Retro játékgép egy régi billentyűzetben


[+]

Már egy ideje motoszkált fejemben, hogy jó lenne itthonra valamilyen retro-gaming eszköz, mert egyrészt a saját első számítógépélményem egy Commodore 64-eshez köt, másrészt vágytam rá, hogy gyerekeimmel is játszhassak néhány jó kis klasszikus videojátékot. Saját C64-em sajnos már nincs meg, és az eredeti hardveren való játékról is viszonylag hamar lebeszéltem magam. Igaz, hogy ez a legautentikusabb, de ez is jár a legtöbb problémával. Eleinte egy C64 házba épített Raspberry Pi alapú emulátoron gondolkodtam, amihez meg is találtam a tökéletes szoftvert: a BMC64 köztes Linux-réteg nélkül futtatja a VICE-emulátort a Pi hardveren, ami igazán szép megoldás lett volna. De még a hibás C64-ek ára is az egekben van, így letettem erről a lehetőségről.

Zenelejátszó Raspberry Pi alapokon 1.

Az alkatrészek

Kétrészes cikkben mutatom be egy Raspberry Pi alapú hálózati zene- és CD-lejátszó építését. Az első részben a koncepciót, az alkatrészeket és a fejlesztés első lépéseit veszem sorra, a másodikban pedig a konkrét építést és a végső simításokat.

Otthoni zenehallgatásra már több mint két éve egy korábbi Logout cikkben bemutatott Atom+Ion HTPC-t használok, amelyen a népszerű médiacenter program, az XBMC fut. Egy iPod Touch és a rajta futó XBMC távvezérlő alkalmazás segítségével választom ki a zenéket és vezérlem a lejátszást WiFi-n keresztül, így könnyen, egyszerűen, és főként a tévé bekapcsolása nélkül működik a dolog. A zenék egy NAS-on vannak, így nem csak erről az eszközről lehet elérni őket. A megoldás tökéletes, az egész család megelégedéssel használja, kivéve egyetlen dolgot: kicsit túlzásnak tartom, hogy egy komplett HTPC – még ha az az Intel Atom platformnak köszönhetően alacsony fogyasztású is – menjen akár napi több órát is mindössze a zenehallgatás kedvéjért. Illetve az alaplapi hangkártya hangja sem ideális, elkelne ennél egy kicsit jobb. Megszületett a döntés, hogy bár a HTPC marad, mert kitűnően lehet rajta filmet nézni, kell építeni egy alacsonyabb fogyasztású és jobb hangú lejátszót. Persze maga az építés is szépsége vonzott.

PC-k és mobilok a hőskorból

Ritkán látható kiállítás a számítástechnika, a mobil kommunikáció, az információs forradalom történetéről. Most egy ilyet ajánlok a figyelmetekbe.

Az Országos Műszaki Múzeum rendezésében nyílt meg a „Menő üzletember” című kiállítás az Elektrotechnikai Múzeumban. A kiállítás bemutatja az igazán menő üzletember felszerelését egészen a 70-es évektől kezdve napjainkig. A kiállítás egyik legfontosabb vonala a kommunikáció: ez 70-es évek CB-rádiótól kezdve a 80-as, 90-es évek táskás, majd fél tégla mobiljain át a mai zsebkészülékekig mutat be érdekes tárgyakat. (Itt jegyzem meg, hogy a kiállításon látható négy személyhívó szerény gyűjteményemből származik.) A kiállítás másik igen fontos területe a hordozható és a zsebszámítógépek fejlődésének bemutatása a táskaméretű, katódsugárcsöves készülékektől a tárcaméretű menedzserkalkulátorokig. Ezeken kívül a szórakoztatóelektronika fejlődésébe is bepillanthatunk a 60-as évek magnetofonjától kezdve a Sony legendás Walkman modelljén át az iPodig.

Mobiltörténelem - Motorola MicroTAC 9800X

Michael P. Metroka 1988. június 13-án is ugyanúgy indult munkába, mint az összes többi hétköznap. A Chicago Sun-Times még mindig Reagen elnök Szovjetunióbeli útját értékelte, a vezető újságíró az enyhülés további lépéseit találgatta, de igazából nem fűzött sok reményt Gorbacsov új programjához, a peresztrojkához. Michaelt nem érdekelte a politika, az újságot az autó első ülésére hajította. Már a munkája járt a fejében. Ráfordult a 90-es főútra, nem is idegesítette magát az óriási forgalmi dugón, amely már mindennapossá vált az egyik legfontosabb Chicagoba vezető autópályán. Úgysem megy be a városba, lefordul Schaumburgnál a Meacham roadra. A Motorola főhadiszállása már messziről látszott az útról. Michael leállította kocsiját a parkolóban és az egyik legszigorúbban őrzött épület, a fejlesztési központ felé vette az irányt.
A liftből kilépve, elhagyva az utolsó ellenőrzést is, azonnal a tárgyalóterembe ment. Már ott volt mindenki az osztályról, Scotty, Buffy, a többi mérnök és persze a főnök. Ő is és a többiek is számos szabadalmi leiratot jegyeztek nevükkel, de ez most mégis különleges volt. A munka nem szólt másról, mint a létező legkisebb hordozható rádiótelefon elkészítéséről. A hatalmas ötlet az egészben, hogy a billentyűzetre egy lapot lehet hajtani, ami megakadályozza a véletlen leütéseket, de segítségével fel is lehet venni a telefont, ha hívás érkezik. A lapban van elhelyezve a mikrofon is, így beszéd közbe pont a száj elé ér, ami fontos is, mert visszacsukva az egész telefon kisebb mint egy megszokott kézibeszélő. A cél, hogy kisebb és könnyebb telefon készítsenek, mint az 1983-as DynaTAC. 83-ban maga a technikai csoda volt, hogy Martin és csapata egy mindössze 25 centi magas, kevesebb mint egykilós, kézben fogható és a fülünkhöz emelhető dobozba szerkesztett egy telefont. Addig csak autóba épített készülékek voltak, no meg persze a nehéz táskás modellek. A cégnél mindenki tisztelte Martint, de készüléke felett már eljárt az idő.

[kép]

Michael körülnézett a teremben, tekintete összeakadt a főnökével. A mindig elegáns, a legjobb szabású öltönyöket viselő rideg alak bólintott egyet, majd hozzákezdett:
-Ma beadjuk. A múlt héten véglegesítettem a leiratokat. Ott van előttetek, nézzétek meg!
Lapozgatás kezdődött a teremben, mindenki nézegette a 13 oldalból álló anyagot. Mindig olyan jó, ha az első oldalon az ember a saját nevét látja. Minden rendben volt. Michael – övé volt a munka oroszlánrésze – persze kívülről tudta az egészet. Minden egyes betűt és vonást százszor átnézett. Hónapokig bújta a hasonló szabadalmakat, egyfolytában referenciákat, keresztreferenciákat, hivatkozásokat és visszahivatkozásokat keresett. A Főnök kérése egyértelmű volt: Senki sem támadhatja meg a leírást és senki sem előzheti meg őket. Ennyi.

Egy évvel később...

[kép]

A forró júliusi napon ugyanúgy többezer levél érkezett a fejlesztési központba, mint minden hétköznap. A fogadóból a szortírozóba, onnan a főosztályra, majd egyenesen a főnök asztalára került az a boríték, amelyben egy levél tudatja a Motorola Inc-el (Schaumburg, Illinois) és a Michael P. Metrokával, hogy szabadalmi leiratukat az Egyesült Államok Szabadalmi Hivatala 1989. július 4-i dátummal, 4 845 772 szám alatt elfogadta és jóváhagyta. Persze senkit sem ért meglepetésként a dolog. Néhány jó helyen ülő informátor már régen tudatta a főnökkel és azok főnökeivel, hogy minden sínen van. Michael a tervezőrészleg egyik helyiségében üldögélt és egy fekete színű, kicsi, kecses tárgyat tartott a kezében.

[kép]
Ez már nem makett, modell, tanulmány vagy kísérleti példány, hanem egy valódi szériadarab volt. Igaz sorozatszámában még több volt a nullás mint az attól különböző számjegy, de mégis, egy olyan végleges példány volt, amelyet hamarosan többezren vesznek majd kézbe. Ujjával megérintette a PWR feliratú gombot. Jólesett a lágy gumiborítás tapintása. Jó munkát végeztek odaát az ergonómián... A fekete ablak mögött felizzott a nyolc kis téglalap, mindegyikben 5x7 kis piros LED. Mindig is szerette a bekapcsoláskor hallható hangot. Már az első Motorolája is így köszöntötte. Gondolkodás nélkül betárcsázta otthoni számukat, megnyomta az SND gombot, amelynek hatására a kis készülék elküldte a számjegyeket a központnak, hogy az felépíthesse a hívást az otthoni telefonig.

[kép]
Egy pillanatra elgondolkodott, pontról pontra tudta, hogy most mi is történik a telefon és a központ áramköreiben. Cellaazonosító, jelzésátvitel, hívásfelépítés-kérés, irányítási adatok. Gondolatait felesége hangja szakította félbe.
-Halló? Te vagy az Michael?
-Én vagyok. Délután elviszem a srácokat a meccsre. A Vikings játszik a Bears ellen. Imádni fogják.

Szenzációként robbant az új telefon. Mindenki ilyenre akarta lecserélni nehézkes DynaTAC-ját, de még autóba épített készülékekkel is jöttek, és MicroTAC-ot akartak helyettük. Pedig nem volt olcsó. Egy átlagos autó kb. 8200 dollárba került, a Motorola új telefonja meg 3000-be.
Michael hátradőlt a nézőtér kemény műanyagszékén és megsimogatta a srácok fejét. Jó kedve volt. A Bears állt nyerésre.

Oldmobil


A történetben szereplő személynevek és dátumok valódiak, de az összes többi részlet a képzelet szüleménye.


Kapcsolódó weboldalak
Az eredeti szabadalmi bejegyzés letölthető: [link]
Mobiltelefongyűjtemény: [link]
A Motorola történetéből: [link]