesz abból teszt, ha folyton én nyomkodom majd...
Íme:
[link]

Hát hogy van az, hogy mindenki itt ontja a blogokat, csak én nem?

Az Ember megszállott, ez ok, van benne szenvedély... de miért is kéne nekem megzakkannom amiatt, hogy ez a szenvedély már nem értem hajtja, hanem Urambocsá más nyomkodnivalóért... Szóval ha már ő csak a mobilos topicokban szeret pörögni, két lehetőségem marad:
vagy elindulok a végső elsárkányosodás lejtőjén és naponta ütöm a fejét a sodrófával azt üvöltve, hogy '' MÁRPEDIGSZERESS!!!'' Vagy megbarátkozom a gondolattal, hogy nem szabadulok a témától, és addig bólogatok okosan érdeklődve a kirohanásai alatt, míg előbb utóbb valami ragad rám is a témából és halovány (rózsaszínű) elképzelésem lesz a mobilokról. Akkor inkább már az utóbbi. Valahogy nem tűnik hosszútávú projektnek a balhé. Vajon vannak így más csajok is? ( tudjátok fiúk ezek olyan lények, akin nem gombok vannak, hanem dudorok és dorombolnak, ha nekik is vesztek egy csecse mobilt)

Szóval véleményem aaaaz van. Sztem néha majd le is írom...